Miben segíthetünk?

Bemutatkoznak a leendő elsősök tanítónői a Templom téri iskolában

Bemutatkoznak a leendő elsősök tanítónői a Templom téri iskolában
2023. február 9.
Hamarosan itt az iskolaválasztás ideje. Hogy segítsék a szülők döntését, a Vörösvári Újság idei első számában bemutatja városunk leendő elsőseinek osztályfőnökeit, elsőként a Pilisvörösvári Templom Téri Német Nemzetiségi Általános Iskolában.

Vidor Judit 

„Mondd el – elfelejtem,
Magyarázd el – megértem,
Csináld velem – megtanulom!” (Benjamin Franklin)

Minden kisgyermek iskolai életében a legfontosabb, hogy biztonságban érezze magát, szeretetben és tiszteletben nevelkedjen, élményekkel és játékkal teli tanulási helyzetekben észrevétlenül jusson el az igazán hasznos tudáshoz. Sok éve segíthetem diákjaimat ebben, s mindezt a legnagyobb hittel és szeretettel teszem. Tanulmányaimban mindig arra törekedtem, hogy tanítói munkám minél körültekintőbb legyen. Fejlesztőpedagógusként a segítségadás jellemez, valamint a tehetségek felismerése és felkarolása.

Együtt megtapasztalni, tanulni kell a matematikát, az olvasást és írást, a körülöttünk lévő valóságot. Éppen ezért előnyben részesítem a közösségi élményekben gazdag tanulást, a kooperativitást, az egyéni differenciálást. Közösen olvasunk, dolgozunk fel kezdetben meséket, majd regényeket. Kirándulásokon, sétákon, múzeumi látogatásokon, beszélgetőkörön környezetünk szeretetére és megóvására nevelem a diákjaimat.

1994. január 6-a óta dolgozom Pilisvörösváron, a Templom Téri Általános Iskolában. Másfél évig napközis nevelőként, majd ezután osztálytanítóként „nagy felmenő” rendszerben tanítottam. A művészeti tagozat alapító tagjaként dolgoztam.

A 2000-es tanév óta Meixner Ildikó Játékház olvasókönyveiből tanítom a gyermekeket olvasni és írni. Ez az olvasás- és írástanulási zavar problémájában speciális segítséget nyújt mindenki számára. Szívügyem a matematika oktatása az alsó tagozaton, kipróbáltam számos tankönyvet, módszert, s hiszem, hogy a cselekedtető foglalkozásban gyökeredzik a matematikai szemlélet magalapozása kisgyermekkorban.

Mesterpedagógusként 2015 óta dolgozom. Rendkívül hasznosnak tartom ezt a munkámat szakmai és emberi szempontokból is. Sokat tanulok a kollégáktól. Mindig a segítségadás, az elfogadás vezet.

Büszke vagyok jelenlegi negyedikes osztályomra, a négy év alatt kialakult közösségükre, a tanulásban elért eredményeikre. Szeretettel és csodálattal várok minden kisgyermeket az első osztályba négyévnyi közös munkálkodásra.

/Vidor Judit

Bárány Katalin

Bárány Katalin vagyok, már hosszú ideje dolgozom első munkahelyemen, a Templom Téri Általános Iskolában. Kezdetben „kis felmenőben” végeztem a nevelési-oktatási feladatokat, de jelenleg elsőtől negyedikig viszem az osztályokat.

A következő tanévben az első b osztály osztályfőnöke leszek, amely a német nemzetiségi nyelvoktató rendszerben fog munkálkodni. Ez a kapcsolódás maximálisan folytatja az óvoda iskola-előkészítő munkáját a nyelvtanulás területén. Az iskolában csoportbontásban fogják folytatni tanulmányaikat, így a leghatékonyabb a nyelv oktatása.

A magyar nyelvet, az olvasás-írás tanítását a Meixner-féle módszer alapján fogom tanítani, amely a gyerekek életkori sajátosságaira van kifejlesztve. A matematikát, a számfogalmat és a műveletek végzését sok tapasztalati tevékenykedés után rögzítem addig, amíg az elvont gondolkodásig jutunk el a tanulókkal. Az első-második osztályban a tevékenykedésre, tapasztalásra helyezem a hangsúlyt, majd harmadik és negyedik osztályban az elvonatkoztatásra és az összefüggések keresésére biztatom a negyedikeseket. Önálló munkára buzdítom őket, célom velük eljutni oda, hogy a tudás, az ismeretszerzés öröm legyen, vagy legalább elérni azt, hogy nyitottak legyenek a körülöttük lévő világ felé.

Szeretném, ha társas kapcsolataikban elfogadó, segítőkész, érzékeny és racionálisan gondolkodó emberekké válnának. Az osztályom értékrendjében fontos, hogy szerepeljen a megoldásorientáltság, a kiegyensúlyozottság és a szorgalmas munkavégzés. A tanulmányi munkában szeretném a tudásvágyukat felkelteni, mindezt a gyerekek képességeihez mérten, mennyiségi és minőségi differenciálás alkalmazásával. A gyerekek értékelését pozitív irányban erősítem, indoklással, érveléssel egybekötve. Fejlesztem az építő jellegű kritikus gondolkodásukat és a kulturált véleményalakításukat.

A gyerekek a napjuk legnagyobb részét az iskolában töltik, ezért esztétikusan feldíszített és tiszta tanteremben várom őket, ahol először a bizalomteljes légkört alakítom ki, majd megkezdjük a tanulási tevékenységünket. Szeretettel várom a gyerekeket a téli játékos foglalkozásunkra, ahol vidám perceket eltöltve ismerkedhetünk meg.

„A pedagógus feladata csak a vezetés, az útmutatás: ő csak segít, szolgál, míg a gyermek személyisége a maga erejénél fogva fejlődik, mert a gyermek maga cselekszik.” (Maria Montessori) – ezek az idézetek mehetnek az elejére is, vagy valahogy elkülönítve, hogy ne zavarják be az aláírást.

/Bárány Katalin

Zsigmond Katalin

„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.” (Szentgyörgyi Albert)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanítóképző Főiskolai Karán szereztem meg a diplomámat 2007-ben magyar nyelv és irodalom műveltségi területen. Ezután egy 3. kerületi általános iskolában – ahol főiskolai éveim alatt a gyakorlatot szereztem meg – kezdtem el tanítani.

2013-ban édesanyai teendőimnek adtam át magam. Három tündéri gyermek anyukája vagyok. A két kisebb jelenleg az általános iskola alsó tagozatára jár, a legnagyobb pedig egyetemi tanulmányait kezdi meg jövőre.

2016 óta Pilisvörösváron élek a családommal. Úgy döntöttem, hogy itt, a városban keresek egy iskolát, ahol újra belevethetem magam a gyermekekkel való munkába. Szerencsés vagyok, hogy a Templom Téri Általános Iskolában helyezkedtem el, mert egy fantasztikus közösség tagja vagyok, ahová nap mint nap szívesen járok be.

Tudásomat az évek alatt folyamatosan gyarapítottam különféle képzéseken. A legutóbbi 2022-ben volt, ahol az Erasmus+ programmal matematika és angol nyelvi továbbképzésre utaztam Horvátországba, ahonnan élményekkel és a tanfolyam kínálta tudással tértem haza.

Jelenleg a 4. b osztályfőnöke vagyok, mely osztály angol nyelv irányultságú. Célom az, hogy a gyerekek örömmel tanuljanak, hogy a megszerzett tudásukat használni tudják, hogy tanuljanak meg gondolkodni, gondolataikat merjék kimondani. Fontos számomra, hogy a gyerekek megszeressék a tanulást, ezért igyekszem változatos eszközöket becsempészni az oktatás-nevelés során, hogy még színesebbé tegyem a mindennapokat.

Hiszek a jutalmazó rendszer erejében, abban, hogy sok dicsérő szóval a kicsik örömmel végzik iskolai feladataikat, élvezik a tudás megszerzését, ahol szabad hibázni, és ahol szabadon el lehet mondani saját gondolataikat, élményeiket. Nem utolsósorban a mozgás megszerettetését is kiemelt fontosságúnak tartom. Sportolóként úgy gondolom – és a saját tapasztalatom is az –, hogy a szellemi és fizikai egyensúly teremti meg a teljes összhangot ahhoz, hogy a mindennapokban lelkileg kiegyensúlyozottak legyenek a gyerekek.

„Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen a tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, megtanulja szeretni, amit csinál, és megtalálja azt a munkát, amit szeretni fog.” (Szentgyörgyi Albert)

/Zsigmond Katalin

 

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []