Fetter István (2005)

posztumusz

hentes 

Sírja: 7. parcella, 5. sor, 14. sírhely

Pilisvörösvár díszpolgára (posztumusz, 2005)

1900. június 22-én született Pilisvörösváron.
Felesége Wéber Terézia, akitől négy gyermeke született.

Az élet hamar nehéz próba elé állította. Édesapját fiatalon, 16 éves korában veszítette el, aki a halálos ágyán rábízta fiatalabb testvérei felnevelését. A nehéz feladatnak szívvel-lélekkel próbált eleget tenni. Talán ez a fiatalkori tragédia tette érzékennyé és figyelmessé a más nehéz sorsú emberek iránt.

Hentes és mészáros szakmát tanult, majd vágóhidat és üzleteket nyitott. Termékeit nemcsak Pilisvörösváron, hanem a környező falvakban is értékesítette. Kemény, embert próbáló munkájának köszönhetően hamarosan jó módúvá vált, emellett közismert lett szociális érzékenysége miatt, mind alkalmazottai és embertársai vonatkozásában.

Legendásan jószívű, nagylelkű, önzetlen ember volt. Szinte bárki bármikor kapott nála munkát, úgy is, hogy amíg a munkások a földeken dolgoztak, a gyermekeikre vigyáztak. A dolgozók a család barátaivá váltak, s gyakran a régi nagy asztalnál húszan is ebédeltek. A bajba jutott családoknak kérés nélkül, önszántából segített, hol építőanyaggal, hol pénzzel, hol állatokkal. Lehetővé tette számukra a hitelbe történő vásárlást, gyakran előfordult, hogy a fizetni nem tudóknak elengedte tartozásaikat. A nehéz években a község teljes egyházadóját ő fizette.

A bányászsztrájk idején számos család került nehéz helybe. Ekkor megígérte, hogy a sztrájkoló bányászok családjai ingyen vásárolhatnak nála. Az ígéretét betartotta annak ellenére, hogy vagyona nagy részét ez által elveszítette. Mindig tartotta magát az adott szóhoz.

A falu kulturális életének támogatójaként is ismert volt, a kórusokat, a színjátszó köröket anyagilag segítette.

A második világháború idején őt is behívták katonának. Megjárta e keleti frontot és hadifogságba esett, ahol közel három évet töltött el.

Az ötvenes években kulák listára került. Az üldözések idején egy falugyűlésen spontán kezdeményezéssel levették a listáról. Ezekben az években az akkori rendszertől üldöztetve folyamatos zaklatásoknak kitéve élt. Nem egyszer a nagy ünnepek előtt váratlanul elvitték, megverve, megfélemlítve érkezett haza. Vagyona államosításra került, földjei a termelőszövetkezetbe. Saját házában bérlőként lakott.
Az 1956-os forradalom után néhány hétig az Aradi utcában tartották fogva, majd hónapokig a Tökölön lévő internáló táborba vitték bírósági ítélet nélkül. Szabadulását követően néhány évig még fuvarosként dolgozott, majd a termelőszövetkezet éjjeliőreként fejezte be tevékenységét. Betegségeit megbékélve viselte, 1965-ben családja körében hunyt el.

Egész életére jellemző volt a segítőkészség, együttérzés, önzetlenség, tenni akarás másokért, ezért tisztelte, tiszteli a város lakossága, emléke ma is elevenen él azok szívében, akiknek segített.

Pilisvörösvár, 2005. október 23.