Miben segíthetünk?

Elkezdődött a várostakarítás

Elkezdődött a várostakarítás
2021. március 26.
A Városgazda munkatársai elkezdték a Húsvét előtti "nagytakarítási" munkákat.

A Fő utcai lakókat és bérlőket előzetesen levélben arra kérték, hogy pénteken és szombaton hagyják szabadon a parkolókat. A járókelőket kihelyezett plakátokon értesítették. Egyszerre csak az egyik oldal kerül lezárása, a másik oldalon a parkolás zökkenőmentes, hogy ne okozzon nagy fennakadást a lakosságnak.

A több kilométeres szakaszon a letapadt szennyeződéseket fellazítják, összeseperik és elszállítják. A munkálatok a Szabadság utcában és a tervek szerint a Templom téren is zajlanak. Közben folyamatosan szedik a szemetet, sőt munkába állítottak egy szemétszívó gépet. A polgárőrség vigyáz a forgalomban dolgozó munkatársaink testi épségére. Kérjük az autósokat, figyeljenek rájuk!

Szombat reggel folytatódik a várostakarítás három helyszínen, az önkormányzat, négy egyesület (Brave Dogs Kutyaiskola, Szebb Környezetünkért Egyesület, Pilisvörösvári Horgász Egyesület, TEVÖ Egyesület, valamint önkéntesek, körülbelül száz ember  bevonásával: Kálvárián, Ligeten és a Tavaknál. Aki szeretne csatlakozni, még megteheti, a cikk alján lévő linkre kattintva minden információt megtalál. 

Vasárnap érkezik a Közút seprőgépe, mely a korábbi években már járt városunkban a TEVÖ Egyesület szervezésében. A jármű a 10-es főút pilisvörösvári szakaszát elejétől a végéig hatékonyan tisztítja. A hét utolsó napja a legalkalmasabb arra, hogy a lehető legkisebb forgalmi fennakadást okozva végezzék el a gépi takarítást. 

Mint ismeretes, az önkéntesek egy csoportja már az előző hétvégén is gyűjtötte az illegális hulladékokat a ligeti lovardák környékén.

Mindezek a munkálatok együttesen hozzájárulnak ahhoz, hogy Pilisvörösvár fellélegezzen a Húsvéti ünnepre. Köszönjük mindenkinek, aki hozzájárul! 

A Pilis Televízió stábja szombaton forgat a helyszíneken. A környező települések is megszépülnek ezen a hétvégén. Bárkinek bármilyen észrevétele van, azt megteheti az applikáción keresztül, vagy az info@pilisvorosvar.hu címre küldött elektronikus levélben. A kommunikációs csatornákat a hétvégén is felügyeljük. Részletes, képes beszámolóval az elvégzett munkákról (cikk, hétfői hírek) jövő héten jelentkezünk.

 

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []