Miben segíthetünk?

Lezárult a Helyi Építési Szabályzat módosítási eljárás

Lezárult a Helyi Építési Szabályzat módosítási eljárás
2023. március 24.

Képviselő-testület csütörtök délelőtti ülésén elfogadta Településszerkezeti terv, a Helyi Építési Szabályzat, valamint a Szabályozási terv módosítását, ezzel lezárult a 2021 szeptemberében indított HÉSZ módosítására vonatkozó eljárás.

A város korábban hatályos Helyi Építési Szabályzatával kapcsolatban az elmúlt évek során jelentős számban merültek fel olyan területek, témák, amelyek javításra, módosításra szorulnak. Az Önkormányzat így felhívást intézett a lakossághoz, hogy tegyék meg észrevételeiket, közöljék kéréseiket a szabályozás módosítására vonatkozóan. Ennek során számos tulajdonosi kérelem érkezett a Főépítész irodához, melyek mindegyike vizsgálat tárgyát képezte.

A szükséges módosítások érdekében a Képviselő-testület határozatában döntött a településrendezési eszközök felülvizsgálatának elindításáról. A felülvizsgálatához pedig a Völgyzugoly Műhely Kft.-vel kötött tervezési szerződést 2021. szeptemberében az Önkormányzat.

A Településkódexben meghatározottak szerint a településrendezési eszközök készítése és módosítása során teljes eljárást kell lefolytatni, ami a tájékoztatási szakasz kezdeményezésével indult.

A tájékoztató anyag 2021. novemberére készült el, melyet a Hivatal elküldött az egyeztetési eljárásban részt vevő államigazgatási szerveknek, az érintett önkormányzatoknak és a környezet védelméért felelős szerveknek. A tervezési folyamat ezután a beérkezett észrevételek figyelembevételével folytatódott, és a Völgyzugoly Műhely Kft. elkészítette a Településrendezési eszközök módosításának munkaközi dokumentációját.

A Képviselő-testület június ülésén megvitatta a benyújtott tervezetet, majd néhány javasolt módosítást követően elfogadta azt. A HÉSZ módosításával kapcsolatos lakossági és vállalkozói kéréseket minden esetben szerződésben rögzíti az Önkormányzat. Az egyes szerződések tartalmazzák az igénylők - módosítások végrehajtása érdekében - vállalt kötelezettségeit, melynek része a tervezési költségek részarányos megtérítése is.

A Településkódex szerint a módosításokkal elkészülő tervezetet az elfogadás előtt véleményeztetni kell a partnerekkel, államigazgatási szervekkel, valamint az érintett önkormányzatokkal.

A partnerségi egyeztetés keretében a Helyi Építési Szabályzattal és a Településszerkezeti Tervvel kapcsolatban 2022. júliusában lakossági fórumot tartott az Önkormányzat és az elkészült tervezetet közzétette a város kommunikációs felületein.

A beérkezett véleményeket és észrevételeket, az azokra adott válaszokat, valamint a vélemények és észrevételek alapján javított tervdokumentációt a Képviselő-testület megismerte, a válaszokat elfogadta, és a Pilisvörösvár Város településrendezési eszközeinek módosításához tartozó véleményezési szakaszt lezárta.

A polgármester a véleményezési szakasz lezárását követően a településrendezési eszközöknek az elfogadott észrevételek alapján javított tervezetét, valamint az eljárás során beérkezett valamennyi vélemény és a véleményezési szakaszban keletkezett egyéb dokumentumok egy példányát megküldte végső szakmai véleményezésre az állami főépítésznek. Mivel az állami főépítész és az országos főépítész további kiegészítéseket kért, a Képviselő-testület döntött a településrendezési eszközök módosításához tartozó záróvéleményezési anyag kiegészítéséről.

A benyújtott tervdokumentációval kapcsolatban az Országos főépítész kiadta támogató véleményét 2023. március 3-án. A véleményében foglalt javítások és javaslatok tekintetében egyeztetés lefolytatását kezdeményezte az Állami főépítész, mely 2023. március 14-én történt meg a településtervezők és a Főépítész részvételével. Az Állami főépítész támogató záró szakmai véleménye 2023. március 20-án érkezett meg.

Az Önkormányzat a módosítási folyamat utolsó, lépéseként a Képviselő-testület elfogadta Településszerkezeti terv, a Helyi Építési Szabályzat, valamint a Szabályozási terv módosítását. Ezzel lezárult a 2021 szeptemberében indított HÉSZ módosítására vonatkozó eljárás, amely a kihirdetéstől számított 30 nap múlva hatályosul.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []