Miben segíthetünk?

Jó szerencsét! - Bányász emléknap Pilisvörösváron

Jó szerencsét! - Bányász emléknap Pilisvörösváron
2021. szeptember 3.

Pilisvörösvár életében sokáig meghatározó szerepet játszott a bányászat. Az egykori vörösvári szénbányákban sok helybéli nehéz, veszélyes munkával termelte ki az aknákból a kőszenet. A bányászat 1903-tól adott munkát az itt élőknek egészen 1941-ig.

Az első világháborúban a termelés jelentősen megnövekedett a vörösvári bányákban, azonban ez nem jelentette az itt dolgozók életszínvonalának emelkedését. A bányászok emiatt 1928. november 23-án sztrájkba léptek. Erre az eseményre emlékezve, a sztrájk 50. évfordulóján készült 1978-ban a bányász emlékmű. Az alkotás - mely Bajnok Béla munkája - a Bányász Emlékparkban kapott helyett a később itt elhelyezett a bányászcsille emlékművel együtt.

Azóta a bányásznapi megemlékezéseket ezen a helyszínen szervezi a város. Az idei ünnepségen dr. Fetter Ádám polgármester mondott ünnepi beszédet és tisztelget a vörösvári bányászok munkája előtt. Beszédében kiemelte: „A mai nap emlékeztet bennünket arra a mentalitásra, összetartó erőre, gerinces jellemre és bajtársiasságra, amit példaként hagyott ránk itt Vörösváron a bányászok élete.”

Az ünnepségen koszorúzással fejezte ki tiszteletét Pilisvörösvár Város Önkormányzata részéről Dr. Fetter Ádám Polgármester és Strack Bernadett alpolgármester, a Bányász Szakszervezeti Szövetség Pilisi Nyugdíjas Alapszervezetének nevében Radosai Györgyné, a Dorogi Bányász Szakszervezeti Szövetség nevében Bánhidi József alelnök, a Sárisápi Bányász Alapszervezet nevében Mráz László. Zelenai József nyugalmazott bányamérnök. A Bányászcsille emlékműnél pedig Nick Márton kitüntetett bányász, Guth Ferenc bányagépész, Kovács Zsolt bányatechnikus helyezett el koszorút. Az ünnepségen a Nosztalgia dalkör előadásában csendült fel a Himnusz és a Bányászhimnusz.

A bányásznapot a bányászok nehéz és küzdelmes munkájának tiszteletére tartják egész Európában. Magyarországon az 1919. szeptember 6-án Tatabányán eldördült csendőrsortűz bányász áldozataira emlékezünk ezen a napon, Vörösváron pedig a helyi bányák egykori dolgozói előtt tisztelgünk az emléknapon.

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []