Miben segíthetünk?

Legalább ötven köbméter hulladék gyűlt össze a közösségi várostakarításon - képekkel

Legalább ötven köbméter hulladék gyűlt össze a közösségi várostakarításon - képekkel
2022. április 11.

A szeszélyes időjárás dacára szép számmal gyűltek a zsákok és teltek meg a konténerek a hétvégi várostakarításon: legalább ötven köbméter illegálisan lerakott, illetve elszórt hulladéktól szabadult meg Pilisvörösvár szombaton, illetve vasárnap.

Az akció résztvevői már szombat reggel munkába álltak a helyszíneken, a Szent Erzsébet otthon környékén, Sanyiréten, a Pilisvörösvárt és Pilisszántót összekötő úton, a tavaknál és Gyakikertnél. A takarítás eredetileg 13 órakor ért volna véget, ám a borongós időt végül kiadós eső követte, emiatt le kellett állni – de csak egy időre.

A szervezők – az Önkormányzat és a Tegyütt Együtt Vörösvárért Egyesület – úgy döntöttek, hogy az eredetileg egynaposra tervezett akciót meghosszabbítják, és arra kértek minden segíteni vágyót, hogy folytassák délután, vagy akár vasárnap a lendületesen megkezdett hulladékgyűjtést. A résztvevőknek szánt közös ebédet azonban megtartották az előre meghirdetett időpontban, a Szent Erzsébet utcai sportpályán. A FIVIRET tagjai gulyáslevest, almáspitét és lángost készítettek, az ételeket fedett helyiségben fogyasztották el az érkezők. A főzéshez szükséges alapanyagot is ők biztosították, az italról pedig a TEVÖ, a Ziegler Szikvíz, Tóth József és a HedoNick gondoskodott.

A zsákok, kesztyűk és a konténerek tehát maradtak a helyszíneken, és vasárnap délutánig össze is gyűlt a fenti mennyiség. Többek között illegálisan lerakott kommunális hulladék, háztartási kis-és nagygépek és különféle bútorok kerültek a „gyűjteménybe”, ezen felül még állati maradványokra is bukkantak az önkéntesek. A legnagyobb mennyiséget a Pilisvörösvárt és Pilisszántót összekötő út mentén gyűjtötték be a résztvevők. Az elszállítást a Városgazda Kft. végezte hétfőn. 

A sikeres akció összefogás eredménye: a kezdeményhez számos helyi szervezet csatlakozott, a már említett főszervezők, illetve a FIVIRET mellett a Brave Dogs kutyaiskola és Kutyatábor, a Liget Polgárőr Egyesület, az Oxigén Úszósuli, a Pilisvörösvári Horgász Egyesület, a Pilisvörösvári UFC, valamint a Szebb Környezetünkért Egyesület tagjai is részt vettek a közösségi várostakarításban. A kesztyűket, zsákokat a Krausz Mezőgazdasági Szaküzlet biztosította.

Az összefogás erejét mutatja, hogy az előre meghirdetett helyszíneken túl megtisztult a fent már említett Gyakikert és környéke, emellett a Tó dűlőben is szép számmal gyűltek a zsákok. A kezdeményezéshez a Vörösvárért Közéleti Egyesület (VKE) is csatlakozott. 

A 10-es mentén egyébként már korábban napokkal korábban elkezdődött a munka: a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kollégái kézi erővel szemetet szedtek a főút mellett húzódó árkokban, csütörtökön és pénteken pedig a városgazdák a járdát és a parkolókat takarították mindkét oldalon - ez az utóbbi két napon szakaszos parkolólezárások mellett.  Emellett szombaton feltűnt városunkban a Magyar Közút Nonprofit Zrt. seprőautója is, a jármű a 10-es vörösvári szakaszán takarította le az útpályát.

„Nagyon örülünk, hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére mégis ilyen jelentős mennyiségű hulladékot sikerült közös erővel összegyűjtenünk, és annak különösen, hogy a lakosság részéről is érkeztek javaslatok, amelyeket együtt sikerült tettekre váltanunk. Ugyanakkor az egyértelműen látszik, hogy környezetünk védelme érdekében további lépésekre van szükség, mert sem a most, sem a korábban összegyűjtött tetemes hulladékmennyiségnek nem lett volna keresnivalója ezeken a területeken. Folytatjuk a munkát a szemléletformálás jegyében” - mondta Fetter Ádám polgármester. 

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []