Pilisvörösvár
Pilisvörösvár múltja és jelene
Pilisvörösvár múltja és jelene

 

A mai Pilisvörösvárnak a Karátsonyi-liget (Szabadságliget) nevű részén valaha egy római tábor állt, mely valószínűleg Traianus császár uralkodása idején vagy a körül létesült. A római légiók a mai Pilisvörösvár északi határán húzódó, Aquincumból induló római úton haladtak Vindobona (a későbbi Bécs) felé. A római út a temető mögötti dombvonulaton, a „Dörfl” földek táján haladt Pilisszántó felé.

Az egykori út mentén három római mérföldkövet találtak, ezek közül az egyik Kr. u. 237-ből, a másik Kr. u. 305/306-ból való.

A Római Birodalom bukása után az egykori Pannonia helyén maradt népek beolvadtak a népvándorlás során egymást váltó különféle népekbe (hunok, gótok, longobárdok, gepidák, avarok). A honfoglalás korában a Megyeri törzs, majd Géza fejedelem illetve Szent István korában a német eredetű, Svábföldről származó Hont-Pázmány (Patzmann) nemzetség létesített településeket a Pilisi-medencében a mai Pilisvörösvár helyén, illetve annak közvetlen környékén. Név szerint hat olyan településről van tudomásunk, amelyek már a tatárjárás előtt is léteztek: Boron, Födémes, Garancs, Kande, Királyszántó/Kisszántó, Kürt.

A mai Pilisvörösvár városközpontjának területén a Királyszántó/Kisszántó nevű falucska feküdt, amelyben földművelésre kötelezett királyi szolganépek éltek. Egy 1367-es váci káptalani jelentésben már szerepel Királyszántó neve. 1528-ban már udvarház (castellum) is állt itt. Buda törökök általi bevételét (1541) követően a pilisi térség is török kézre került. Alig két évvel ezután az egykori Királyszántó/Kisszántó, azaz a mai Pilisvörösvár területén egy török palánkvár építése kezdődött. A törökül „kizil hiszár palankaszi” (vörös vár palánka) nevet viselő várat Lala Musztafa építette. Az építkezés kezdete 1543. április 6., befejezése 1544. március 24. volt. Evlija Cselebi beszámolója szerint az 1000 lépés kerületű, széles árokkal körbevett, négyszögű, hármas palánkerődítmény egy réten épült, s területén mintegy száz deszkatetős katonaházat alakítottak ki. A vár az Esztergomba vezető országút közelében létesült; ugyanitt egy dzsámi, egy fogadó és öt bolt is állt. A palánkvár falait vörösre festették. Településünk vélhetően erről a palánkvárról kapta a nevét: Vörösvár (1901-től Pilisvörösvár). 1683. október 28-án a törökök feladták az esztergomi várat, s rá nemsokára Vörösvárt is kiürítették. Hamarosan megkezdődött a Budavár visszafoglalásáért indított hároméves küzdelem, melynek során az itt élő lakosság egy része elpusztult, más része fogságba került vagy elmenekült.

1685-ben a hely már teljesen puszta volt. Az elnéptelenedett Vörösvárt I. Lipót német-római császár és magyar király telepítési okirata alapján a XVII. század végétől németekkel telepítették be. Az első csoport 1689- ben érkezett délnémet területről, Svábországból (Feketeerdő, Baden-Württemberg). A Budai-hegység települései közül Vörösvár volt az első, ahol újra élet támadt a török hódoltságot követően. Az első telepesek a mai nagytemplom közelében telepedtek le. Az itt létrejött utcát később Sváb utcának nevezték el (ma Iskola utca). A betelepülési folyamat 1703 és 1711 között a kuruc harcok miatt lassúbbá vált, de aztán újra nagyobb lendületet vett, és körülbelül a XVIII. század közepéig tartott. A kezdetben többségükben földműveléssel foglalkozó telepesek kemény munkával újra művelés alá vonták a földeket, szorgalommal és takarékossággal virágzó települést hoztak létre. A XVIII. század közepén sok iparos is érkezett.

Mária Terézia rendeletére 1749-ben elkészült a makadámút a Szarvas csárda és Vörösvár között, a Bécset Budával összekötő úgynevezett „postaút” részeként.

1752-ben megindult az utasokat szállító delizsánsz (postakocsi járat) is, melynek egyik megállóhelye a mai városháza épülete volt. A lakosság száma folyamatosan nőtt: a XVIII. század végére már elérte az 1500 főt. A XIX. században a mezőgazdaság már nem biztosított elegendő jövedelmet a megélhetéshez. A lakosság fő jövedelemforrása ebben az időben a szőlőművelés és gyümölcstermelés volt, de az önálló kézműves iparnak is sok képviselője volt Vörösváron, és a kereskedelem sem volt lebecsülendő foglalkozási ág. Súrolóport árultak a fővárosban jó pénzért, samottot adtak el a porcelángyáraknak, homokot az öntödéknek, piktortéglát a festőknek, továbbá gyümölccsel, zöldséggel, tejjel és más mezőgazdasági terménnyel is kereskedtek.

A XIX. század vége és a XX. század eleje nagy változásokat hozott településünk életében. 1895-ben megépült a Budapest-Esztergom gőzvasútvonal, pilisvörösvári vasútállomással. 1903-ban egy belga érdekeltségű társaság (a Budapestvidéki Kőszénbánya Rt.) „Lipót aknaüzem” néven barnakőszénbányát nyitott. A szénbánya 1921-től villamosenergiát is termelt a község részére. 1921-ben jéggyárat és 1932-ben brikettgyárat létesítettek. A város határában 1908-ban az ország legjobb minőségű és legtisztább dolomitlelőhelyét tárták fel. A kőszén- és dolomitbányák megnyitásával, valamint a Budapest-Esztergom vasútvonal megépítésével a lakosság több munkalehetőséghez jutott, s a település gyorsabban fejlődött: megépült az első iskola, az ún. fiúiskola (1911), az első óvoda (1912), kiépült a villanyhálózat (1923), bazaltköves burkolatot és csapadékvíz-elvezető árkot kapott a Fő utca (1930), strandfürdő létesült (1930), megépült a leányiskola (1930), majd a polgári iskola (1938). A változások következtében a népesség száma is tovább növekedett, s a lakosság összetétele is jelentősen megváltozott: az 1920-as népszámlálás szerint az addig zárt, szinte tisztán németajkú település lakosságának már a 28,59%-a magyar volt. A II. világháború után, a szocializmus 40 éve alatt Pilisvörösvár nem sokat fejlődött, de azért említésre méltó az 1950-es évekből az ivóvízvezeték kiépítése, az 1960-as évekből a járdaépítések, az 1970-es 1980-as években a Szakorvosi Rendelő és a Kultúrház felépítése, a Szabadság utca és a Dózsa György utca szilárd burkolattal való ellátása.

Az 1990-es rendszerváltozás – ahogy az egész ország, úgy – Pilisvörösvár életében is jelentős változásokat hozott. A települési önkormányzat fenntartásába kerültek az óvodák, az általános iskolák, a gimnázium, a zeneiskola, a szakorvosi rendelő. Új intézményként létrejött a Napos Oldal Szociális Központ. Újraéledtek a civil szervezetek: a hagyományőrző, a kulturális és a sport-egyesületek, a tűzoltó egyesület, a polgárőrség. A település infrastruktúrája is ugrásszerűen fejlődött: kiépült a vezetékes telefonhálózat, a földgázvezeték és a szennyvízcsatorna-hálózat, utcáink többsége szilárd burkolatot kapott. Városunk gazdasága is sokat fejlődött az elmúlt két és fél évtizedben. Jelenleg több mint 50 féle ipari tevékenység folyik a településen, körülbelül 250 ipari vállalkozás keretében. Legjelentősebb ipari tevékenységek a bútorgyártás, az épületasztalos-ipari termékek gyártása, a gépjárműjavítás és karbantartás, a kőmegmunkálás, a raktározás, tárolás.

Jelentős Pilisvörösváron a kereskedelmi tevékenység is. Körülbelül 350 üzlet van Vörösváron, melyekben a legjellemzőbb forgalmazott árucikkek: meleg- és hidegételek, italok, édességáru, kávé, cukrászati készítmények, kenyér- és pékáru, emlék- és ajándéktárgyak, ruházat, dohányáru, vasáru, barkács és építési anyag, bútor, lakberendezés, háztartási felszerelés, világítástechnikai cikkek. A városunkban működő több mint 1500 vállalkozás nagyon sok polgárnak biztosítja a megélhetést, a helyi munkalehetőséget. A fejlődés elismeréseképpen településünk 1997-ben városi rangot kapott, 2005-től kistérségi központ, 2012-től járási székhely lett.

 

Forrás: Pilisvörösvár Városismertető kiadvány 2016.

Letöltés
Dokumentumok betöltése folyamatban
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []