Miben segíthetünk?

Marosiné Pánczél Ildikó

Marosiné Pánczél Ildikó

főnővér

Posztumusz Dr. Réthy Zoltán-díj

Páncz
él Ildikó 1964. május 25-én született Budapesten. Szerető családi körben nevelkedett Pilisvörösváron, de az élet, a sors nem volt kegyes hozzá, hiszen alig volt 8 éves, amikor fiatal édesanyja elhunyt. Nevelésében édesapja mellett nagy szerepet vállaltak apai nagyszülei és elhunyt édesanyjának testvérei.

Általános iskoláit is itt végezte el, majd 1982-ben a Váci Selye János Egészségügyi Szakközépiskolában érettségizett mint általános ápoló, általános asszisztens. 1986-ban megszerezte a felnőtt szakápolói, majd 1987-ben a műtős szakasszisztensi képesítést.

1988-ban kezdett dolgozni az egészségügyben.  Egész életre elkötelezte magát ezzel a szépséges, de nehéz hivatással, melyet élete utolsó napjáig szolgált. Dolgozott onkológián műtősnőként, a házi betegápolásban és különböző szakrendeléseken. Ildikó 1996. április 1-jén került a Pilisvörösvári Szakrendelőbe, ahol először Dr. Kelemen Ilona gyermekorvos asszisztenseként dolgozott, majd 1996 novemberétől a rendelőintézet állandó alkalmazottja lett. 2006-tól a vezető asszisztens helyetteseként tevékenykedett. 2011. május 1-jétől ő maga töltötte be a vezető asszisztensi pozíciót, majd 2020. júliusától az igazgatóhelyettesi feladatokat is ellátta. Munkáját mindig kollégáival példamutatóan együtt dolgozva, felettesei megelégedésére, beosztottai megbecsülését kiérdemelve végezte. Választott hivatásából adódóan is életének természetes és szerves része volt, hogy segítsen az embereken: az időseken, gyerekeken, az ápolásra szorulókon.

Ildikó életében a család és a hivatás egyaránt kulcsszerepet töltött be. 1990 decemberében kötött házasságot Marosi Gusztávval, közös életüket Tatán kezdték el. Megértésben, derűs, örömteli, harmonikus házasságban éltek. Gyermekeik, Marcell és Barnabás gondtalan, szeretetteljes családi légkörben nevelkedtek, aktívan sportoló, széles látókörű, sikeres, tanult emberek, akikre szüleik méltán lehettek büszkék.

Ildikót minden munkatársa szerette, tisztelte, becsülte. Derűs, kedves egyéniségével szinte észrevétlenül lopta be magát kollégái szívébe. Elismerték szakmai tapasztalatát, emberségét, segítőkészségét, a problémákhoz való pozitív, mindig a megoldásra fókuszáló hozzáállását. Felelősségteljesen, lelkiismeretesen látta el feladatait, mindig a maximumot nyújtotta. A betegek, az elesettek, a támogatásra szorulók egyaránt bizalommal fordulhattak hozzá, mert Ildikó mindig nagy empátiával segített a problémáik megoldásában.

Marosiné Pánczél Ildikó megbetegedése, majd 2021. tavaszán bekövetkezett halála mindannyiunkat megrendített. Távozása pótolhatatlan vesztesége a családnak, a Pilisvörösvári Szakrendelőnek, a barátoknak, ismerősöknek és városunk teljes közösségének. Nem volt hosszú út számára kijelölve, de arra elegendő volt, hogy példát mutasson emberségből, küzdeni tudásból, kitartásból, és a gyengék, a segítségre szorulók iránti alázatból.

Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dr. Réthy Zoltán-díj alapításáról az egészségügy területén végzett munka elismerésére elnevezésű 23/2020. (VII. 24.) önkormányzati rendeletében biztosított jogkörében eljárva Marosiné Pánczél Ildikó főnővér részére több évtizeden át lelkiismeretesen, nagy szakmai tudással  és  erkölcsi  tisztességgel  végzett  munkája,  választott  hivatása  és  a  betegek  iránti példamutató elkötelezettsége elismeréseként posztumusz Dr. Réthy Zoltán-díjat adományoz.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []