Miben segíthetünk?

Elhunyt Müller János városunk korábbi képviselője

Elhunyt Müller János városunk korábbi képviselője
2023. február 15.

Életének 71. évében, 2023. február 12-én elhunyt Müller János városunk korábbi képviselője. Müller János egész életében aktív szereplője volt a pilisvörösvári közéletnek. 1994 és 1998 között a Német Nemzetiségi Önkormányzat elnöki pozícióját töltötte be. Ezután három egymást követő önkormányzati ciklusra is képviselőnek választották a városlakók, így 1998-tól 2010-ig képviselte tevékenyen Pilisvörösvár érdekeit. A 2002-2006 közötti időszakban a Költségvetési- és Pénzügyi Bizottság elnöke is volt. Tevékenysége során ellátta a műszaki fejlesztések, beruházások felügyeltét. Szorgalmazta az útépítéseket, nevéhez fűződik a városi úthálózat mintegy hetven százalékának megépítése. A Művészetek Háza és a gimnázium kollégiumának létrehozásában is aktív szerepet töltött be, emellett a Mentőállomás alapításában is jelentős része volt. Támogatta a helyi civil életet, tiszteletdíját is számos esetben ajánlotta fel helyi szervezetek és közösségi ügyek javára.
Felesége, három lánya és három unokája gyászolja.
Utolsó útjára a Pilisvörösvári Köztemetőben kísérik 2023. február 20-án 14:30-kor.
Emlékét örökre megőrizzük. Részvétünk a gyászoló családnak!

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []