A tanácskozás Cser András alpolgármester előre jelzett távollétében, kibővült létszámmal kezdődött: a napirend elején tette le képviselői esküjét Szőnyi-Bellér Ildikó, aki az Egységben Vörösvárért Egyesület kompenzációs listájáról jutott mandátumhoz a májusban lemondott dr. Horváth Brigitta helyére. Az eskü szövegét – a nemrégiben Dr. Réthy Zoltán-díjjal kitüntetett - Teilné Kerekes Márta, a Helyi Választási Bizottság tagja olvasta fel.
Ezt követően a Testület döntött Szőnyi-Bellér Ildikó bizottsági tagságáról is: a képviselő a korábban általa betöltött külsős hely után képviselői minőségében folytatja munkáját a PVKB-ban. Az így megüresedett pozíciók – a PVKB külsős és az ÜOKB elnöki helye, valamint a SZEB képviselői tagsága – betöltéséről egy későbbi ülésen születik döntés.
A Városgazda Nonprofit Kft. 2025. első félévi tevékenységéről szóló beszámolóban elhangzott: a társaság az év első hat hónapjában 78 408 000 forint önkormányzati támogatásban részesült, amelyet elsősorban a munkavállalók bérére, anyagköltségekre, illetve jövőbeni kiadások fedezésére képzett tartalékokra fordított. Az alapfeladatokon túli munkákat a transzferár-szabályzat szerint számolták el. A szakmai értékelés szerint a társaság felelősen és hatékonyan gazdálkodott, a feladatokat a jelentős áremelkedések ellenére is zökkenőmentesen látta el.
A Testület ezt követően egyhangúlag támogatta a Városgazda Kft. ügyvezetője, Szauter Gábor illetményének 15%-os emelésére és jutalom megállapítására vonatkozó javaslatot, a 2020 óta betöltött pozícióban végzett eredményes munka és a cég folyamatosan bővülő kapacitása elismeréseként. A juttatások fedezete a Városgazda saját költségvetésében rendelkezésre áll.
A képviselők döntöttek az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosításáról is: a Magyar Államkincstár jelzése alapján pontosították az 1. számú mellékletben szereplő kormányzati funkciók megnevezését annak érdekében, hogy a könyvelési gyakorlat megfeleljen a hatályos jogszabályi környezetnek.
Szintén határoztak arról, hogy az önkormányzat nyílt pályázatot ír ki a sportpályán található favázas klubház büféjének bérbeadására, miután a korábbi megbízott jelezte: a továbbiakban nem tudja vállalni az üzemeltetést. A mérkőzések idején továbbra is szükség van vendéglátásra – ezt figyelembe véve a pályázati feltételek között szerepel többek között a kötelező nyitvatartás, a saját alkalmazotti működtetés, illetve az alkoholos italok árusításának lehetősége. A pályázat kiírása 2025. augusztus 15-i kezdettel történik, a javasolt bérleti díj évi nettó 150 000 forint, rezsiköltséggel együtt. A szerződés egy évre szól, és évente felülvizsgálva négy évvel hosszabbítható meg.
A ravatalozó tervezett felújítása miatt új urnafal-parcellát jelölt ki a Testület a temető 16/a jelű, 14 x 20 méteres bővíthető területén. Két típusra kértek be ajánlatot: egy 80 fülkés fal jellegű urnafalra és egy 30 fülkés oszlopos típusra. Végül három darab oszlopos urnafal beszerzése mellett döntöttek, figyelembe véve a gazdaságossági szempontokat és az igények nagyságrendjét.
A testületi ülésen napirendre került a városi térfigyelő kamerarendszer temetői bővítésének kérdése is. A jelenlegi rendszer 28 kamerát tartalmaz, azonban a temetőben csak a főbejáratnál és hátsó kapunál működik megfigyelés. A visszatérő szabálytalanságok miatt újabb 20 kamera telepítése válik indokolttá. A Testület többsége nem támogatta, túlzónak és drágának találták, amely nincs arányban az elkövetett szabálytalanságokkal. Végül a PVKB döntéséhez illeszkedve a hármas számú határozati javaslatot támogatták, tehát a temető bejáratai lesznek bekamerázva.
Elfogadásra került a Zöld Infrastruktúra Fejlesztési és Fenntartási Akcióterv (ZIFFA), amelyet a Megérti Kft. dolgozott ki TOP Plusz pályázat keretében. A terv célja Pilisvörösvár zöldfelületeinek, csapadékvíz-gazdálkodási rendszerének és rekreációs tereinek középtávú, fenntartható fejlesztése, egyúttal egy katasztert is tartalmaz az uniós irányelvek alapján. A dokumentum összeállítása során figyelembe vették a lakossági észrevételeket is.
A képviselők kiválasztották a műszaki ellenőrt a Hunyadi, Görgey és Rákóczi utcai sportpályák, valamint a Széchenyi utcai Tagóvoda udvarának felújításához kapcsolódó munkákhoz. A nem engedélyköteles beruházásokhoz négy ajánlat érkezett, ezek közül a legkedvezőbbet a vörösvári székhelyű Pekostem Kft. adta.
Hasonló döntés született a Gradus tagóvoda jövő évi felújításával kapcsolatban is: a műszaki ellenőri feladatok ellátására a három érvényes ajánlat közül a Böröczffy Mérnök Iroda Kft-t választották ki.
Elindította a Testület a közbeszerzési eljárást az értelmi fogyatékosokat ellátó új épület kivitelezésére, amely a Városi Napos Oldal Szociális Központ területén valósulna meg. A tervek és költségbecslések rendelkezésre állnak, a testületi ülés időpontjára a tervellenőri vizsgálat is lezárult. A projekt a TOP Plusz 3.3.2-21 számú pályázat keretében valósulhat meg.
Ezzel összhangban támogatták a közbeszerzési terv módosítását is, mivel a beruházás bruttó 135 millió forintos becsült értéke meghaladja a közbeszerzési értékhatárt.
A Képviselő-testület elfogadta a főállású alpolgármester illetményének és költségtérítésének módosítását is. A javaslat az előző ülésen még nem kapott többséget, most azonban a testület támogatta. A korrekcióra a jogszabályok miatt volt szükség, mivel az alpolgármester díjazása a polgármester juttatásához, utóbbi pedig a nemzetgazdasági átlagkeresethez igazodik.
Végül jóváhagyták az ingatlanhasználati megállapodás megkötését a Pilisvörösvár 2666 helyrajzi számú, önkormányzati tulajdonban lévő területre vonatkozóan is, amely a jövőben szabályozott és jogszerű használatot biztosít az érintett ingatlanra.
Augusztusban nem tartanak testületi ülést – legközelebb a munkaterv szerint szeptember 11-én ül össze Pilisvörösvár Képviselő-testülete.