Miben segíthetünk?

Andrusch József

Labdarúgó, kapus

Labdarúgó, kapus

1956. március 31. született Budapesten. Az általános iskola és a gimnázium elvégzése után kertészmérnökként diplomázott, majd később a Testnevelési Főiskolán is sikeres vizsgát tett.

Nevelő egyesülete az Újpesti Dózsa volt, ahonnan a Fősped Szállítókhoz, majd a Volánhoz került. A Volán után az NB II-es Dorog következett, ahonnan a Budapesti Honvéd igazolta le.

A Honvédban 1982. október 24-én, a Vasas elleni győzelemmel mutatkozott be (3:1). A következő években a 129 mérkőzésen védett, ebből 52-szer gól nélkül őrizte meg a Kispest hálóját.

Kispesten elért sikerei: 3 bajnoki arany (84, 85, 86), 1 bajnoki bronz (83), Magyar Kupa-győztes (85), Magyar Kupa ezüst (83). (A három aranyérmes idényben mindössze négy mérkőzésről hiányzott!)

1984 és 1986 között ötször volt magyar válogatott.

1987-ben a Vasashoz távozott, ahol, még 3 évig védett.

Csendes, higgadt, kapus volt.

Pályafutása után az üzleti életben is sikereket ért el.

2000-ben egy rövid ideig a Kispest alelnöke volt, és részt vett a klub megmentésében.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []