Miben segíthetünk?

Idén harmadik alkalommal szervez használtruha gyűjtést az Önkormányzat

Idén harmadik alkalommal szervez használtruha gyűjtést az Önkormányzat
2022. augusztus 31.

Ez évben harmadszor szervez ruhagyűjtést az Önkormányzat szeptember 20-án, ami egyben idén az utolsó lehetőség is a ruhaneműk leadására.
A kezdeményezést 2021-ben indította a városvezetés azzal a céllal, hogy a pilisvörösváriak a háztartásaikban összegyűlt és feleslegessé vált ruhaneműket rendezett keretek között, helyben leadhassák. Az gyűjtés jótékony célokat is szolgál, hiszen a ruhákat minden alkalommal a Máltai Szeretetszolgálat kapja meg.
Strack Bernadett alpolgármester a kezdeményezés elindítója elmondta: "Tavaly többen megkerestek azzal a kéréssel, hogy biztosítsunk lehetőséget a használt ruhák leadására. Kollégáim közreműködésével, így 2021 júniusban szerveztük meg az első ruhagyűjtést, ahol hatalmas mennyiségű ruha gyűlt össze: összesen 550 zsák telt meg. A sikeres fogadtatás miatt tavaly két, idén pedig már három ilyen akciót is szervezünk. A rendszeresen biztosított alkalmak miatt a ruhák mennyisége valamelyest csökkent, de a folyamatos lakossági igény miatt jövőre is szeretnénk biztosítani a lehetőséget."

Tudnivalók: 

Időpont: 2022. szeptember 20., 7 órától 18 óráig

A ruhák leadásakor szükséges a pilisvörösvári lakcímkártya bemutatása!

Helyszín: Művészetek Háza udvara (a Szabadság utca felől)

Gyűjtött ruhafajták: gyermek-, női- és férfiruha – csak csoportosítva!

Nem vesznek át: fehérneműt, cipőt, ágyneműt, fürdőruhát, konyharuhát, törölközőt!

Kizárólag mosott, tiszta, sérülés-mentes (nem szakadt, nem lyukas) ruhákat lehet leadni

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []