Miben segíthetünk?

Dr. Szakmári Mária Magdolna (2021)

Dr. Szakmári Mária Magdolna (2021)

reumatológus szakorvos


Dr. Szakmári Mária Magdolna 1951. augusztus 25-én született Temesváron.
Gyermekkorát egy kicsi, színmagyar, bánsági faluban, Óteleken töltötte.     Édesapja harminc éven át, haláláig a helyi általános iskola igazgatója volt, édesanyja óvónőként dolgozott. Szülei gondos szeretettel nevelték, iskoláztatták. A tehetséges, szorgalmas lány Temesváron járt gimnáziumba, s 1975-ben a Temesvári Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerezte meg orvosi diplomáját, jeles minősítéssel.

Ceausescu Romániájában akkoriban az volt a bevett gyakorlat, hogy a végzős orvosokat egészségügyi szempontból ellátatlan falvakba helyezték. Dr. Szakmári Magda is ezért került körzeti orvosként a Szatmár megyei Kis-Gércére. A körzeti orvosi munka az elmaradott kis településen nagyon komoly kihívás volt. Nehéz szociális körülmények között élő felnőttek és gyermekek ellátása és egy szülőotthon vezetése lett a feladata, úgy, hogy a kórház és a mentőállomás 70 km távolságra esett a településtől. Mindez folyamatos ügyeletet, készenlétet és hatalmas felelősséget jelentett.

1977-ben egy úgynevezett „versenyvizsgán” reumatológus állást nyert a Cserna folyó völgyében fekvő Herkulesfürdőn. A vitathatatlanul jó hatású gyógyvizek, a szép természeti környezet, a település hangulatos miliője és az akkoriban még jó állapotban lévő Monarchia-korabeli épületek sok nyugati fürdővendéget is vonzottak. A Doktornő egy nagyon korszerű balneo-fizioterápiás komplexumban szerezhetett új és inspiráló szakmai tapasztalatokat.

Dr. Szakmári Magda 1983-ban férjhez ment, és családegyesítés által Magyarországra költözött. 1984 májusától a Szent Margit Kórház Rendelőintézet reumatológiáján dolgozott. 1985 és 1987 között az Országos Reumatológiai és Fizioterápiás Intézetben szakmai gyakorlatot végzett, és itt szerezte meg reumatológiai és fizioterápiás szakképesítését 1987 októberében.

1988 és 1995 között a Visegrádi utcai szakrendelőben, 1995 és 1999 között a Szegedi úti szakrendelőben dolgozott.

1999-ben családjával Pilisvörösvárra költözött, és nagy örömére szolgált, hogy még abban az évben reumatológus állást kapott a helyi rendelőintézetben.

1999 óta folyamatosan a Pilisvörösvári Szakrendelőben dolgozik, de heti egy alkalommal Solymáron is rendel. 2002 óta hetente egyszer a Szent Erzsébet Otthon lakóit is reumatológiai gondozásban részesíti.

A Doktornő az elmúlt huszonkét év alatt a Szakrendelőben egy nagy szakmai család tagjává vált. Mindig nagy tisztelettel és megbecsüléssel beszél kiváló munkatársairól, akik nélkül gyógyító tevékenysége nem lehetne teljes: Pilisvörösváron Licsikné Vera, Solymáron Somogyiné Klótz Margit, a Szent Erzsébet Otthonban pedig Radovicsné Magdi segíti munkáját. A gyógytornászokkal és fizioterápiás asszisztensekkel is kiváló az együttműködés. Meggyőződéssel vallja, hogy a gyógyítás csapatmunka és ő mindig igyekezett és igyekszik jó “csapatjátékos” lenni.

A mozgásszervi betegségek gyakran nagymértékű, akár teljes életmódváltással is járhatnak, amely mindig sok türelmet kíván a páciensektől. A reumatológus hosszú éveken át gondozza betegeit, mély emberi kapcsolatok születnek közben. Az orvos számára szép és felelősségteljes feladat a betegeket a változás útján támogatni, segíteni, vezetni.

Dr. Szakmári Magdát kollégái és páciensei egyaránt szeretik, tisztelik, nagyra értékelik magas szintű szakmaiságát, lelkiismeretességét, emberségét.

Szakmai hitvallása hűen tükrözi a gyógyítás iránti elkötelezettségét: „Szerintem egy orvos életében a legfontosabb pillanat, amikor ráébred, hogy úgymond függővé vált: nem tud gyógyítás nélkül teljes életet élni. Ez olyan, mint egy kiégés elleni védőoltás. Hálás vagyok, hogy ez nálam a pályám elején következett be.”

Dr. Szakmári Magda számára hivatása mellett a családja a legfontosabb. Minden szabad idejét velük tölti. Férje, két gyermeke, gyermekei társai, három unokája sok örömöt, derűt és erőt adnak neki.

Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dr. Réthy Zoltán-díj alapításáról az egészségügy területén végzett munka elismerésére elnevezésű 23/2020. (VII. 24.) önkormányzati rendeletében biztosított jogkörében eljárva, Dr. Szakmári Mária Magdolna reumatológus szakorvos részére szakmai tudása, a betegek iránti elkötelezettsége, emberséges szolgálata, lelkiismeretessége és magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként Dr. Réthy Zoltán-díjat adományoz.

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []