Miben segíthetünk?

Futóverseny, újratervezés, fakivágás

Futóverseny, újratervezés, fakivágás
2022. április 26.

Bár városunk anyagi helyzete a Sberbank csődje miatt továbbra is nehéz, ebben a hónapban már más, kellemesebb témák is szóba kerültek a dr. Fetter Ádám polgármesterrel készített interjúban. Többek között az, hogy először szervez nagyszabású futóversenyt a város. 

A Vörösvári Újság legfrissebb - áprilisi - riportját az alábbiakban olvashatják: 

• Idén először szervezik meg a Pilisvörösvár-UBM RED RUN futóversenyt. Mondana erről pár szót?

A TEVÖ régi álma válhat ezzel idén valóra. Úgy gondoljuk, ez egy hiánypótló esemény, ami egyben turisztikai látványosság. Szeretnénk a kulturális rendezvények mellett regionális sportesemények házigazdája is lenni. Igazából ez nemcsak futóverseny lesz, hanem egy egész napos családi és egészségnap is. Előadások, bemutatók lesznek az egészséges életmód jegyében, kiegészítve a család minden tagját lekötő és vonzó kulturális programokkal. A rendezvény fő támogatója az UBM, akivel egy hosszú távú együttműködést kötöttünk. Minden korosztály számára igyekeztünk lehetőséget biztosítani: 1 km és 2 km táv lesz a gyerekek számára, 7 km, 14 km és 21,1 km táv pedig a felnőttek és a profi futók számára. Cél a futás és a futás adta kikapcsolódás megismertetése, megszerettetése. Remélem, a lakosság nagy érdeklődéssel fogadja majd az eseményt. Az esti bulin a hangulatról a Pesty Party Showband gondoskodik majd, akikkel a tavalyi TEVÖ-napon találkozhatott a közönség. (A verseny részleteit a 17. oldalon találják.)

• Kevésbé örömteli téma, de még mindig beszélnünk kell a város anyagi helyzetéről, hiszen a Sberbank csődje miatt újra kell tervezni a költségvetést. Mit jelent ez, hogy zajlik a folyamat?

A legrosszabbal számolunk. Óriási a bizonytalanság. Az állami segítségnyújtás jelenleg arra elég, hogy a napi működésünket tudjuk finanszírozni, a béreket ki tudjuk fizetni, a főzőkonyha tudjon működni, és a folyamatban lévő beruházásokat ki tudjuk fizetni. Amennyiben hosszabb ideig nem juthatunk a pénzünkhöz, akkor újabb támogatás igénylése lesz szükséges, hiszen működésünk hosszú távra így sem biztosított. A saját erős beruházásokat fel kell függeszteni, az eszközbeszerzéseket el kell halasztani. Csak a létfontosságú projekteket engedjük megvalósulni. A civil támogatások folyósítását a tűzoltók és polgárőrök kivételével felfüggesztettük. Ezúton is köszönöm az egyesületek megértését a kialakult helyzet iránt.

• Már többször téma volt, hogy elnyerte a város a 3,5 milliárd forintos támogatást. Az első lehívható összeg nagyjából 80 millió forint. Ez már elérhető?

Még a választások előtt sikerült aláírni a támogatói szerződést mind a 80 milliós pályázatra, mind a 3,5 milliárdos keretösszegre. Az utalás bármelyik pillanatban megtörténhet, az aláírt szerződések már megérkeztek.

• Említette a múlt hónapban, hogy az első beruházás ebből a pénzből a Tó dűlőben a záportározó megépítése. Ez mikor kezdődhet meg és mit takar pontosan?

A szikkasztó építésével megoldódna egy több tíz éves probléma a Tó utcában és a környékén élők számára. A záportározó projekt jelenleg beadásra készen áll, ezt a dedikált forráskeret megnyílása után azonnal be tudjuk adni. Kezdésre vonatkozóan nem tudunk dátumot mondani, eddig egy keret nyílt meg, az energetikai beruházások, ennek előkészületei szintén zajlanak a hivatalban.

• Az idei év egyik legnagyobb terve a bölcsőde megépítése. Ez is csúszik most, vagy van esetleg valami fejlemény?

Nemrég elkészültek a végleges kiviteli tervek, most zajlik az árak bekérése, összesítése. Ez az összeg fogja meghatározni a beruházás tényleges költségét. Az elmúlt időszakban folyamatosan emelkedtek az építőanyagok és a kivitelezés árai, ezért van szükség az árak aktualizálására. Eleve terveztünk áremelkedéssel a projekt összeállítása során, bízom benne, hogy még mindig beleférünk a tervezett keretbe. Amennyiben további önerőre nem lesz szükség, akkor indulhat a projekt – ez az összeg az EU-s projektek szabályai szerint elkülönített számlán volt –, egyébként a szükséges forrás beszerzéséig csúszni fog.

• Másik nagy beruházási terv a Búcsú tér ifjúsági parkká alakítása. Mi lett volna az eredeti határidő, és a mi a terv most, hogy a pénzügyi krízis miatt halasztani kell?

Erre a projektre már kiutalták a pénzt, és sajnos ez is része a jelenleg nem hozzáférhető összegnek. Emiatt a projektet addig felfüggesztjük, amíg a helyzet nem rendeződik. Az eredeti tervek szerint márciusban írtuk volna ki a közbeszerzést és hamarosan elkezdtük volna a kivitelezést. Bízunk benne, hogy visszakapjuk a pénzünket, de sajnos ez idő alatt is folyamatosan emelkednek az építőipar árai, ezért ha sokáig kell várnunk, akkor további forrásokra lesz szükség a megvalósításhoz. Meglátjuk, egyelőre ennyit látunk.

• Fakivágások zajlottak és zajlanak a város több pontján. Ezek milyen okból történnek?

Köszönöm a kérdést, jó, hogy ezt a témát tisztázni tudjuk, illetve elmondhatom a részleteket, ugyanis sok mendemonda kering például a Facebookon, hogy micsoda szégyentelen fakivágások történnek. Fontos, hogy megértse és elfogadja a lakosság, hogy minden favágás indokolt volt és a szükséges engedélyek meglétével történt. A kivágott fák betegek és balesetveszélyesek voltak. Ezek tényét nem önkényesen határoztuk meg, hanem szakértőt kértünk fel, és a szakértő javaslatára cselekedtünk. Csak azokat a fákat vágtuk ki és fogjuk kivágni, melyek egészségi állapota azt indokolja. Nagyon népszerű dolog egy fa kivágása ellen tiltakozni, de a felelősséget bármilyen kár bekövetkezésért nekem kell vállalnom. Ha a szakértő azt állítja, ki kell vágni, akkor azt nem fogjuk tudni felülbírálni.

• Helyette lesz faültetés, fapótlás? Milyen ütemben?

Eddig is több mint 150 fát ültettünk el, és ezt a jövőben is szeretnénk folytatni. A helyi rendelet szabályozza, miként történhet meg egy kivágott fa pótlása. Mi ezen felül is akarunk fát ültetni, nem csupán a meglévőek pótlására. Folyamatban van egy fakataszter elkészítése, ami egy leltár is egyben a meglévő faállományról és annak állapotáról. Ez fontos ahhoz, hogy képben legyünk és hosszú távú terveket tudjunk készíteni. Nagyon sok vadon sarjadt, allergén fa cseréjét tervezzük. Tudatosan szeretnénk a városképet alakítani, ami esztétikailag is értékes lesz.

Palkovics Mária

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []