Vissza
Ön tősgyökeres pilisvörösvári sváb családból származik. Milyen értékeket visz tovább ebből a hagyományból?
Büszke vagyok sváb származásomra. Elődeimtől olyan értékeket kaptam, amelyek ma is meghatározzák a gondolkodásomat: az Istenbe vetett hitet, a hagyományok tiszteletét, valamint azt a meggyőződést, hogy csak szorgalommal és kitartó munkával lehet boldogulni.
Huszonhat éve vállal szerepet a város képviselő-testületében. Mi motiválta akkor, és mi viszi előre ma?
Vörösvár nagyszerű hely, jó itt élni. Szeretném, ha a lányaim és később az unokáim is úgy döntenének, hogy itt maradnak. A közéleti szerepvállalás családi hagyomány nálunk: felmenőim között volt falubíró, egyháztestületi képviselő, dédapám az önkéntes tűzoltó-egyesület alapítói között volt, édesapám pedig az első szabadon választott önkormányzatban tevékenykedett. A közösség szolgálata, a közéletben való szerepvállalás ezáltal családi hagyomány, amelyet én is örömmel folytatok.
18 évesen lett hivatásos kézilabdázó, és ezzel párhuzamosan elkezdte edzői pályafutását is. Mit gondolt, tudják segíteni sportolói és edzői tapasztalatai a döntéshozatalt, illetve a képviselői munkát?
A kézilabda csapatsport: játékos és edző csak együtt érhetnek el eredményeket. Edzőként ráadásul rengeteg döntést kell hozni, sokszor pillanatok alatt, és ezekért a felelősséget vállalni kell – még akkor is, ha végül vereség a vége. Ez a több évtizedes döntéshozatali tapasztalat az önkormányzati munkában is nagy segítségemre van.
Sok helyi fejlesztés kapcsán említik az ön nevét: játszóterek, sportpályák, a Slötyi körüli futókör. Melyik áll legközelebb a szívéhez?
Az elmúlt több mint 25 évben sok kezdeményezésem valósult meg, de számomra a tavak környékének fejlődése a legkedvesebb. A Nagy-tó körüli futópályát és sétányt minden korosztály használja: a nyugdíjasok sétálnak, beszélgetnek, sokan futnak, a gyerekek itt tanulnak biciklizni, hétvégenként pedig egész családok jönnek ki. A búcsú is kinőtte korábbi helyszíneit, így a tavakhoz költöztetése szintén jó döntés volt. A mai digitalizált világban minden olyan hely felértékelődik, ahol személyes találkozásokra van lehetőség – a tavak környéke ilyen. Fejlesztése közösségünk alapvető érdeke.
A Vörösvárért Közéleti Egyesületben az ön mottója: „Minden ember egyforma, s annyit ér, amennyit a közösség érdekében dolgozik.” Miért erre esett a választása?
Wass Albert gondolata teljes mértékben összhangban van azzal, amit magam is vallok: nem elég a saját boldogulásunkért tenni, felelősséget kell vállalnunk a közösség ügyeiért is.
A jelenlegi testületbe belső viszályok közepette került be. Hogyan élte meg ezt az időszakot?
Vissza kell mennünk ahhoz az időhöz, amikor a közösségi média még nem uralta a közéletet. Amikor először indultam képviselőnek 27 éve, a jelöltek legfeljebb szórólapokat terjesztettek, és a vita személyes fórumokon zajlott. Ma viszont a Facebookra tevődött át minden, ahol sokan félinformációk alapján, akár alpári stílusban próbálják tematizálni a közbeszédet – néha névvel, máskor álprofilok mögé bújva. Nem csoda, hogy sokakban felmerül: „Hiányzik ez nekem?”
Én magam évek óta nem szólok hozzá a helyi politikai vitákhoz a Facebookon, mert ebben a közegben jóérzésű emberként kevés esélyt látok a kulturált párbeszédre. A világban és az országos politikában is tapasztalható békétlenség begyűrűzik a helyi közéletbe is. Emiatt sokan inkább visszavonulnak. Szomorú vagyok, hogy idáig jutottunk, és sajnos nem is látom, merre vezethet innen a jobb út.
Azt gondolom, hogy egyes szervezetek belviszályainak hátterében gyakran egyéni érdekek meghiúsulása áll. A Vörösvárért Közéleti Egyesületben szerencsére nincsenek ilyen konfliktusok: kulturált vita mentén beszélünk meg mindent. Képviselőink nem mondanak le akkor sem, ha nincsenek többségben, hanem becsülettel végzik a munkájukat – ahogy azt a választóktól megbízásként kapták.
Több helyi közösségi kezdeményezést is vezet – a Sváb Családfakutató Kört, a Pilisvörösvári Túracsoportot –, és szerepet vállal a biliárdéletben is. Mi motiválja, hogy ennyi területen aktív legyen?
Tapasztalatom szerint az emberek többsége szívesen részt vesz valamilyen tevékenységben, de kevesebben vállalják a szervezést, irányítást. Én viszont szívesen elvállalom ezeket a feladatokat – még akkor is, ha felelősséggel, idővel és olykor anyagi ráfordítással járnak. Megéri, mert sok barátra tesz szert az ember, és jó érzés látni, hogy másoknak örömet, közösségi élményt tudunk adni.
Sokan kézilabdaedzőként ismerik. Fontos önnek a fiatalok nevelése?
A mai világban hatalmas felelőssége van minden sport- és szabadidős szervezetnek abban, hogy legalább az edzések idejére „elrabolja” a fiatalokat a mobiltelefonok és videójátékok elől. A kézilabda ehhez kiváló lehetőség. Emellett természetesen fontos, hogy a tehetséges gyerekeket segítsük abban, hogy minél magasabb szintig juthassanak a sportágban. Szerencsére mindig vannak ilyen fiatalok. Felemelő érzés, amikor az edző a tévében látja egykori tanítványát, miközben felcsendül a Himnusz.
Családapa, képviselő, egyesületi vezető és kézilabdaedző – van-e ezek mellett szabadideje?
Valóban sokféle feladatot látok el, és ezek sok időt, energiát igényelnek. Ez bizony a családtól is elvesz órákat, mégis megéri, mert kevés jobb dolog van annál, mint hasznosnak érezni magunkat, és erre visszajelzést kapni. Több feladatom egyben a hobbim is: a túrázás, a biliárdozás, a családfakutatás. Ezek szervezésével magamnak is biztosítom a tartalmas kikapcsolódást. Emellett van egy vadászkutyám, Lotár, akivel minden nap hosszú sétákat teszek.
Ducza Kata - Vörösvári Újság
