Miben segíthetünk?

Újabb szakaszba lépett a bölcsőde építésének előkészítése

Újabb szakaszba lépett a bölcsőde építésének előkészítése
2022. május 27.

A Képviselő-testület pénteki ülésén elfogadta a Lévai közben épülő új bölcsőde kivitelezőjének kiválasztását célzó eljárás elindítását.

A döntés szerint az Önkormányzat feltételes - nemzeti hirdetményen alapuló - nyílt közbeszerzési eljárást kezdeményez. A feltételes minősítésre azért volt szükség, mert a pályázat benyújtása óta eltelt időszakban mind az építőanyagárak, mind pedig a munkadíjak drasztikusan megemelkedtek, így a pályázatban megjelölt előzetes költségbecslést a tervezőnek módosítani kellett. Ez pedig a projekt megvalósításához többlettámogatás bevonását teszi szükségessé.

A közbeszerzési pályázat majdani nyertesével aláírandó szerződés így csak akkor lép hatályba, ha a bölcsőde építéséhez szükséges többletforrás biztosított lesz és a projekt lezárási határideje a reális helyzet szerint módosulhat. Ennek elérésére a városvezetés már elindította a szükséges tárgyalásokat.

A Testület emellett döntött arról, hogy a közbeszerzés keretében négy eljárást induljon, mivel a beruházás egy több szakágat érintő összetett folyamat. Így az épület építésére, a kert kialakítására, a környező út és közmű létrehozására és az eszközbeszerzésre külön kiírás készül.

Az Önkormányzat még 2021. januárjában határozta el, hogy pályázaton indul új bölcsőde építésére. A kedvező elbírálást követően a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) 2021. októberben 567 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott a kivitelezésére. Az Önkormányzat ezután még október folyamán a Csikós Terv tervezőirodát bízta meg a kiviteli tervek elkészítésével. A Testület mostani döntése szerint pedig a kivitelező kiválasztásának folyamata indulhat el.

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []