Vissza
posztumusz
r.k. esperes plébános
Sírja: Pilisvörösvári városi köztemető, díszparcella
Geiger Jakab az I. világháború után, 1919. december 5-én született Budakeszin, egy helyi sváb családban. Édesapja, a köztiszteletnek örvendő gazda katonai pályára szánta kitűnően tanuló fiát, de ő idegenkedett ettől a hivatástól, inkább tanár szeretett volna lenni. Édesanyja, Fischer Rozina imádságos életet élő, mélyen vallásos katolikus asszony volt, aki gyermekeit is ebben a szellemben nevelte. Amikor a fiatalember – megérezve Isten hívását – a papi pályát választotta, családja boldogan támogatta döntését.
A szeminárium elvégzése után 1943. május 30-án szentelte pappá Shvoy Lajos megyéspüspök. Újmiséjét szülőfalujában, Budakeszin mutatta be.
Első állomáshelye Zsámbék volt, ahol két évet szolgált káplánként. 1945-ben szülőfalujába, Budakeszire helyezték, de néhány hónap után tovább küldték Nagytéténybe, ahol két évet szolgált, majd szintén két évre Budafok következett.
Első önálló helye Bakonykúti volt, ahol 1948-tól 1951-ig működött adminisztrátorként. 1951-ben plébánosi kinevezést kapott Etyekre, itt szolgált hét éven át, 1958-ig. Ekkor Mányra helyezték, ahol nyolc évig volt plébános. Közben megírta “A Mányi Egyházközség története” c., kéziratban maradt művét. Mány után másfél évre Rácalmás következett, majd szintén másfél évre Gánt. Innen Pátyra került, ahol hat éven át volt plébános. Utolsó állomáshelye Csobánka volt, ahol tizenegy éven át szolgált, 1984-től 1995-ig. Nagy szeretettel gondozta a csobánkai cigány kisebbséget, kedvükért a nyelvüket is megtanulta.
A közösség mindenhol bizalmába fogadta, segítette a munkáját, Geiger atya pedig minden egyes állomáshelyén építette, gazdagította a hívek életét. Fáradságot nem kímélve szervezett templomfelújítást, segített zárdaalapítást. Hosszú évekig kutatta, majd óriási munkával elkészítette a Budakeszire betelepült német családok családfáját. Az általa gyűjtött anyag komoly forrásértéket képvisel.
1995-ben, 75 éves korában, ötvenkét év papi szolgálat után, korára és egészségi állapotára való tekintettel Geiger atya nyugdíjazását kérte. Mivel a paphiány már akkor is igen erősen jelentkezett a Székesfehérvári Egyházmegyében, s Pilisvörösváron is csak egy káplán volt, Labbant Lajos atya javasolta neki, hogy költözzön a vörösvári plébániára, s amennyire ereje és egészségi állapota engedi, segítsen be a lelkipásztori munkába.
Geiger atya szívesen elfogadta a felkérést, de mivel közben 1994. november elején Labbant Lajos plébános úr meghalt, végül Boros Zoltán plébános úr fogadta be őt a plébániára, az ő segítője lett.
Geiger atya nagyon jól érezte magát Vörösváron. Boldogan mutatta be vasárnaponként a német nyelvű szentmisét, nagyon szerette, ha a nép teljes szívéből énekelte a német nyelvű énekeket. Különösen kedves volt számára a “Hier liegt vor deiner Majestät” kezdetű ének. Prédikációira mindig lelkiismeretesen készült, már a hét elején leírta a következő vasárnapi beszédet németül és magyarul egyaránt. A hívek nagyon szerették mély átéléssel, áhítattal végzett szentmiséit, tiszta német kiejtését, gondosan megfogalmazott, tartalmas prédikációit.
Keresett lelki vezető, gyóntató lett belőle Vörösváron. Nyitott szívvel és nyitott ajtóval fogadta a hozzá fordulókat, akik bölcs eligazítást, hasznos tanácsokat kaptak tőle. A misézés és gyóntatás mellett felvállalta a pilisvörösvári bencés oblátus közösség vezetését is. Német énekeskönyvünk lektoraként pótolhatatlan munkát végzett, az ő ötlete volt a könyv címe is. Szabadidejében könyveket, egyházi iratokat fordított németből, latinból.
Fokozatosan kibontakozó betegsége miatt egyre nagyobb erőfeszítés volt számára egy-egy mise megtartása és a gyóntatás, mégis az utolsó pillanatig hatalmas erővel küzdött azért, hogy tovább szolgálhasson. “Muszáj mennem!” – mondta gyakran az utolsó hónapokban, amikor a vasárnap, a 10-es mise időpontja közeledett. Sokat szenvedett, de nagyon fegyelmezetten, példamutató türelemmel és szelídséggel viselte betegségét. Amikor már nagybetegen a kórházban az orvos a műtétet, mint utolsó esélyt javasolta a számára, így felelt: “Köszönöm, doktor úr, de már nincs szükségem új esélyre.”
2001. július 6-án visszaadta lelkét Teremtőjének. Halálát nagy veszteségként élte meg a pilisvörösvári egyházközség. Többen nemcsak egy lelki vezetőt, hanem egy igaz barátot is veszítettek személyében. Végakaratának megfelelően a vörösvári temetőben helyezték örök nyugalomra, utolsó útjára nagy számban kísérték el őt hűséges hívei.
Geiger Jakab nagy tudású, művelt, elveihez, hitéhez mindig hű, a keresztény értékeket töretlenül képviselő, egyenes és alázatos ember volt. Aki nem ismerte, szigorúnak is hihette, de valójában csak önmagával volt szigorú. Mindenkihez megértő szeretettel fordult, nem volt olyan élethelyzet, amelyben ne állt volna támogatóan a hívek mellé. Ugyanígy viszonyult családtagjaihoz, rokonaikhoz is, akiket mindig örömmel fogadott, segítetett. Ez a szeretet kölcsönös volt, családjára ő is mindig mindenben számíthatott.
Geiger atya szerény, egyszerű, teljesen Istennek szentelt életet élt. Soha nem törekedett magasabb hivatal betöltésére. Papi pályája 58 éve alatt sok nehézséggel kellett megküzdenie származása, német anyanyelve miatt (ez volt az oka a gyakori áthelyezéseknek is), de ő mindvégig hűségesen szolgálta Istent és a magyarországi németség ügyét.
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 6/1993. (III. 4.) önkormányzati rendeletében biztosított jogkörében eljárva Geiger Jakab esperes plébánosnak, a nyugdíjba vonulása után Pilisvörösváron szolgáló egykori kiváló lelkipásztornak példamutató papi élete, erkölcsi nagysága, mindenkire kiterjedő szeretete, a pilisvörösvári hitélet elmélyítése, valamint a német nemzetiség lelkigondozása terén kifejtett áldozatos és áldásos tevékenysége elismeréseként posztumusz Pilisvörösvár Város Díszpolgára címet adományoz.
Pilisvörösvár, 2013. október 23.
