Megkezdődött négy vizesblokk felújítása a Templom téri iskolában
Négy vizesblokkot újítanak fel a Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában. A munkálatok múlt kedden kezdődtek, ennek részeként korszerűbbre cserélik a régi víz-, eternit csatorna- és villanyvezetékeket, emellett új csempét és szanitereket kapnak az érintett helyiségek. Bár nem az önkormányzat üzemelteti az épületet, tulajdonosként a városvezetés úgy gondolta – különös tekintettek arra, hogy javarészt vörösvári gyerekek járnak az intézménybe –, hogy mielőbb szükséges lépéseket tenni az ügyben. Dr. Fetter Ádám polgármester, Strack Bernadett alpolgármester és dr. Fetter Gábor képviselő vette kezébe a szervezést, amelynek eredményeképpen – elsősorban helyi vállalkozóknak köszönhetően – megújulhatnak az intézmény bal szárnyában található mosdók. Van olyan cég, amelyik anyagi támogatást nyújt, mások a szükséges anyagok, eszközök biztosításával, vagy éppen szakembereik bevonásával segítenek. Támogatóinkról a későbbiekben részletesen beszámolunk. A munkálatokban a városgazdák is aktívan részt vesznek. Az új helyiségeket a tanév megkezdése előtt átadják. „Szeptembertől megújult, kulturált és tiszta környezet fogja fogadni a tanulókat” – fűzte hozzá dr. Fetter Ádám polgármester, aki ezzel együtt kellemes vakációt, feltöltődést kívánt a diákoknak. A tervek szerint egyébként a következő két évben az épület másik két szárnyában is felújítják a mosdókat, vagyis minden évben egy-egy blokkot.
Nyári dekorációban fürdőzik a városi körforgalom
Már tart a vakáció, és a körforgalom is erről árulkodik: strandolós hangulat fogadja a városba érkezőket. A vidám, színes dekorációt ezúttal is a Művészetek Háza munkatársai készítették. A helyszínen készült fotót megtekintheti a kultúrház Facebook-oldalán:
https://www.facebook.com/vorosvarikultur/photos/a.105523048051704/232545012016173
Csábítóak lehetnek a bányatavak a nyári hőségben, de ügyeljünk a szabályokra
Egyre többen gondolják úgy, hogy a zsúfolt strandok, a Velencei-tó és a Balaton helyett csendesebb helyet keresnek a kikapcsolódásra, ezért bányatavak mellett pihennek. Ebben az időszakban – a nyári szünidő és a szabadságok miatt – kiemelten fontos felhívni a figyelmet a fürdőzés szabályaira, valamint a bányatavak veszélyeire, a szabadvizek biztonságos használatára, hiszen ezek a vizek jóval több veszélyt rejtenek az ellenőrzött strandoknál. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának felhívása szerint megyénk csaknem negyven bányatavából kilencben engedélyezett a fürdés Dunaharaszti, Dunavarsány, Kiskunlacháza, Pócsmegyer, Áporka, illetve délegyházi tórendszer 2-4-6-os taván. Mindemellett Kiskunlacházán, Dunavarsányban lehetőség van jetskizni, az Omszki-tó egy részén pedig lehet wakeboardozni. A Duna Pest megyei szakaszán is akadnak kijelölt fürdőhelyek, ezek Dunabogdányban, Gödön és Ráckevén találhatók. Aki a tiltás ellenére fürdőzik, nemcsak a testi épségét, egészségét, életét veszélyezteti, hanem szabálysértést követ el, vele szemben szabálysértési eljárás indul, illetve meg is bírságolhatják a helyszínen. A rendőrség felhívását, a témával kapcsolatos tanácsait az alábbi linkre kattintva olvashatja el:
https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/23-Felhivasok-tajekoztatok/925-Csabitoak-lehetnek-a-banyatavak-a-nyari-hosegben-de-ugyeljunk-a-szabalyokra
Új tűzoltóautót kaptak a pilisvörösvári önkéntes tűzoltók
Új tűzoltóautóval gyarapodott a Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület járműparkja. A meglévő két gépjárműfecskendő mellé Németországból érkezett egy Mercedes típusú, 2500 liter víz szállítására alkalmas kocsi – ezúttal is összefogás eredményeként. A tűzoltóautó átadása múlt szerdán zajlott a Hivatal udvarán. A jármű behozatala Ujvári Attilának köszönhető. Pfeiffer Ferenc tűzoltóparancsnok és dr. Fetter Ádám polgármester közösen keresték fel Engelbert Lieglt, aki végül megvásárolta a tűzoltóautót az egyesületnek. Pfeiffer Ferenc elmondta, hogy hasznos lesz számukra az új jármű a városban. Összkerék-meghajtású, ami télen megkönnyíti majd a vonulásokat, különösen, hogy Pilisvörösvár nem sík területen fekszik. „Óriási dolognak tartom, hogy vállalkozói összefogással sikerült ezt a jó állapotú, keveset futott Mercedes tűzoltóautót beszereznünk. Úgy gondolom, ez jó példával kell, hogy szolgáljon városunknak a jövőre nézve” – mondta dr. Fetter Ádám polgármester.
Szakértőhöz kerülnek a lakossági fórumon elhangzott javaslatok
Körülbelül negyvenen jelentek meg múlt hét szerdán a Művészetek Házában, hogy elmondják véleményüket a Vásár térre tervezett körforgalom ügyében. A beszélgetés megközelítőleg két órán át tartott a környéken lakók, a helyi közélet szereplői és a városvezetők részvételével. Dr. Fetter Ádám polgármester bevezetője után Strack Bernadett alpolgármester ismertette a látványterveket, műszaki tartalmakat, Varga Péter műszaki tanáncsnok pedig válaszolt a beérkező kérdésekre. A városvezetés által ismertetett javaslatok az Önkormányzat részéről felkért közlekedési szakértőtől származnak. A jelenlévők aktívan érdeklődtek a tervek iránt, és abban egyetértettek, hogy valóban problémás a közlekedés a környéken, különösen azokban az időszakokban, amikor a gyerekek megérkeznek, illetve miután befejeződik a tanítás. A körforgalom ötletét többen kétkedve fogadták, a „kiss & drive” parkolók felvetése viszont népszerűnek bizonyult. Az észrevételeket a Hivatal Műszaki Osztályának vezetője gyűjtötte össze, és továbbítja azokat a felkért szakértő felé. A fejleményekről tájékoztatjuk majd a pilisvörösváriakat. A cél a gyermekek biztonsága, ezzel együtt pedig, hogy megoldódjon a közlekedési káosz egy olyan megoldás által, amely a többség számára megfelelő.
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe
Országos tűzgyújtási tilalom lépett életbe múlt hét csütörtöktől. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság tájékoztatása szerint ezalatt nem lehet tüzet gyújtani a külterületi ingatlanokon fekvő erdőkben és fásításokban, illetve azok 200 méteres körzetében, valamint a kijelölt, kiépített tűzrakóhelyeken sem. Figyelmeztettek: Magyarországon az erdőtüzek 99 százalékát emberi mulasztás okozza. Kitértek arra is, hogy a tűzoltókat idén már több mint 5150 alkalommal riasztották szabadtéri tűzhöz, a leégett terület nagysága 5140 focipályát tenne ki. Szabadtéri tüzekkel összefüggésben idén eddig tizenhat ember sérült meg, hárman életüket vesztették. Saját kertjében egyébként mindenki bográcsozhat vagy grillezhet, ám ilyenkor is fokozott figyelemre van szükség, a lángokat egyetlen pillanatra sem szabad felügyelet nélkül hagyni. Mindig legyen a közelben a lángok megfékezéséhez néhány vödör víz, vagy egy nyomás alatt lévő kerti slag. Az aktuális tűzgyújtási tilalomról a www.erdotuz.hu és a www.katasztrofavedelem.hu honlapon elhelyezett térkép segítségével tájékozódhatnak.
Kiderült, hogy kik a Vörösvári napok sztárfellépői
Mások mellett a TNT, a Soulwave, a Tidirium és 5 Dörfler koncertjén lesz lehetőség bulizni a Vörösvári napokon. Előbbi két formáció augusztus 14-én, utóbbi kettő pedig augusztus 15-én lép fel. Az ingyenes, jubileumi ünnepségen különböző színes programok várnak a pilisvörösváriakra, a koncertek mellett gyermekeknek szóló foglalkozások és egyéb zenés programok, gasztro udvar és a Pilisvörösvár stand ajándéktárgyai várják a kikapcsolódásra vágyókat. Pilisvörösvári lakosoknak a belépés minden programra – beleértve a koncerteket is – ingyenes, védettségi igazolvány azonban a jelenleg hatályos jogszabályok szerint szükséges. Érdemes figyelni az esemény frissítéseit, ahol minden fontos, a rendezvénnyel kapcsolatos hírről beszámolunk. Az esemény oldalát itt éri el, mostanáig több mint 900-an jelezték, hogy részt vesznek a Vörösvári Napokon, illetve, hogy érdekli őket a program.
https://www.facebook.com/events/635937784030375?ref=newsfeed
Nyugdíjba vonul közjegyzőnk, dr. Stagel Judit
Nyugdíjba vonul közjegyzőnk, aki több mint 25 évet töltött a pilisvörösváriak szolgálatában. Dr. Stagel Judit közjegyző 1995. szeptemberétől fogadta a környékbeli ügyfeleket kezdetben a Fő utca 83., majd a 141. szám alatti irodájában. Bizalommal kereshettük őt polgárjogi szerződések, hiteles másolatok, cégkivonatok ügyében, valamint a hagyatéki eljárásokban is számíthattunk rá és kolléganőire. "Közjegyző asszony szabadidejében egy környezetvédelmi egyesület ügyeit is támogatja. Ma délelőtt a képviselő-testületi ülésen meglátogatott minket. Megköszönve eddigi munkáját, nyugdíjba vonulása alkalmából elbúcsúztunk településünk első közjegyzőjétől" - írta Facebook-oldalán dr. Fetter Ádám polgármester. Az iroda működik tovább, június 30-ig dr. Stagel Judit, július elsejétől pedig dr. Győri Anett látja el a közjegyzői szolgálatot.
LED-lámpatestekkel válhat korszerűbbé Pilisvörösvár közvilágítása
Tervdokumentáció készíttetésére tett javaslatot dr. Fetter Ádám polgármester a közvilágítási hálózat korszerűsítésével kapcsolatban. Az erről szóló előterjesztésben emlékeztetett: az Önkormányzat egyik kötelező alapfeladata a közvilágítás biztosítása, ám, hogy a hálózat korszerűbbé válhasson, szükség van az említett lépésre. A tervek szerint a hálózat energiahatékony, LED-lámpatestekkel újulhat meg. A cél ezáltal az energiamegtakarítás illetve, hogy éves szinten jelentős mértékben csökkenjenek a karbantartási költségek, a megvilágítási szint pedig növekedjen. Lényegében tehát lehetőség nyílna kevesebb pénzből jobb minőséget biztosítani. Az említett tervdokumentáció lehet az alapja egy kiírandó közbeszerzési eljárásnak. A Polgármesteri Hivatal a beérkező ajánlatok alapján azt javasolta a képviselő-testületnek, hogy NRG Szolg ’98 Kft-vel kössön szerződést a város a tervdokumentáció elkészíttetésére. A szóban forgó cég bruttó 2 millió 544 ezer 318 forintért vállalná a feladatot, amelyet a város az általános tartalékból finanszírozna. A javaslatot a képviselő-testület egyöntetűen elfogadta.
Új gyalogátkelők kapcsán folyt egyeztetés
Tervező kiválasztására tett javaslatot dr. Fetter Ádám polgármester Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének öt gyalogátkelőhely telepítése kapcsán. Egyre többen élünk ebben a városban, több a gyalogos és azok száma is, akik tömegközlekedéssel utaznak, emellett növekszik az átmenő forgalom – a fejlesztés az ő biztonságukat szolgálná. A majdani gyalogátkelőket a következő helyszíneken alakítanák ki: a Gárdonyi utcában a Szabadság utcánál, a Kisfaludy utcánál, az üzletsorral szemben, a Csokonai utcai buszmegállóknál, a Vásár tér bejáratánál, illetve a Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal és a Krausz mezőgazdasági szaküzlet között. A legkedvezőbb ajánlatot a Partner Mérnöki Iroda Kft. adta. Az általuk vállalt engedélyeztetési terv magában foglalja a közvilágítás és a csatlakozó szerkezetek vizsgálatát is bruttó 5 millió 705 ezer 475 forintért. A polgármester javasolta a képviselő-testületnek, hogy a tervezési szerződéskötéshez a szükséges fedezetet egy részét a fejlesztési tartalékból, egy részét pedig az általános tartalékból állja a város. A javaslatot a képviselő-testület elfogadta, ezúttal is egyhangúlag.
Előrelépés a lakossági járdaépítés ügyében
Több utcaszakaszt érintően érkeztek pályázatok a lakossági járdaépítésként ismert kezdeményezéssel összefüggésben. Három megfelelt a vonatkozó rendelet előírásainak, ennek fényében pedig a polgármester javasolta a képviselő-testületnek azok elfogadását, ezzel együtt a rendeltben előírt építőanyag -térkő, szegélykő- biztosítását az ingatlantulajdonosoknak az Eperjesi és a Petőfi utcában, illetve térkő biztosítását a Nagyváradi utcában. Előbbi két területet érintően ez 419 ezer 592 forint valamint 102 ezer 707 forint, utóbbi tekintetében pedig 132 ezer 304 forintos költséget jelent az Önkormányzatnak. A képviselő-testület egyöntetűen támogatta a pályázatokkal kapcsolatos javaslatokat. A pályázat benyújtásának pontos feltételeiről a városi honlapon tájékozódhatnak, vagy keressék a Hivatal munkatársait. A vonatkozó dokumentumokat megtalálja az alábbi cikk csatolmányaként:
https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/21-Varosfejlesztes/935-Elorelepes-a-lakossagi-jardaepites-ugyeben
Megjelent a Vörösvár Újság legújabb száma
Online már elérhető Vörösvári Újság, és a következő napokban kikézbesítik a lapot azokra a címekre, ahonnan előzetesen regisztráció érkezett. Hogy mi mindenről olvashat az aktuális számban, a mellékelt linken megtekintheti. Ha a jövőben szeretné kapni az újságot, de mostanáig nem jelezte igényét, a januári újságban található igénylőlap visszajuttatásával, hivatali időben a 26/330-233-as telefonszámon, az ujsag@pilisvorosvar.hu e-mail címen, a Pilisvörösvár applikáción keresztül, valamint az internetes űrlap kitöltésével (https://bit.ly/ujsagregisztracio) megteheti azt.
https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/1-Helyi-hirek/926-Megjelent-a-Vorosvari-Ujsag
Bemutatta mesekönyvét Dobó Dorottya
Bemutatta mesekönyvét múlt hétvégén Budapesten Dobó Dorottya, vörösvári író. “A zapumai kóbor villamos“ című regény elsősorban a 8-10 éves korosztályt célozza a vidám hangulatú és váratlan fordulatokkal tarkított történettel, amely az elszabadult villamos megkeresésével párhuzamosan egy különös és valószínűtlen barátság alakulását mutatja be. A könyv kiadását örömmel támogatta Pilisvörösvár Önkormànyzata és a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület.
Frühschoppen a Müller Kávéházban
A nagytemplom 10 órás miséje után érdemes volt elsétálni a Müller kávéházba, ahol a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar - Werischwarer Blaskapelle zenélt. Az eseményt a TEVÖ szervezte, a helyszínen készült fotókat megnézheti az alábbi linken.
https://www.facebook.com/130829966969966/posts/4405660716153515/
Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott Fogarasy Attila
Pedagógus Szolgálati Emlékérmet kapott városunk tanára, Fogarasy Attila. A szakmai elismerést az Emberi Erőforrások Minisztériuma adományozza azoknak a nyugállományba vonuló óvodai, általános iskolai, szakiskolai, középiskolai pedagógusoknak és főiskolai, egyetemi oktatóknak, akik legalább 25 éven keresztül a gyermekek oktatása-nevelése érdekében tevékenykedtek, és kiemelkedő munkát végeztek. Fogarasy Attila egy, az adományozást igazoló okiratot és érmet kapott. Szívből gratulálunk!
Oklevelekkel tértek haza a Balatonról a vörösvári táncosok
A X. és a XI. Nyugdíjas KI-MIT-TUD és Népek Tánca – Népek zenéje döntőjén lépett fel a Rozmaring hagyományőrző tánccsoport a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Táncegyüttes gyermek tánccsoportjával Balatonszárszón. A fellépők kiemelt arany minősítést kaptak. „A kiemelt minősítéseket köszönjük a táncokat betanitó Müller Julikának és Acélos Erikának, a támogatóknak, nem utolsó sorban a táncot szerető, jól előadó nyugdíjasoknak és a jövő nemzedékének, a lelkes és ügyes gyerekeknek! Persze a jó hangulatot biztosító harmonikás sem maradhat ki a dicséretből!!!” – olvasható a Fiatal és vidám retro társaság Facebook-oldalán. Gratulálunk a táncosoknak!
Orvosi ügyelet lesz csak Vörösváron Semmelweis-napon
A magyar egészségügy napján, azaz július 1-én csütörtökön csak orvosi ügyelet lesz városunkban. Semmelweis-napon a szakorvosi, a felnőtt és gyermek háziorvosi, fogorvosi, valamint a védőnői rendelések is szünetelnek, és a gyógyszertárak sem nyitnak ki a vonatkozó jogszabályok értelmében. A sürgősségi betegellátást megbízási szerződés alapján az Országos Mentőszolgálat Közép-magyarországi Regionális Mentőszervezete látja el a pilisvörösvári mentőállomás területén, a Fő utca 130-as szám alatt. Az ügyeleti szolgálat elérhetősége: a (+36 26) 330-188, vagy ha szükséges, hívják a 104-es és 112-es segélyhívót. A gyógyszertári ügyeletet a Non-Stop Patika látja el a Fő utca 109. szám alatt.