Miben segíthetünk?

Sikeres kutatás, gazdag leletek, pénteken folytatódik a munka

Sikeres kutatás, gazdag leletek, pénteken folytatódik a munka
2022. október 26.

Ismét bejárást tartottak a régészek Pilisvörösvár határában az egykori vörösvári várak, a római út, és a 1595-ös vörösvári ütközet leletei után kutatva. A szemle a régészek vezetésével és helyi önkéntesek és helytörténészek részvételével zajlott október 14-én pénteken, ahol fémkereső műszerek használatával is végezték a kutatást.

A bejárás igen eredményes volt ugyanis vélhetően megtalálták a villa valamelyik épületét. Emellett számos lelet is előkerült, így kerámiatöredékeket, pénzérméket, ékszer és fegyvertöredéket is találtak a kutatás során. A lelőhelyről a régészek szakmai jelentést, a leletekről pedig nyilvántartás készítenek.

A munka október 28-án folytatódik a korábbi helyszíneken. Azok, akiket érdekel a régészet és esetleg csatlakozni is szeretnének a Közösségi Régészeti Egyesület honlapján találnak erre vonatkozó információt (kozossegiregeszet.hu, facebook.com/Kozossegi.Regeszeti.Egyesulet).

Ahogy arról korábban beszámoltunk a kutatást Fetter Ádám polgármester kezdeményezte, aki megkereste a szentendrei Ferenczy Múzeumi Centrum régészét dr. Rácz Tibort a javaslattal. A régész kollégájával a pilisvörösvári dr. Bózsa Anikóval megtekintette a kapcsolódó dokumentumokat és érdemesnek találta a témát a helyszíni kutatásra. Ezt követően dr. Rupnik László régész csatlakozásával előzetes helyszíni szemlét is tartottak a város határában. Ezek után indulhatott meg a nagyobb létszámú, fémkereső műszerek használatával végzett kutatás.

A történet előzménye, hogy városunk múltját Pilisvörösvár korábbi polgármestere Botzheim István, és Fogarasy Attila a helytörténész kutatta, akik írásos formában összefoglalták az ismereteket a témában. A kutatás szerint két vár is állt településünk határában. Az egyik egy középkori, honfoglalás korabeli vár, mely az ásványbánya mögött található vörös hegyen épülhetett, a másik pedig egy török korból származó palánkvár, melynek feltételezett helyszíne Pilisvörösvár és Pilisszántó között található. A terület történelméről Pilis fiai címmel Radványi Béla könyvtáros-történész is írt könyvet.

A mostani kutatás kiterjed a várak mellett az Aquincumot Brigetióval összekötő római út nyomvonalának bejárására is. Az egykori út a solymári Szarvas-csárda irányából Pilisszántó irányába haladt. Mindemellett a régészek kutatják a 1595-ös Pilisvörösvári csata helyszínét is. Az ütközet a török uralom alatt zajlott és célja a törökök irányítása alatt álló esztergomi vár felszabadítása volt, mely sikerrel végződött.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []