Miben segíthetünk?

Minisztériumi előadók, jelentős céges érdeklődés az első Vörösvári Partnerségi Fórumon

Minisztériumi előadók, jelentős céges érdeklődés az első Vörösvári Partnerségi Fórumon
2021. október 8.

A pilisvörösvári vállalkozások pályázati lehetőségeinek támogatására az Önkormányzat partnerségi fórumot tartott ma délelőtt a város Dísztermében. A fórum szervezésének ötlete Fetter Ádám polgármestertől és Strack Bernadett alpolgármestertől származik, annak apropóján, hogy 2021-től Pest megye, mint önálló régió vált jogosulttá az EU-s pályázatokon való részvételre. Ezzel szános új lehetőség nyílt meg a vörösvári vállalkozások előtt is. A városvezetők így még a nyár folyamán kezdeményezték az Innovációs és Technológiai Minisztériumnál valamint a Pénzügyminisztériumnál az elérhető illetve hamarosan megjelenő vállalkozásfejlesztési pályázatok bemutatását a helyi cégek számára.

A ma megrendezett fórum iránt jelentős volt az érdeklődés. Az eseményen mintegy 70 vörösvári cég képviselője jelent meg. A neves előadók garanciát jelentettek a széleskörű, hasznos és gyakorlati információk megszerzésére.

Fetter Ádám bevezetőjében kiemelte: „A vörösvári cégekkel közvetlen partneri viszony kiépítésére törekszünk, hiszen vállalkozóink sikere a városunkat is gyarapítja, ezért segítséget kívánunk nyújtani a pályázati lehetőségek kapcsán. Az előttünk álló 2021-27-es időszak az aktív cselekvés ideje, a lehetőség adott, a célok egyértelműek és igazzá válhat a régi mondás: aki mer az nyer!”

Az előadáson Dr. Vitályos Eszer – halaszthatatlan elfoglaltsága miatt - videóüzenetben üdvözölte a megjelenteket majd kolléganője Jakubecz Viktória az Emberi Erőforrások Minisztériumának stratégiai és tervezési Főosztályvezetője a 2021-2027-es fejlesztési ciklusról beszélt. Dobos Balázs az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságfejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) Plusz főbb stratégiai céljairól és az elérhető vállalkozásfejlesztési forrásokról tartott előadást, ezt követően pedig Gedei Gábor a Pénzügyminisztérium Gazdaságfejlesztési Programok Végrehajtásáért Felelős államtitkárság GINOP projektmenedzsre, a GINOP Plusz aktuális felhívásairól beszélt. Végül Barabás Réka Eubility Group Kft-től a pályázatokkal kapcsolatos nehézségeket mutatta be pályázatírói szemmel.

Strack Bernadett alpolgármester záróbeszédében arra biztatta a Vörösvári cégeket, hogy pályázzanak a kisebb és a nagyobb lehetőségekre egyaránt, hiszen minden megnyert forint számít. Az Önkormányzat is ugyanezt a stratégiát folytatja, az elmúlt időszakban elnyert számos pályázat pedig alátámasztja ezen koncepció sikerét. Az alpolgármester elmondta, hogy az Önkormányzat hamarosan vállalkozói adatbázist hoz létre a vörösvári cégek segítésére. Ebbe a rendszerbe folyamatosan felkerülnek majd az aktuálisan elérhető pályázati lehetőségek. Emellett a hasznos gyakorlati információkat biztosító találkozók szervezését is folytatja a város. A következő alkalommal energetikai témában szervez majd fórumot az Önkormányzat, ahová energetikai és pénzügyi szakembereket hívnak előadóként.

Az önkormányzat köszöni a cégek részvételét, aktivitását és számít további érdeklődésükre is.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []