Miben segíthetünk?

Megkezdődött négy vizesblokk felújítása a Templom téri iskolában

Megkezdődött négy vizesblokk felújítása a Templom téri iskolában
2021. június 23.

Négy vizesblokkot újítanak fel a Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában. A munkálatok kedden kezdődtek, ennek részeként korszerűbbre cserélik a régi víz-, eternit csatorna- és villanyvezetékeket, emellett új csempét és szanitereket kapnak az érintett helyiségek.

Bár nem az önkormányzat üzemelteti az épületet, tulajdonosként a városvezetés úgy gondolta – különös tekintettek arra, hogy javarészt vörösvári gyerekek járnak az intézménybe –, hogy mielőbb szükséges lépéseket tenni az ügyben. Dr. Fetter Ádám polgármester, Strack Bernadett alpolgármester és dr. Fetter Gábor képviselő vette kezébe a szervezést, amelynek eredményeképpen – elsősorban helyi vállalkozóknak köszönhetően – megújulhatnak az intézmény bal szárnyában található mosdók. Van olyan cég, amelyik anyagi támogatást nyújt, mások a szükséges anyagok, eszközök biztosításával, vagy éppen szakembereik bevonásával segítenek. Támogatóinkról a későbbiekben részletesen beszámolunk. A munkálatokban a városgazdák is aktívan részt vesznek.

„A Városgazda Kft. kollégái leverték a vakolatot, feltörték az aljzatot, ezt követi majd a vízvezetékek, illetve a csatornacsövek cseréje, a villanyvezetékek cseréje, új csöveket fektetnek le a kollégák.  Ezután vakolás, burkolás, majd következik a festés” – mondta dr. Fetter Gábor, a körzet képviselője, aki azt ígérte, folyamatos tájékoztatást ad majd a munkálatokkal kapcsolatos fejleményekről.

Az új helyiségeket a tanév megkezdése előtt átadják. „Szeptembertől megújult, kulturált és tiszta környezet fogja fogadni a tanulókat” – fűzte hozzá dr. Fetter Ádám polgármester, aki ezzel együtt kellemes vakációt, feltöltődést kívánt a diákoknak.

A tervek szerint egyébként a következő két évben az épület másik két szárnyában is felújítják a mosdókat, vagyis minden évben egy-egy blokkot.

Mint ismert, néhány hónapja egyebek mellett új vizesblokkokat kapott a Zrínyi utcai tagóvoda is az óvodafelújítási program részeként. A négy csoportszobához tartozó mosdók abban az intézményben is életkoruk és állapotuk miatt szorultak korszerűsítésre.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []