Miben segíthetünk?

Élményekkel tele hetet tölthettek a gyerekek az önkormányzati táborban

Élményekkel tele hetet tölthettek a gyerekek az önkormányzati táborban
2022. július 1.

A városvezetés tavalyi kezdeményezését követően, ez évben is tábort szervezett a Művészetek Háza a hátrányos helyzetű gyerekek számára. A korábbi „tevős” elképzelés a Rosenhof Lovardával összefogásban valósulhatott meg kibővített formában, akik ideális helyszínt biztosítottak a gyerekek tartalmas és élménydús kikapcsolódásához, feltöltődéséhez.

A június 27-én kezdődött egyhetes napközis táborban a korábbinál is több, összesen 28 fiatal vett részt. A gyerekeket ez alkalommal is rászorultság alapján a Városi Napos oldal az iskolákkal együttműködve választotta ki. A korosztályt tekintve elsőtől nyolcadik osztályos korcsoportból kerültek ki a résztvevők.

A szervező Művészetek Háza és a Napos Oldal munkatársai valamint a közreműködő pedagógusok számos izgalmas programmal készültek a gyerekeknek, így kézműveskedéssel, agyagozással, szociális készségeket fejlesztő játékokkal, mesével, medencézéssel, íjászattal. Mindemellett szerveztek madártani bemutatót, jógát, lovaskocsizást, és a helyszín adottságaiból adódóan minden nap a lovaglási lehetőség is biztosított volt.

Újdonság, hogy a tábor programjában ez alkalommal külső helyszínek is szerepeltek. A Sváb sarokban Zsámboki Szabolcs segítségével megismerkedhettek a gyerekek a régmúlt idők eszközeivel, emellett közösen sütöttek csörögefánkot. A könyvtárban pedig illatos levendulás zsákok készültek, a Művészetek Házában pedig agyagozhattak a fiatalok.

A tábor ideje alatt a résztvevők nagy lelkesedéssel fogadták Fetter Ádám polgármestert és Strack Bernadett alpolgármestert, akik látogatást tettek a gyerekeknél.

„Nagyon örülünk, hogy egy ilyen élményekkel tele, tartalmas hetet biztosíthatunk a gyerekeknek. Számukra sajnos nem adatik meg sem a nyaralás, sem pedig más táborozási lehetőség, gyakorlatilag ez az egyetlen szervezett nyári programjuk. Ezért különösen jó érzés, hogy örömet tudtunk szerezni nekik. Köszönjük támogatóinknak is a közreműködést! Összefogással ismét egy szép célt – szolgálhattunk” – mondta Strack Bernadett alpolgármester.

Támogatók:

Rosenhof Lovarda – Hollauer György és Wippelhauser Dóra a helyszín biztosítása, házigazda, lovaglás, medencézés

Deli Bistro – meleg ebéd, reggeli és uzsonna biztosítása

NapmintnapGo - Uzonyi Tamás-Roland

Ziegler szíkvíz - Mirk Tamás

Vörösvár Húsműhely – Schäffer János felvágottak, lovaskocsikázás

Pita Tours – gyerekek szállítása

Breier Farm – szörpök

YooWc Kft.

Dr. Selmeci Gábor- fagylalt

Zsámboki Szabolcs – néprajzi bemutató

Nagy Roland -  íjászat

Ulrich Regina,Tóth Laura - lovasoktatás

Snieder Evelin – jógaoktatás

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []