Miben segíthetünk?

Több mint háromezren vettek részt a vörösvári tüdőszűrésen

Több mint háromezren vettek részt a vörösvári tüdőszűrésen
2022. január 27.

Összesen 3014-en vettek részt a januári, pilisvörösvári tüdőszűrésen. Zsinórban harmadik éve, hogy 3000 fölé emelkedett ez a szám, tavaly 3272, 2020-ban pedig 3299 fő végeztette el a vizsgálatot városunkban.

A tüdőszűrés idén január 6. és január 21. között zajlott a Fő utca 66. szám alatt, illetve a napokban fogadták a helyi intézményekből érkezőket. Csak az első héten több mint 1300-an jártak a vizsgálaton. Fetter Ádám polgármester és Strack Bernadett alpolgármester múlt pénteken édességgel érkezett a városi díszterembe, hogy megköszönjék a helyszínen dolgozók munkáját.

A tüdőszűrésen a 40 év feletti lakosok díjmentesen vehettek részt, erre évente egy alkalommal van lehetőség, aki ennél fiatalabb, illetve munkahelyi alkalmassági miatt végeztette el a vizsgálatot, annak ez 1700 forintba került, ami az OEP által országosan meghatározott díj. A 14-18 év közötti gyermekek szűrése ugyancsak ingyenesen zajlott, de beutaló, valamint szülői beleegyező nyilatkozat bemutatása mellett nyílt erre lehetőség. A törvény által kötelezetteknek, illetve a 18 évnél idősebbeknek – akiknek az oktatási törvény ezt előírja – szintén nem kellett fizetniük.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []