Miben segíthetünk?

Elindul az útépítés közbeszerzése – 10 utca, több mint 2,3 kilométer

Elindul az útépítés közbeszerzése – 10 utca, több mint 2,3 kilométer
2022. november 28.

Zöld utat kapott a közbeszerzés az útépítésekkel kapcsolatban. Erről csütörtökön, rendkívüli ülésen döntött Pilisvörösvár Képviselő-testülete.

A képviselők 2020-ban már jóváhagyták, hogy kiválasszák a tervezőt ahhoz, hogy kilenc belterületi utca szilárd útburkolatot kapjon. A tervek megkapták az útépítési engedélyt is a szakhatóságtól még ugyanebben az évben. Azóta tovább bővült az utcák köre, amelyekre a tervdokumentáció az Önkormányzat rendelkezésére áll egy esetleges pályázat, vagy beruházás esetén.

A Sberbank csődje azonban idén felülírta a terveket, ám végül november első hetében az Önkormányzat visszakapta a pénzintézetnél ragadt vagyonának 83,6 százalékát, csaknem 1,2 milliárd forintot. A pénzügyi források kedvező alakulása felgyorsította a folyamatokat, így a meglévő engedélyes tervekre vonatkozóan lehetőség nyílt frissíteni a tervezői költségbecsléseket. Ezzel együtt az előzetes ajánlatokat is újraszámoltatták útfelújításra vonatkozóan az olyan utcák esetében, ahol a szilárd burkolat, illetve a stabilizált felület jelentősen sérült. Ezek mind olyan helyszínek, ahonnan számos lakossági panasz érkezik a Polgármesteri Hivatalhoz a rossz útburkolatok miatt.

Ugyan év eleji terveken módosítani kellett a költségeket és az energiaárak drasztikus emelkedése, ebből kifolyólag pedig a halaszthatatlanná vált korszerűsítési beruházások miatt, de a jó gazdálkodásnak köszönhetően mégis szilárd burkolatot kaphatnak a következő utcák:

Az Északi lakókörzetből a Szent Erzsébet utca felől haladva az eddig kimaradt utcák a Béke utcáig (tehát Freiäcker, Mindszenty, Ohmüllner, Réthy és a Béke utca befejezése), a külterületi „gyűjtőutak” közül a Barackos utca eleje a Mandula és az Áfonya között, valamint az Útőrház utca. Az egyéb belterületi utcákból a Gólya és Seregély utca, illetve a Csendbiztos utca lakóövezeti szakasza.

Összesen tehát 10 utcában több mint 10 ezer négyzetméternyi terület kap új szilárd aszfaltburkolatot, több mint 2,3 kilométer hosszon, az értékbecslések szerint bruttó 329 millió 54 ezer 938 forintért.

A vonatkozó törvények értelmében az eljárásban kizárólag az ajánlattételre felhívott gazdasági szereplők tehetnek ajánlatot. A testület csütörtöki döntése alapján megindulhat a közbeszerzés a kivitelezésre az alábbi pályázók meghívásával: STRABAG Általános Építő Kft., a VIA-NORTONIA Kft., a LACZKÓ TEAM Kft., a Nadi Építő és Szolgáltató Kft., valamint a VIANOVA 87 Közmű és Útépítő Zrt.

A jelentős beruházás fedezésére a 2022. évi költségvetés nyújt forrást a beruházási tartalékból, a Kamat plusz bevételből, de legnagyobb részt a város általános tartalék keretéből.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []