Miben segíthetünk?

Ünnepi rend a temetőben

Ünnepi rend a temetőben
2022. október 25.

Mindenszentek és halottak napja közeledtével az Önkormányzat különösen nagy figyelmet fordít a temető karbantartására, rendezettségére. A Városgazda Kft. felkészíti a területet a látogatók fogadására. Elvégzik a fűnyírást, a falevelek, termések összegyűjtését, rendbe teszik önkormányzati fenntartású sírokat, az elmúlt évekhez hasonlóan gondoskodnak a parkoló megvilágításáról, illetve és több helyen őszi virágokat is ültettek. A négynapos hosszú hétvégén is dolgoznak, kiürítik a szemeteseket, és ha szükséges, összegyűjtik a leveleket.

Az Önkormányzat azt kéri, hogy a hozzátartozók is tartsák karban a sírokat és azok környezetét, hogy a temető egész évben gondozott lehessen. Ennek segítésére az ünnepeket megelőzően idén ismét zúzott követ biztosított a város.

A nagyobb látogatóforgalom fogadására, kezelésére is felkészült az Önkormányzat. Hosszított nyitvatartással, ingyenes buszjárattal, a helyszín rendészeti biztosításával, plusz szemetesekkel, mobil illemhellyel, helyszíni tájékoztatókkal segíti az ünnepen a látogatókat.

Az alábbiakban a november elsejei hétvégéhez kapcsolódó információkat, szabályokat foglaltuk össze:

  • A temető mindenszentek és halottak napja alkalmából október 29. és november 2. között (szombattól-szerdáig) hosszított nyitvatartással 7 órától 21 óráig látogatható.
  • A megnövekedett forgalom miatt ezeken a napokon csak mozgáskorlátozott igazolvánnyal és kizárólag délelőtt 8–12 óráig lehet járművel a temetőbe behajtani. A nagy látogatottság okán ezeken a napokon a behajtási engedély nem érvényes (csak a mozgáskorlátozott igazolvány).
  •  A korábbi évekhez hasonlóan a parkolást, a parkolóból való gyorsabb ki- és behajtást, illetve a gyalogosokat idén is a polgárőrök, a településőrök és a rendőrség segíti majd.
  • A parkolókban a korábbi évekhez hasonlóan a sötétedést követően világítás is biztosítja a látogatók és a járművek biztonságának védelmét.
  • Mobil illemhelyet helyeznek ki az ünnepre a temető hátsó parkolójában.
  •  A biztonságos kezelés érdekében külön mécsestartó kukák kerülnek ki. Kérjük a mécseseket eloltott állapotban ide helyezzék majd.
  • A sírkő készítéssel foglalkozó vállalkozók a helyi rendelet szerint október 26. és november 5. között a temetőben nem dolgozhatnak kivételt képeznek az ebben az időszakban zajló temetésekhez kapcsolódó sírkő bontások és állítások.

 A szentmise a ravatalozónál november elsején 17:00 órakor kezdődik.

A lakosság közlekedésének segítésére november elsején két INGYENES BUSZJÁRATOT is biztosít az Önkormányzat a temetőbe és vissza. Odafelé délelőtt 10 és 16 órakor indul járat a Bocskai utcából, visszafelé pedig 14 órakor és a mise vége után 15 perccel 18: 15-kor indul a temetőből vissza a busz. A pontos útvonal és menetrend a következő:

Odaút (megálló, indulási időpont)

1. Bocskai utca buszmegálló 10:00 16:00
2. Dugonics utca buszmegálló 10:01 16:01
3. Nyár utca 10:02 16:02
4. Szabadság utca 10:03 16:03
5. Csokonai utca 10:04 16:04
6. Eperjesi utca 10:05 16:05
7. Művészetek Háza, hentesbolt előtt (Fő úti buszmegálló) 10:06 16:06
8. Emil cukrászdával szemben 10:08 16:08
9. Görgey játszótér 10:09 16:09
10. Vörösvárbánya – Görgey utca (Mátyás király u. sarok) 10:11 16:11
11. Nagy-tó parkoló 10:14 16:14
12. Bányatelep 10:17 16:17
13. Hősök tere (Árpád u. – Fő u. sarok) 10:20 16:20
14. Városháza 10:21 16:21
15. Temető 10:22 16:22


Visszaút (megálló, indulási időpont):

1. Temető 14:00 kb. 18:15
2. Városháza 14:01 18:16
3. Hősök tere 14:02 18:17
4. Bányatelep 14:03 18:18
5. Nagy-tó parkoló 14:05 18:20
6. Vörösvárbánya – Görgey utca 14:08 18:23
7. Görgey játszótér 14:11 18:26
8. Emil cukrászda 14:13 18:28
9. Művészetek Háza előtt 14:16 18:31
10. Eperjesi utca 14:17 18:32
11. Csokonai utca 14:18 18:33
12. Szabadság utca 14:19 18:34
13. Nyár utca 14:20 18:35
14. Dugonics utca buszmegálló 14:21 18:36
15. Bocskai utca buszmegálló 14:22 18:37

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []