Miben segíthetünk?

Benkó Barbara és Benkó László (2008)

Benkó Barbara és Benkó László (2008)

Határozat: 157/2008. (IX. 29.) Kt.

a sport (hegyikerékpározás) terén kifejtett kiemelkedő eredményének, illetve munkájának elismeréseként

Benkó Barbara

sportoló, hegyikerékpáros

Pilisvörösvárért emlékérem (2008)

Benkó Barbara 1990. január 21-én született Budapesten. 

Általános iskolai tanulmányait a vásár téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában végezte, majd a két tannyelvű Friedrich Schiller Gimnázium tanulója lett, ahol 2008-ban érettségizett. 

Barbara nyolc éve hegyi kerékpározik, előtte hat éven keresztül úszott. Télen a sízésnek is hódol kiegészítőként, néhány versenyt ebben a sportágban is kipróbált már. Szívesen túrázik, úszik, ha lehetősége adódik, mindenféle új sportot kipróbál. 

Hét éve versenyszerűen az olimpiai cross (OX) szakágat űzi. Az elmúlt évig a Pilisvörösváron működő Pilis Cross Country Club tagja volt, a 2008-as szezonban azonban már az LTV-Merida Racing színeiben indult.

Hét éve a korosztályos magyar válogatott tagja. Nyolc éve magáénak tudhatja sportágában a Magyar Köztársaság Bajnoka címet. Ezt idén is sikerült megvédenie. Eddigi legnagyobb eredményének a 2007-es Európa bajnoki ezüstérmet és a 2008-as világbajnoki ezüstérmet tartja, ezek mellett nagyon büszke 2008-ból egy Világkupa arany és bronzéremre is.

Barbarának az idén már voltak támogatói is: a Bikefun Kft. (Merida, Ritchey), a Biker Kft. (Sram), az LTV Racing Kft. (Squeezy, No Flat’s) és a Northwave.

A belgiumi Houffalize-ban megrendezésre került világkupán a tavaly itt ezüstérmet szerző Barbaráról Lukács Balázs csapatvezető (LTV Merida Racing) így nyilatkozott:  “A belgiumi hétvégével talán a legjobb visszaigazolást kaptuk, ha a világszínvonalról beszélünk. Barbi teljesítménye kiváló volt, megérdemelte a győzelmet, és feladta a leckét a többi nemzetnek. A franciák kemény ellenfélnek bizonyultak, hatalmas munkát fektetnek az új utánpótlás-programjukba.”

2008-ban Barbara még junior (U19) kategóriában indult. Jövőre azonban már nem lesz utánpótlás korú, fellép az U23-as kategóriába, tehát már az elit felnőttekkel kell felvennie a versenyt. Ez nagyon komoly változást jelent életében, de bízik abban, hogy sikerül úgy felkészülnie, hogy sikeresen szerepeljen, és szép eredményekkel kapcsolódhasson be a nagyok versenyébe is. 

Mindehhez azonban ehhez komoly háttérre lesz szüksége, melyet jelenleg családja biztosítja. Az idén jó eredményekkel sikerült zárnia a szezont, melynek még nincs vége, de a fontos versenyeken már túl van. Megpróbál egy komoly külföldi csapathoz igazolni, akik támogatni tudják a fejlődésben, és segítenek abban, hogy továbbra is a világ elitjében tudjon versenyezni.
A külföldi versenyek mellett igyekszik a hazai válogatókon is jól szerepelni, illetve a kupasorozaton részt venni. A jövő szezonra komolyan szeretne felkészülni. Több edzőtáborban is majd részt kíván venni. Év elején egy állóképességi edzőtáborban (valahol melegebb éghajlaton), majd március közepén egy kicsit dombosabb vidéken, ahol már alkalmas az idő kerékpározásra. Szerepel még a tervei között legalább kétszer egy hetes edzőtáborozás külföldön (magaslaton), a kiemelt versenyek előtt, ami jövőre elsősorban az Európa- és Világbajnokság.

Nagy álma, hogy egyszer részt vehet majd az olimpián, méghozzá esélyesként. Kiemelkedő eredményeit a tehetsége mellett kitartásával, szorgalmával, a sport iránti elkötelezettségével érte el.

Jövőre szeretne felvételizni az orvosi egyetemre, de ha nem is sikerülne elsőre, akkor is mindenképpen az egészségügyben szeretne a jövőben tevékenykedni. Idén biológiából nem tudott érettségi vizsgát tenni, mivel egy napra esett az európabajnoki futamommal.

Kívánjuk, hogy Barbara mind a sport, mind a magánélet terén továbbra is ilyen sikeresen és eredményesen szerepeljen.

 

Benkó László

sportoló, hegyikerékpáros, edző  

Pilisvörösvárért emlékérem (2008)

Balassagyarmaton született 1965. augusztus 27-én. 

Az általános iskola és a középiskola elvégzése után a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar Kerékpár Szakedzői szakán szerzett diplomát. Beszél németül és angolul alapfokon. 

Benkó László fiatalkori hobbija a kerékpár minden szakága. Versenyzőként legnagyobb eredményének 2000-es Világkupa 5. helyét tartja. Edzőként is sokra vitte már, 2003. óta a magyar utánpótlás válogatott szövetségi kapitánya. 

Benkó László az ország egyik legjelentősebb hegyikerékpáros egyesületének, a Pilis Cross Country Clubnak az alapítója, s az alapítás óta tagja és edzője is. Az egyesületet 1995-ben alapította Pilisvörösváron, 10 taggal. Akkori célja a környéken élő kerékpárosok összefogása volt, valamint, a kerékpár-versenyeken való közös részvétel. Mára a Pilis Cross Country Club az egyik legnagyobb utánpótlás-neveléssel foglalkozó klub lett Magyarországon.

A hegyikerékpáros sportág hazai kialakulásának első éveiben sem az egyesületek, sem a sportági szövetség nem foglalkozott tervszerű utánpótlás-neveléssel. A Pilis Cross Country Club úttörőnek számít ebben a tekintetben. Benkó László az egyesület utánpótlás-nevelő programjának irányítója. Évente több edzőtábort, rendszeres szakszerű edzéseket és versenyzést biztosít társaival a csapattagjainknak. 

Az általa is szervezett rendezvények sikeresnek bizonyulnak évről évre. Ezek közül kiemelkednek az ALTRIX-kupa és a PILIS-kupa.

Az  ALTRIX-kupa  a  vörösváriak mellett a környező települések tanulóinak is lehetőséget ad a versenyzésre. A verseny keretében hat kupafutamot rendeztek, hat helyszínen, U9-től U15-ös korosztályig, fiúknak és lányoknak egyaránt, nagy sikerrel.

A PILIS-kupa:  az egyesület ismertségét és sportszakmai hírnevét alapozta meg.  Az egyesület megalakulásának első teljes évében, 1996-ban rendezték meg az első Pilis-kupa nevű mountainbike-versenyt Pilisvörösváron, 120 versenyző részvételével. A verseny sikerének és a rendezés színvonalának elismerése miatt a folytatás mellett döntöttek. Azóta minden évben április végén a hegyikerékpáros szezon kezdetén megrendezik ezt a nemzetközileg is elismert futamot, mely évről évre nagyobb érdeklődésről tesz tanúbizonyságot.

Benkó László sok pilisvörösvári gyermekkel és ifjúval szerettette meg hegyikerékpározást, sok gyermek általa kezdett el sportolni. Csendes türelemmel, kitartással nevelte és neveli tanítványait a sport szeretetére, kitartásra, önfegyelemre. Kezdeményezése, hogy a hegyikerékpározást meghonosította és megszerettette Pilisvörösváron, példaértékű. 

Legnagyobb vágya és célja is, hogy a Pilis Cross Contry Club tagjai az országos ranglistán dobogón végezzenek.

Benkó Lászlónak céljai megvalósításához sok sikert, erőt és egészséget kívánunk.

Pilisvörösvár, 2008. október 23.

Balla Sándor (2024)Rásonyi Győzőné (2024) Hegyváriné Denk Ibolya (2023)Merk József (2023)UBM Cégcsoport (2023)Fetter Erik 2022Herbszt Györgyné 2022Koczor Miklós és Megyesi Zoltán 2022Stube Étterem 2022Zsámboki Szabolcs 2021Hoós Sándor 2021Pilisi-Medence Egészségügyi Alapítvány (2020)Krizsán Pál (2020)Buzás Bálint (2019)Prohászka István és Guth Ferenc (2019)Breier Fogászat és Egészségközpont (2018)Tácsik Pékség és Cukrászda (2018)Manhertz István (2017)Oláhné Szabó Anita (2017)Manhercz Krisztián (2016)Nosztalgia Dalkör (2016)özv. Hoffer Károlyné [sz. Zs. Dobozy Erzsébet] (2015)Fogarasy Attila (2015)Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes és Wenczl József (2014)„A Tempo” Koncertfúvós Zenekar (2014)Sax László (2013)Bányai József asztalosmester (2013)Neubrandt Ferenc és Neubrandt Ferencné (2012)Zelenai István bányamérnök (2012)Feldhoffer János (2011)Kovács László Kertbarát Kör (2011)Draxler Éva (2010)Német Nemzetiségi Vegyeskórus (2010)Andrusch-Fóti Mária és Müller Márta (2009)Schreck Róbertné és Víg Jánosné (2009)Rudolf Keszler (2008)Benkó Barbara és Benkó László (2008)Wenczl Mihály (2007)Fazekas Krisztina (2006)Margittai Csabáné (2006)Bokor Árpádné (2006)Német Nemzetiségi Fúvószenekar (2005)Gyurkó Lászlóné (2005)Kohlhoffer Mihály (2005)Majerczyk Waldemar (2004)Drávecz Ferenc (2004)Koós Ferenc (2004)Mátrai Mátyás (2004)Kapitány Györgyné Lieber Ida (2003)Péts József (2003)Dr. Harmat Attiláné (2003)Steckl János (2003)Németh János (2003)Dornbach Ferencné Szatura Anna (2002)Dr. Rajkai Sára (2002)Bravi Buam (2002)prof. Manhertz Károly (2002)Deák Vilmosné Löffler Józsa (2001)Oláh Imre (2001)id. Stifter Ferenc (2000)Dr. Kemény Cecília (1999)Mező Barna (1998)Denk Ferenc (1998)Dr. Hidas István (1998)Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület (1997)Dr. Váradi Monika Mária (1997)Dr. Franz Walper (1997)Gromon Andrásné (1997)Fetter Ottóné [Szontág Anna] (1996)Manhertz Mátyásné (1995)Albel Attiláné (1995)Zemplényi Józsefné [sz: Solnai Teréz] (1995)Pilisvörösvári Sport Club (1994)
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []