Miben segíthetünk?

Viharos hétvége áll Pilisvörösvár előtt

Viharos hétvége áll Pilisvörösvár előtt
2022. január 28.
Stéhli Balázs amatőr meteorológus előrejelzése.

Pénteken, azaz január 28-án eleinte kevesebb, a nap második felében viszont már  több felhő lehet az égen. Délután, különösen este előfordulhat egy-egy zápor, hózápor, éjjel pedig – a hidegfront után – északnyugat felől egy melegfront felhőzete érkezik fölénk, ami kisebb havas esőt eredményezhet.

Igen szeles napra számíthatunk, reggeltől késő délutánig viharos lökések érkeznek északnyugati felől. 80 kilométer per óra körüli, a hegyekben pedig már 90 kilométer per óra körüli széllökések is előfordulhatnak. Délután 6 fok várható.

Szombaton – hajnalig, majd délutántól megint – erősen felhőssé válhat az ég. Havas esőre is készülhetünk reggelig, illetve délutántól szintén.  A nyugati szél délutánra délnyugatira fordulhat, és élénk, erős lökésű lehet. Reggel -2, délután pedig 5 fok körüli hőmérséklet valószínű.

Markáns hidegfront alakítja időjárásunkat vasárnap.Többnyire erősen felhős, borult lehet az ég, kevés napsütésre számíthatunk csak. Többször előfordulhat eső, zápor, és főleg reggelig havas eső, hó is. Utóbbiakkal este, éjjel ismét találkozhatunk. Reggeltől estig viharos északnyugati szélre készülhetünk, ami déltől estig erősen viharossá fokozódhat. 90 kilométer per óra, a hegyekben akár 100 kilométer per óra körüli széllökések is előfordulhatnak. Reggel 1 fok, délután 7 fok várható. 

Jövő hét elején folytatódhat a mérsékelten hideg, ugyanakkor csapadékos, és erősen szeles időjárásra készülhetünk. 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []