Miben segíthetünk?

Költségvetés, telekcsere, kemping

Költségvetés, telekcsere, kemping
2022. március 1.

Elkészült a 2022-es év költségvetése, és mint ismert, hosszas tárgyalásnak köszönhetően a város tulajdonába került a tavaknál lévő kemping területe. A Vörösvári Újság kérdésire ezúttal dr. Fetter Ádám polgármester mellett Strack Bernadett alpolgármester is válaszolt. Palkovics Mária interjúját megtalálják a lap februári számában.

Elkészült a város idei költségvetése. Arra kérem, hogy nagy vonalakban foglalja össze az olvasóknak, melyek voltak a fő szempontok a megalkotás során.

Strack Bernadett: Az idei már a harmadik költségvetésünk, eddig számos változáson ment keresztül mind szakmailag, mind formailag, ezáltal egyszerűsödött és igazodott a szakmai elvárásokhoz. Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is az óvatosság, a teljeskörűség és a következetesség elvét követtük a tervezés során.

Melyek a fő számok és azok a prioritások, amit mindenképp fontosnak tartanak?

S. B.: A költségvetés 4 milliárd forint feletti fő összege egy történelmi határt lépett át. A 2022-es évben 4 113 024 622 forint összeggel gazdálkodhatunk, ami 618 millió forinttal magasabb a tavalyi összegnél. Ez részben az intézmények normatívaemelkedése miatt, részben a Szent Erzsébet Otthon étkeztetésének átvétele, a tervezett adóbevételek növekedése, az infláció emelkedése, valamint a pályázatok, ingatlanvásárlások okán nyújtandó fedezet miatt is magasabb.

Kiemelnék néhány fontosabb elemet a költségvetésből. Azt ígértük, hogy a ciklus végéig megduplázzuk a civil szervezetek támogatási keretét. 2019-ben ez összeg 11 058 000 forint volt, idén már 20 250 000 forintot tervezünk erre fordítani, így várhatóan a ciklus végéig meg fogjuk haladni a duplázást. Ezzel szeretnénk ösztönözni az egyesületeket a nagyobb közösségi szerepvállalásra. Fontos számunka a közbiztonság, ezért a polgárőröknek idén vásárolunk egy Suzuki Vitara gépjárművet. Növeltük a német nemzetiségi önkormányzat támogatását is, 2,3 millió forintról 8,5 millió forintra. Megemlítem még a 70 év felettiek karácsonyi utalványát, ami idén 3000 forintról 5000 forintra emelkedik, és terveink szerint jövőre tovább növeljük.

A lakosokat leginkább az érdekli ilyenkor év elején, hogy milyen fejlesztésekkel számol a költségvetésben az önkormányzat. Hogyan tervezik 2022-t a beruházások szempontjából?

S. B.: 2022-ben számos nagyobb beruházás várható, amelyeknek pontos meghatározására a zárszámadást követően, a tényleges maradványok ismeretében kerülhet sor. Megkezdődik a bölcsőde építése, az ifjúsági park létesítése a Búcsú téren, pumptrack kerékpáros pálya Ligeten, illetve jelenleg is folyik a járdaépítés a Bányató utcában, majd hamarosan a Templom téren. Ezen felül további járdaépítést és gyalogátkelőhelyek létesítését tervezzük, és reményeink szerint új utak is épülnek idén. A közvilágítás megújítása szintén hamarosan napirendre kerülhet. Hosszan tudnám még sorolni a terveket…

A február 16-i testületi ülés másik fontos döntése volt a régi kemping megszerzése. Ez egy váratlan fordulat az ügyben, és egész más irányt ad, mit amilyen hírek erről szárnyra keltek. Ismertetné velünk a részleteket?

Fetter Ádám: A Puskin udvar melletti ingatlan megvásárlása után ismét egy történelmi jelentőségű, stratégiailag nagyon fontos ingatlan megszerzéséről számolhatok be a vörösvári lakosoknak. Hosszú és kitartó tárgyalásokat követően több évtizedes vita végére sikerült ezzel pontot tennünk, és elérni azt, amit eddig még senkinek sem. A képviselő-testület döntése révén, csere útján a város tulajdonába került a régi kemping területe. A jelen lévő tíz képviselőből kilenc igennel szavazott, egy tartózkodott, két képviselő pedig előre jelezte távol maradását. A pénzügyi bizottság is tárgyalta a kérdést, 3 igen és 1 nem szavazattal támogatta. Nincs más dolgunk, mint hogy közösségi funkcióval lássuk el. Nyolc darab, összesen 12 010 m2 telek fejében a 20 975 m2 terület került a tulajdonunkba. 

Amint az ismert, a kemping tulajdonosa HÉSZ-módosítási kérelmet nyújtott be 2020-ban, és kérelmezte a terület lakóövezetté való átminősítését. Mi már ekkor, a HÉSZ-módosítási tárgyalások során, többször is felvetettük a csere lehetőségét, hiszen terveinkben szerepelt a terület megszerzése és egy közösségi tér kialakítása. Mivel megvenni nem tudtuk, ezért szerettük volna, ha elcseréljük. Politikai haszonszerzést remélve számos támadás érte a TEVÖ-t, miszerint teret engedünk a lakóparkoknak. Erre a legbizonyosabb cáfolatunk a népszavazás kiírásának bejelentése volt, most pedig, úgy gondolom, a telekcsere abszolút bizonyítja, hogy a vádak alaptalanok és légből kapottak voltak.

Miért volt szükség a zárt ülésre?

Az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzata szerint jártunk el, mivel a téma önkormányzati vagyont, üzleti titkot érintett, és egy esetleges peres eljárás kimenetelét befolyásoló információk hangozhattak el az ülésen.

Lehet-e tudni, hogy milyen értéken cseréltek gazdát az ingatlanok?

A határozat szövege nyilvános. A végső árat három tényező befolyásolta, az igazságügyi értékbecslések, az ingatlan stratégiai jelentősége és az időközben kilátásba helyezett kártalanítási igény az ellenzék által összehívott rendkívüli testületi ülésen elhangzottak miatt. Ezen tényezők együttese határozta meg végül a kialkudott és elfogadott árat. A kemping értéke 428 millió forintban, a Görgey utcai telkek értéke pedig 543,5 millió forintban lett megállapítva, az értékkülönbözetet a tulajdonos az önkormányzat javára rendezi. A kialkudott összeg kevesebb lett volna, ha a politikai csatározások nem fajulnak el.

 

 

 

 

Kapcsolódó videó
Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []