Miben segíthetünk?

Ismerje meg a Vásár téri iskola leendő elsős osztályfőnökeit

Ismerje meg a Vásár téri iskola leendő elsős osztályfőnökeit
2023. február 10.
Hamarosan itt az iskolaválasztás ideje. Hogy segítsék a szülők döntését, a Vörösvári Újság idei első számában bemutatja városunk leendő elsőseinek osztályfőnökeit, ezúttal a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskolában.

Varga Anita 

„Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.” (Móricz Zsigmond)

1997-ben végeztem a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán, tanító – német nyelvoktató szakon. Kilenc évig a soponyai általános iskola némettanára voltam. Gyesről visszatérve, 2008-tól a Kerék Általános Iskolában dolgoztam mint napközis nevelő, tanító és német nyelvtanár. 2019 óta dolgozom Pilisvörösváron. Egy 16 éves lány anyukája vagyok.

Sok területen kipróbálhattam magam az iskolai oktatás színterén, ez alatt a 25 év alatt voltam napközis, felsős osztályfőnök, tanító, nyelvtanár. A kisiskolástól a serdülőkig minden korosztályt tanítottam már. Ez idő alatt rengeteget tanultam én is a gyerekektől: őszinteséget, lelkesedést, ragaszkodást. Vallom, hogy a következetesség empátiával és humorral fűszerezve megnyitja az utat a gyermekek szívéig.

Bármilyen szerepet vállalok iskolánk életében, a legfontosabb számomra, hogy diákjaim érdekeit képviseljem. Elsődleges célom, hogy elérjem, a gyerekek szeressenek iskolába járni, jól érezzék magukat, és játszva, észrevétlenül tanuljanak.

Fontosnak tartom, hogy a gyerekek ne csak az iskola falain belül érezzék jól magukat, ezért több, iskolán kívüli programot is szervezek számukra. Nagyon szeretem a gyerekeket, a munkámat, ezért izgatottan várom az új tanévet a leendő elsős osztályommal. Hiszem, hogy a szülőkkel szorosan együttműködve sikerül olyan érzelmi biztonságot és igényességet nyújtanom a gyerekek számára, mely alapja képességeik sokoldalú kibontakoztatásának.

Szeretettel várom leendő tanítványaimat és szüleiket!

/Varga Anita

Balogh Viktória 

„Minden gondolatunk, minden tervünk azt célozza: hogy lehetne benneteket vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tenni.” (Karácsony Sándor)

Balogh Viktória vagyok, 2020-ban végeztem az ELTE Tanító- és Óvóképző Karának német nemzetiségi tanító szakán. Utolsó éves gyakorlataimat a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Általános Iskolában töltöttem, majd 2020 szeptemberétől egy évig napközis tanítóként dolgoztam ott. Azóta az alsó tagozat 3–4. osztályában osztályfőnökként tevékenykedem. Jelenleg matematikát, testnevelést és etikát tanítok. 

Számomra elengedhetetlen hozzávaló a mosoly és a nevetés, így óráim nem telhetnek el játékosság és humor nélkül. Célom, hogy lelkesedésemmel motiváljam a gyermekeket az új dolgok megismerésére, az akadályok megugrására. Pozitív és nyugodt légkör megteremtésére törekszem, ahol a gyerekek a közös beszélgetések, a különböző tevékenységek és programok által egy összetartó és egymást támogató osztályközösségben élhetnek. 

Fontosnak tartom, hogy a szülőkkel is bizalmon és együttműködésen alapuló kapcsolatot alakítsak ki, melynek segítségével tovább támogathatjuk a gyermekek megfelelő fejlődését. Leendő elsős tanítóként izgatottan várom a jövő tanévet, mely új élményeket és kihívásokat tartogat számunkra!

„Minden gondolatunk, minden tervünk azt célozza: hogy lehetne benneteket vidámabbá, életrevalóbbá, műveltebbé, derekabbá tenni.” (Karácsony Sándor)

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []