Miben segíthetünk?

Megkezdődhet napokon belül a közvilágítás kiépítése az Útőrház utcai beruházás helyszínén

Megkezdődhet napokon belül a közvilágítás kiépítése az Útőrház utcai beruházás helyszínén
2022. július 26.

A vállalkozó és a Magyar Közút szakemberei bejárást tartottak az Útőrház utcai beruházás helyszínén. A megbeszélésen kijelölték a kandeláberek helyét a majdani járda környezetében. A tervek szerint a hét második felében elkészül az ideiglenes forgalomtechnika, és a terület tisztítását is elvégzik, hogy elkezdődhessen a közvilágítás kiépítése.  

Júniusban számoltunk be arról, hogy külső körülményekben bekövetkezett változásokra hivatkozva bizonytalan időre elhalasztotta az Útőrház utcai zebra építését és ehhez kapcsolódóan a buszöböl áthelyezését a Magyar Közút Nonprofit Zrt. A projekt megvalósításában az Önkormányzat vállalta a fenti feladatot, vagyis hogy saját költségen létesít közvilágítást a helyszínen. Strack Bernadett a tájékoztatásra reagálva akkor azt mondta, hogy városunk a terveknek megfelelően elvégzi a beruházás rá eső részét, hozzáfűzve, fontosnak tartják, hogy legalább ezzel a lényeges lépéssel közelebb kerüljön Pilisvörösvár ahhoz, hogy az ott lakók megkapják a várt gyalogátkelőt.

A Magyar Közút júniusi levelében hozzátette, bár most mégsem tudnak forrást biztosítani, mindent elkövetnek azért, hogy a létesítményt belátható időn belül megvalósítsák. MInt írták, abban az időszakban, míg a közvilágítás kiépítését elvégzi az Önkormányzat, az ideiglenes forgalomtechnika megtervezését és telepítését ugyanakkor – a szerződésben rögzítetteknek megfelelően – vállalják.

Ahogy arról beszámoltunk, Fetter Ádám polgármester és Varga Péter tavaly szeptemberben jelentették be, hogy megépülhet a gyalogátkelőhely az Útőrház utcánál. A körzet képviselője sokat lobbizott ezért a projektért, miután az ott élők régóta várják, hogy ez a fejlesztés megvalósuljon.  A Magyar Közút Nonprofit Zrt. februárban kapta meg az építési engedélyt, vagyis lényegében a zöld lámpát a beruházás megkezdésére, amelyet most a fenti tájékoztatásuk szerint bizonytalan időre felfüggesztettek.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []