Miben segíthetünk?

Felgyorsultak az események a Búcsú tér közösségi parkká átalakítása körül

Felgyorsultak az események a Búcsú tér közösségi parkká átalakítása körül
2023. március 14.

Zöld utat kapott a közbeszerzés elindítása, vagyis egy jelentős lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy az Önkormányzat közösségi parkká alakítsa a Búcsú teret. Erről kedden, rendkívüli ülésen döntött a Képviselő-testület.

Nem mindennapi akadályok gördültek a projekt útjába: 2021 végén érkezett az örömteli hír, hogy a városvezetés által megálmodott fejlesztésre az Emberi Erőforrások Minisztériuma 235 millió forintot biztosít Pilisvörösvárnak. Tavaly év elején már javában zajlottak a közbeszerzés kiírásának előkészületei, a kivitelezés tavasszal indult volna, ám ekkor egy váratlan esemény átírta a terveket: a Sberbank csődje miatt a város nem fért hozzá pénzvagyonához, beleértve a Búcsú tér átalakítására szánt százmilliókhoz sem.  

Amint városunk tavaly év végén visszakapta a pénzét, ismét megnyílt a lehetőség a jelentős fejlesztés megvalósítása előtt. A kivitelezési tervdokumentáció, valamint az útépítési és vízjogi engedély már a rendelkezésére állt, a pénzügyi források kedvező alakulása pedig felgyorsította a folyamatokat, így a meglévő engedélyes terveinkre vonatkozóan műszaki osztályunk új indikatív ajánlatot kért be.

Mivel a tervezői költségbecslés szerint a beruházás összege meghaladná a támogatás összegét, a projekt a tervek szerint több ütemben valósul majd meg. A városnak ugyanis jelenleg nincs annyi szabad forrása, hogy egyszerre, egy fázisban megépülhessen az új közösségi park, különös tekintettel arra, hogy Pilisvörösvár költségei jelentősen megnövekedtek az energiaválság okán, ráadásul az áremelkedés jelentős mértékben sújtotta az építőipart is.

A tervek szerint 2023-ban, az első ütemben végeznék a közművek, a park, a 33 férőhelyes parkoló, a járdák és sétautak kiépítését. Előbbihez kapcsolódik a növényültetés, valamint az öntözőrendszer kialakítása. Mindezek megvalósítása a tervezői költségbecslés szerint kis mértékben meghaladja az elnyert támogatás összegét, így a fennmaradó részt az Önkormányzatnak kell kiegészítenie.

Az eredeti tervben szereplő játszótér a második ütemben épülne meg, a rendelkezésre álló források függvényében.

Az új Búcsú tér a fiatalok és az idősek számára is kulturált szórakozási és sportolási lehetőséget biztosít majd, a cél összességében egy korunk igényeit kielégítő, modern és nívós közösségi tér kialakítására a pilisvörösváriak számára.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []