Miben segíthetünk?

Az esztergomi vonalat is érinti a MÁV változó menetrendje

Az esztergomi vonalat is érinti a MÁV változó menetrendje
2021. november 12.

December 12-én, vasárnap lép életbe a MÁV-START 2021/2022-es menetrendje. A vasúttársaság közleményéből kiderül, hogy a változások érintik a 2-es vonalat is, eszerint

  • a budapesti külső körvasúton, Újpalota érintésével közlekedő S76-os vonatok útvonalát hétvégén meghosszabbítják, a vonatok minden nap Piliscsaba és Rákos között fognak közlekedni.

  • A vonatok hétvégén 6 és 21 óra között óránként, Rákosról óra 3 perckor, Piliscsabáról óra 7 perckor indulnak. A Budapest–Esztergom vonalon hétvégi napokon új menetrendet vezetnek be; ekkor is közlekednek a gyorsabb eljutásokat biztosító G72-es gyorsított vonatok, változik a megállási rendjük.

A MÁV az életbe lépő menetrend kapcsán pénteken közölte, hogy azt ezúttal már online társadalmi egyeztetés útján lehetett véleményezni. Az új menetrend tehát nemcsak a pályafelújítások, járműbeszerzések révén lehetővé vált módosításokat tartalmazza, hanem tájékoztatásuk szerint a lakosság javaslatait is figyelembe veszi, hogy még inkább az utasok igényeihez igazított gyakorisággal és indulási időkkel közlekedjenek a vonatok. Mint írják, a megváltozott utazási szokásokat is számításba vették, és több vonalon tovább javítják a szolgáltatási színvonalat, növelve a környezetbarát vasút versenyképességét az egyéni közlekedéssel szemben.

Szeptemberben számoltunk be arról, hogy lezajlottak a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) és a környékbeli települések – köztük Pilisvörösvár – között a december 12-én életbe lépő, 2021/2022-as vonat, illetve buszmenetrenddel kapcsolatos egyeztetések – a veszélyhelyzet miatt elektronikus úton. A pilisvörösvári járást érintően tíz észrevétel érkezett, részben a helyi, részben pedig a környékbeli önkormányzatoktól.

A MÁV teljes közleményét – amely tartalmazza a többi vonalat érintő módosításokat is – elolvashatja a mellékelt linkre kattitva.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []