Miben segíthetünk?

Várostakarítás Pilisvörösváron – őrizzük meg a tisztaságot

Várostakarítás Pilisvörösváron – őrizzük meg a tisztaságot
2021. március 31.

Önkéntesek, civil szervezetek, városgazdák, Közútkezelő – sokak munkája van abban, hogy az elmúlt héten Pilisvörösvár megszabadult jelentős mennyiségű hulladéktól illetve hordaléktól. A városvezetés ennek kapcsán arra kér mindenkit, hogy őrizzük meg azt a tisztaságot, amit összefogással sikerült a múlt hét folyamán elérni.

A takarítás több szakaszban és többféle módon zajlott napokon keresztül. A városgazdák - illetve a munkájukat segítő óvodai gondnokok – péntektől kezdődően összesen 251 órát töltöttek ezzel a feladattal, ebből 17 órán keresztül a Magyar Közút Nonprofit Zrt. seprőgépét is „bevetették”, hogy megtisztítsa a 10-es főút pilisvörösvári szakaszát. Utóbbi jármű révén összesen 22 köbméter hordalék gyűjt össze 4000 liter vizet felhasználásával.

A városgazdák a három napon át tartó munka alatt – azaz péntektől vasárnapig folyamatosan – pedig további 30 köbméter hulladéktól illetve hordaléktól szabadították meg a várost: a Fő utcai parkolókat és járdákat, a Vásár teret, a Hősök terét, a Babilon teret, Szent János utca elején lévő területet, a Manhertz Erzsébet teret, mindemellett több olyan utcát, ahol nagy mennyiségű hordalék gyűlt fel az út szélén, a járdánál. A munkájukat segítette egy kefés elektromos járdatisztító kisgép, egy elektromos hulladékszívógép, és vasárnap a Közút már említett úttakarító járműve.

Mint ismert, szombaton több civil szervezet, illetve egyénileg érkezett önkéntes is arra áldozta a napját, hogy megtisztítsák a várost. Kesztyűt és zsákot a TEVÖ biztosított, az összegyűjtött szemetet kihelyezett konténerekbe tehették a résztvevők több helyszínen. Dr. Fettem Ádám Facebook-oldalán mondott köszönetet mindenkinek „Köszönöm, köszönöm. Végtelenül büszke vagyok a vörösváriakra! A mai napon bebizonyítottuk, hogy összefogással, közösen, a járványügyi szabályokat betartva nagy dolgokra vagyunk képesek.”

A polgármester külön köszöntetet mondott a horgászoknak, a Brave Dogs Kutyaiskola, a Szebb Környezetünkért Egyesület és a TEVÖ Egyesület tagjainak, akik kivették a részüket mind a szervezésben, mind a szemétszedésben.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []