Miben segíthetünk?

Elkezdődött az aszfaltozás

Elkezdődött az aszfaltozás
2021. szeptember 27.

A mai napon elkezdődött 10-es út múlt héten felmart területének aszfaltozása.
A munka az útszegélyek és az aknafedelek körüli részek pontos körbevágásával, fúrásával kezdődik, majd a terület tisztításával és seprésével folytatódik. Ezt követően emulgálószert helyeznek a felületre, amely egyrészt megköti a maradék port, másrést pedig az aszfalt tapadását segíti elő.

Az aszfalt terítését a finisher gép végzi, amit kézi erővel egyengetnek még el, végül pedig az úthenger tömöríti az utat. A finisher fél sávon teríti az aszfaltot, így FOKOZOTT ÓVATOSSÁGGAL kell hajtani a középvonal mellett! Aki az aszfaltra hajt, nemcsak örök nyomot, úthibát hagy a felületen, de a gumi abroncsát is elégeti, mivel a terített anyag 180 C-os.

A mai napon már három teherautó összesen 75 tonna forró aszfaltot szállított a helyszínre. A dunakeszi telephelyről pedig még további 225 tonnányi mennyiség érkezése várható ma.

A munkálatok késő estig 6-7 óráig tartanak, így mindenképpen érdemes egész nap, sőt egész héten elkerülni a vörösváriaknak a beruházás helyszínét, az átmenő forgalomnak pedig a Pilisvörösvár teljes területét!

 

Kapcsolódó videó
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []