November 13-án tartotta éves közmeghallgatását Pilisvörösvár Város Önkormányzata. Fetter Ádám polgármester részletes, közel kétórás beszámolóban tekintette át az elmúlt év eredményeit, fejlesztéseit és pénzügyi adatait – de szó esett a város mindennapjait meghatározó közösségi, oktatási és környezetvédelmi kezdeményezésekről is.
Stabil működés, új jegyző és aktív bizottsági munka
A város irányításában az elmúlt évben nem történt jelentős szerkezeti változás, a legfontosabb személyi döntés azonban új korszakot hozott a Polgármesteri Hivatalban: a nyugdíjba vonuló Gergelyné Csurilla Erikát a jegyzői székben Jászkutiné dr. Veress Szilvia váltotta. A polgármester kiemelte, hogy az új jegyző „fiatal, ugyanakkor rendkívül tapasztalt és gyorsan beilleszkedett a városvezetés mindennapjaiba”.
A három bizottság (ÜOKB, SZEB, PVKB) közös munkája továbbra is biztosítja az átlátható és szakmai döntéshozatalt. A Testület eddig 18 ülést tartott, és közel 200 napirendi pontot tárgyalt a ciklus kezdete óta.
Digitális- és kommunikációs fejlődés
A hibabejelentési applikáció sikerét számok is igazolják: 736 - többségében online - bejelentés érkezett 2024-ben. A polgármester szerint a gyors reakcióidő és a nyomon követhető ügyintézés „már a városüzemeltetés egyik legfontosabb eszközévé vált”.
A város kommunikációja is új szintre lépett: a Facebook-oldal havi elérése meghaladja az egymilliót, a követők száma már 9 ezer felett van. Fetter Ádám külön köszönetet mondott Stéhli Balázsnak az időjárás-előrejelzésekért és Lovász Zsoltnak a várost bemutató fotókért.
Pénzügyi stabilitás és felelős gazdálkodás
A város 2024-es költségvetése 8,6 milliárd forint volt – több mint háromszorosa a 2019-es adatnak. Az adóbevételek tekintetében a helyi iparűzési adóból több mint 1,3 milliárd forint folyt be, a kommunális adóból pedig közel 90 millió forint. A polgármester hangsúlyozta: „Pilisvörösvár nem feléli, hanem gyarapítja forrásait."
Fejlesztések az oktatásban, egészségügyben és közterületeken
A város 2024-ben több mint 35 millió forintot fordított intézményi fejlesztésekre.
Megújult a Templom téri iskola több tanterme és tetőszerkezete, korszerűsödött a Német Nemzetiségi Óvoda, és elindult a Szakrendelő informatikai és klímafejlesztése is.
A Művészetek Háza teljes vizesblokk-felújításon esett át, a városi főzőkonyha pedig új eszközökkel bővült.
A tavalyi fejlesztések közül kiemelkedett a járdaépítési program: több mint 78 millió forintból újultak meg a Kápolna, Aulich, Báthory, Tavasz utcai és temetői gyalogutak. Külön említést kapott az idén felújított házasságkötő terem, amely 100%-ban önkormányzati forrásból, elegáns új enteriőrrel valósult meg.
Közösség, szolidaritás, civil élet
A polgármester kiemelte a civil szervezetek szerepét, amelyek számára 2024-ben 30 millió forintos támogatási keretet biztosított az önkormányzat. „A civil szervezetek a közösségi élet motorjai, nélkülük Vörösvár nem lenne ilyen élő és sokszínű város” – fogalmazott.
A városi szolidaritás példájaként említette az adománygyűjtéseket, a babacsomag-akciót, valamint a gyümölcsfa-támogatást.
Rend, biztonság, állatvédelem
Fetter Ádám külön hangsúlyozta a rendvédelmi rendszer összehangolását: „A rendőrség, a rendészek, településőrök és a polgárőrök ma már valódi csapatként dolgoznak együtt.”
Az ebrendészet is megújult: 2025-től az Ürömi Duhajdomb Állatotthon látja el a feladatokat, amely a korábbihoz képest „átlátható, állatbarát és felelősségteljes működést” hozott a városba.
Nagy beruházások – jövőbe mutató fejlesztések
A TOP Plusz program keretében 2,7 milliárd forint támogatásról született szerződés. A csomag része több belterületi út (Egressy, Csuka, Harcsa, Dózsa György) felújítása, a három sportpálya rekortán-burkolata, a Széchenyi utcai óvodaudvar korszerűsítése és a Nagy-tó vízelvezetési fejlesztése. A polgármester kiemelte: a közbeszerzések során sokszor a becsült érték alatt sikerült szerződni, így újabb beruházások is indulhatnak.
Tiszta, élhető és biztonságos város
A Városgazda Kft. 23 fős csapata több mint 180 ezer négyzetméter zöldfelületet gondoz, 78 km úthálózaton végzi a téli síkosságmentesítést, és saját kivitelezésben több beruházást is végzett – így a Tél utcai beavatkozást és a Liget új ivókútját.
A várostakarítási akció 2025-ben rekordot döntött: 16 helyszínen, 36 köbméter hulladékot gyűjtöttek össze civilek és önkéntesek.
Előretekintés
A polgármester a jövő terveiről is beszélt:
"napirenden a balatonfenyvesi üdülő megőrzése és felújítása, előkészítés alatt a sportcsarnok-beruházás.
2026-ban megvalósul a Bartók Béla és Útőrház utcai gyalogátkelő,
és folytatódik a piac teljes megújítása.
Nem a reflektorfényben szeretnénk tündökölni, hanem a mindennapi életet tesszük élhetőbbé a vörösváriak számára” – zárta beszédét Fetter Ádám.
A közmeghallgatás végén a lakosok közérdekű kérdéseket tehettek fel, több témát is érintve a közlekedéstől egészen a zöldhulladék kezeléséig, melyekre a polgármester, az alpolgármester, a jegyző és az érintett képviselők készséggel válaszoltak.