Miben segíthetünk?

Felhívás bírósági ülnökök jelölésére

Felhívás bírósági ülnökök jelölésére
2023. március 23.

A köztársasági elnök 2023. március 07. és április 30. napja közé eső időtartamra tűzte ki a bírósági ülnökök választását. A bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) 216. § (1) bekezdése szerint az ülnökök megbízatása 4 évre szól azzal, hogy a korábban megválasztott ülnökök megbízatása az új ülnökválasztástól számított 30 nap elteltével jár le.

A Bjt. 213. § (1) bekezdés értelmében az ülnököket a bíróság illetékességi területén lakóhellyel rendelkező nagykorú magyar állampolgárok, a bíróság illetékességi területén működő helyi önkormányzatok és az egyesületek - kivéve a pártokat - jelölik.

A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény (a továbbiakban: Be.) 680. § (5) bekezdésében rögzített különös feltétel szerint a fiatalkorú elleni büntetőeljárásban ülnökként kizárólag

a) pedagógus,

b) pszichológus, vagy

c) a család-, gyermek- és ifjúságvédelmi szolgáltatás, gyámügyi igazgatás keretében az ellátottak gyógyítását, ápolását, foglalkoztatását, fejlesztését, ellátását, nevelését, gondozását vagy szociális segítését, a gyermek sorsának rendezését közvetlenül szolgáló, egyetemi vagy főiskolai végzettséghez kötött munkakörben dolgozó vagy korábban dolgozó személy vehet részt.

Az ülnökök jelöléséről:

A Bjt. 213. § (2) bekezdés

a) pontja értelmében a fiatalkorúak büntető ügyében eljáró bíróság pedagógus ülnökeit a bíróság illetékességi területén működő alapfokú és középfokú nevelési-oktatási intézmények tantestületei jelölik, míg a

b) pontja értelmében nem pedagógus ülnökeit az egyesületek – kivéve a pártokat -, a foglalkozásuk szerinti érdekképviseleti szervek, valamint őket a Be. 680.§ (5) bekezdés c) pontja szerinti munkakörben foglalkoztató vagy korábban foglalkoztató szervezetek jelölik.

 

Városunk honlapján (www.pilisvorosvar.hu) illetve a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán elérhető a jelölésről szóló nyomtatvány, a jelölés elfogadásáról szóló nyomtatvány, valamint az ülnök jogaira és kötelezettségeire vonatkozó tájékoztató.

 

Ülnökjelölt lehet:

Az a 30. évét betöltött, de 70. életévét el nem érő magyar állampolgár, aki nem áll a cselekvőképességet érintő gondnokság vagy támogatott döntéshozatal hatálya alatt, továbbá büntetlen előéletű, és nem áll közügyektől eltiltás hatálya alatt sem.

A jelöléseket a Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal a Pest Vármegyei Önkormányzati Hivatal Jegyzői Irodájának továbbítja, legkésőbb 2023. április 12. napjáig. Kérjük, hogy a jelöltek a

-        a jelölési okmányt,

-        az elfogadó nyilatkozatot és

-        az erkölcsi bizonyítványt

mielőbb, de legkésőbb 2023. április 5. (szerda) 12:00 óráig szíveskedjenek leadni a Pilisvörösvári Polgármesteri Hivatal I. emelet 12. sz. irodájában.

Az ülnökválasztással kapcsolatban bővebb információt a 26/330-233/129. telefonszámon, vagy a jakline@pilisvorosvar.hu e-mail címen lehet kérni.

Pilisvörösvár, 2023. március 22.

                                                              

Dr. Fetter Ádám
polgármester

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []