Miben segíthetünk?

Újabb három TOP Plusz pályázatunk kapott zöld utat

Újabb három TOP Plusz pályázatunk kapott zöld utat
2024. október 3.
Összesen közel 1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás érkezik Pilisvörösvárra.

Még szeptemberben számoltunk be róla, hogy több mint 1,4 milliárd forint pályázati pénz érkezik Vörösvárra, ezen felül most még újabb 982 millió forintot nyert el városunk, ezek pedig a következőkre lesznek fordítva:

A TOP PLUSZ 3.3.2-21 „Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése” című pályázat 622 millió forint értékben nyújt lehetőséget a Pilisvörösvári Szakrendelő bővítésére.

Az építési előírások és az ingatlan adottságai lehetővé teszik, hogy a Búcsú tér irányába a mentőállomás épülete mögött egy teljesen új épületszárny épülhessen. Tervek szerint a Búcsú tér szintjén kapnak majd helyet a gyermekorvosi rendelő és a védőnői szolgálat helyiségei, amik a Búcsú tér felől azzal azonos szinten, a főépületből lifttel, akadálymentesen, a Fő út felől pedig lépcsőn lesznek majd megközelíthetők. Ezek felett, a Fő úttal azonos szinten helyezkednek majd el a felnőtt körzeti orvosi rendelők, amik a mentőállomás és a szakrendelő közötti átjáróból fognak nyílni.

A TOP Plusz-3.3.2-21 „Helyi egészségügyi és szociális infrastruktúra fejlesztése” című pályázat keretein belül a Városi Napos Oldal Szociális Központ területén az értelmi fogyatékosok helyisége épülhet újjá 170 millió forintból.

A Napos Oldal értelmi fogyatékos napközijének épülete korszerűtlen, nem felel meg a mai energetikai követelményeknek. A tető beázik, az alaplemez megrepedt. Az épület az elmúlt években megsüllyedt, ezen kívül a üzemeltetése is gazdaságtalan. A személyzetnek nincs mellékhelyisége és az étkező is kisebb, mint amit a létszám indokolna. Több helyiség megközelíthetetlen kerekesszékkel.

A korszerűtlen épület helyett egy új korszerű épülne, amely nagyobb étkezőt és személyzeti mellékhelyiséget is tartalmazna, valamint akadálymentesített lenne.

A TOP PLUSZ-3.3.1-21 „Gyermeknevelést támogató humán infrastruktúra fejlesztése” című pályázat elnyerésével pedig a Gradus tagóvoda épületének és a Széchenyi utcai tagóvoda udvarának felújítása valósulhat meg 190 millió forint értékben.

A város öt óvodával rendelkezik, amelyeknek mind az épülete, mind az udvara folyamatos felújításra, karbantartásra szorul. Az elmúlt években több fejlesztést is kaptak óvodáink, azonban ettől sokkal több lenne az indokolt.

A Gradus tagóvoda teteje több helyen beázik, az épület nem felel meg a mai energetikai követelményeknek. Energiamegtakarítási és ezáltal az energia költségek csökkentése céljából szükséges az épület homlokzatának hőszigetelése, a nyílászárók felújítása, az épület akadálymentesítése.

A Széchenyi utcai tagóvoda udvarának kisebb része burkolt, a nagyobb része burkolatlan, a gyerekek számára kint tartózkodásra nem komfortos, ezért szükséges a burkolása, illetve új játszó eszközök telepítése.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []