Miben segíthetünk?

"A feladatok motiválnak" - interjú Balya Andrással a város új aljegyzőjével

"A feladatok motiválnak"  - interjú Balya Andrással a város új aljegyzőjével
2022. augusztus 9.
Június vége óta új aljegyző segíti városunk hivatalának munkáját. Balya András a szomszédból, Pilisszántóról érkezett, ahol szintén aljegyzőként dolgozott. Az itteni munkáról, az új kihívásokról és a beilleszkedésről is szó esett a Vörösvári Újság hasábjain megjelent interjúban.

Elsőször arra kérem, pár szóban meséljen magáról!

Palócföldön, Nógrád megyében nőttem fel, ott végeztem általános és középiskolai tanulmányaimat, de anyai nagyszüleim révén solymári gyökerekkel rendelkezem. Jelenleg is Solymáron élek. Idén októberben lesz 15 éve, hogy a köz szolgálatában dolgozom. Eddigi közigazgatási pályámon különböző munkakörökben végigjártam a hivatali ranglétrát. A főiskola elvégzése után egy kis nógrádi településen, Szügy községben kezdtem igazgatási és szociális ügyintézőként, majd az évek során dolgoztam városi és fővárosi hivatalban is. Ügyintézőként és vezetőként is tevékenykedtem, megéltem a napi hivatali munka nehézségeit, illetve a sikeres feladatmegoldással együtt járó pozitív élményeket egyaránt. Ezen feladatok jelentős ügyiratforgalmat jelentettek és változatos, szerteágazó témakörökben szélesítették gyakorlati tudásomat, különösen a hatósági munka terén. A pilisvörösvári polgármesteri hivatalba kerülésem előtt, 2017 októbere óta Pilisszántón a szülési szabadságon lévő jegyző távollétében, aljegyzői státuszban láttam el a jegyzői feladatokat.

Akkor az egészen kicsi és az egészen nagy hivatal működését is megtapasztalta.

Igen, Pilisvörösvár a második legnagyobb hivatal azok közül, ahol dolgoztam. A kis létszámú pilisszántói hivatal után ez kicsit még szokatlan, de nem idegen számomra. A nagyobb létszámhoz képest a vörösvári hivatal is nagyon családias légkörben működik.

Miért a közigazgatást választotta?

Humán beállítottságú vagyok, a gimnáziumban nagyon szerettem a magyar és a történelem tárgyakat, mindenképpen ebben az irányban szerettem volna továbbtanulni. Úgy gondoltam, hogy az államigazgatási főiskola elvégzése jó alap lesz. Így kerültem a közigazgatás világába, ahol azóta is maradtam.

Pilisszántó polgármestere nyilvánosan is elbúcsúzott Öntől a közösségi oldalon, ebből úgy látszott, hogy barátsággal váltak el. Így volt?

A Pilisszántón eltöltött öt év alatt megismertem és megszerettem a települést, részese lehettem az itt élő emberek mindennapjainak. A hivatali ügyintézés kapcsán felmerült problémáikat igyekeztem legjobb szakmai tudásom szerint megoldani. Úgy érzem, mind polgármesterasszonnyal, mind a képviselőkkel, de legfőképp a kollégáimmal jó kapcsolatot sikerült kialakítanom a kezdetektől fogva. Jóleső érzéssel töltöttek el polgármester asszony dicsérő szavai, nem volt könnyű otthagynom a települést, de nagyon örülök, hogy barátsággal válhattunk el, sőt továbbra is kapcsolatban maradhatunk.

Miért váltott?

Egyik oka, hogy a korábbi jegyző hamarosan visszatér szülési szabadságáról, de vonzott a  kihívás lehetősége is, mivel mindig motiválnak az új feladatok. Teendőimet igyekszem lelkiismeretesen, felelősségteljesen ellátni. Törekszem a precíz, pontos munkavégzésre, mindig szem előtt tartva a törvényesség betartását. Az emberek iránti elhivatottsággal próbálom végezni napi munkámat. Megtiszteltetésnek érzem, hogy bizalmat szavaztak nekem.

Hogyan fogadták az itteni kollégák, mik voltak az első tapasztalatok, benyomások?

Kivétel nélkül mindenki nagyon kedvesen fogadott. Mindenkitől csak mosolyt kaptam, és ez nagyban megkönnyítette az első napokat. Mostanra sikerült minden kollégát egy kicsit közelebbről is megismernem.

Az eddigiekből az derül ki számomra, hogy nem csak a feladatok elvégzése fontos Önnek, legalább annyira a kollégákkal való jó kapcsolat is.

Nagyon fontosnak tartom a kollégákkal való jó kapcsolatot és a jó munkahelyi légkört, mert enélkül nem lehet hatékony a munkavégzés.

Mennyire ismeri Vörösvárt?

Több éve már, hogy Solymáron lakom, de a várost inkább csak kívülről ismerem. Attól kezdve, hogy Pilisszántón dolgoztam, egyre többet tudtam meg Vörösvárról. Tervezem, hogy kilátogatok a Vörösvári Napokra, mely a kikapcsolódáson kívül jó alkalom arra is, hogy ismerkedjek a településsel a hivatal falain kívül.

Gondolom, az itteni feladatok átlátása igényel egy kis időt…

Gergelyné Csurilla Erika jegyző felügyeletével és segítségével napról napra kapcsolódom be a hivatal életébe, működési folyamataiba, fokozatosan veszem át elsősorban a hatósági feladatokat. A közigazgatásban eltöltött éveknek köszönhetően remélhetőleg rövid időn belül sikerül átlátnom a folyamatban lévő ügyeket. Emberileg úgy érzem, nagyon hamar be tudok majd illeszkedni, de a „munkafonal” teljes felvételéhez néhány hónap biztosan szükséges lesz.

Miért épp a hatósági vonal áll legközelebb a szívéhez a közigazgatás területéről?

Ez az a terület, ahol nekünk, jegyzőknek, aljegyzőknek a legnagyobb felelősséget kell vállalnunk, ugyanis legfőbb feladatunk az önkormányzati munka törvényességének biztosítása, a polgármester és a képviselők tevékenységének szakmai segítése. A törvényesség őrei vagyunk, ami nagyfokú precizitást és felelősséget is jelent, ennek a kívánalomnak nagy kihívás megfelelni.

Mit csinál, amikor nem dolgozik?

A zene és a tánc fontos része mindennapjaimnak. Szabadidőmben szívesen zenélek, tagja vagyok a Schaumarer Musikanten zenekarnak, ahol klarinéton játszom.

Palkovics Mária

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []