Miben segíthetünk?

Nem kímélte a vihar Pilisvörösvárt, jelentősek a károk - Galériával, videóval

Nem kímélte a vihar Pilisvörösvárt, jelentősek a károk - Galériával, videóval
2021. július 15.
Sorra érkeznek a jelzések, a temetőt le is kellett zárni. A pilisvörösvári önkéntes tűzoltókhoz egész éjjel érkeztek a bejelentések, a városgazdák teljes létszámmal dolgoznak a helyszíneken. Kérjük a lakosság türelmét.

Nem kímélte az éjszakai vihar Pilisvörösvárt: kitört fák, leszakadt ágak, gallyak borítják a várost, különösen a parkos területeken, illetve nagy mennyiségű hordalék került az utakra. A temetőt le kellett zárni, miután több sír kitört, megrongálódott a letört ágak miatt. A Hivatal udvarán és a Rákóczi utcai játszótéren is kicsavarodott a helyéről egy fa, utóbbi keresztben az útra dőlt, illetve egy méretes ág a játszótér kerítésére borult. A Templom téren pedig egy fa gyakorlatilag kettétört.

Az már most látható, hogy az anyagi kár jelentős, de ennek felmérése még folyamatban van.

A Városgazda Kft. munkatársai teljes létszámmal dolgoznak a helyszíneken, a bejelentések folyamatosan érkeznek a káresetekről. A Hivatalban is csörögnek a telefonok, illetve a Pilisvörösvár applikáción sorra futnak be a jelzések. Arra kérünk mindenkit, hogy legyenek türelemmel, hiszen mint azt már írtuk, komoly károk keletkeztek. 

A pilisvörösvári önkéntes tűzoltóknál sem volt megállás az éjszaka folyamán, az első jelzések hajnal 1 óra körül futottak be, és reggel 6 óráig folyamatosan dolgoztak a helyszíneken. Ugyancsak kidőlt fák, leszakadt ágak miatt kellett vonulniuk, a 10-es úton például két helyre is nagy méretű ág dőlt: a Rendőrség előtt a kanyarban elfoglalva a teljes, a városhatárban pedig a fél útpályát. Tájékoztatásuk szerint a Rózsa utcában kidőlt egy 10-12 méteres meggyfa, ami alól egy autót kellett kiszabadítani, amit sikerült is, mindezt úgy, hogy a járműben nem esett kár. 

A Madách utcában megdőlt egy távközlési oszlop, miután vélhetően a nagy mennyiségű csapadék fellazította a talajt. Ezt stabilizálták, a jelenlegi információk szerint a szolgáltató emberei mennek napközben a helyszínre.

A Csobánkai utcában a lovardáig hat helyen dőlt fa vagy nagy méretű ág az útra forgalmi akadályt képezve, és ugyancsak emiatt riasztották őket a fent már említett Rákóczi utcába, a Puskin utcába, illetve a Bányakápolna utcába. Utóbbi helyszínen egy körülbelül 15 méteres ág szakadt rá keresztben az útra. A Puskin utcában is hasonló történt: egy 8-10 méteres ág teljesen elzárta az utat. Akadt feladat a Bányató és az Alkotmány utcában is, ahol szintén leszakadt ágak foglalták el a fél útpályát. Mindemellett több, kisebb esetről is érkezett bejelentés az éjszaka folyamán. A Pilisvörösvári Önkéntes Tűzoltó Egyesület hat fővel dolgozott a helyszíneken kézi erő, létra, és ahol kellett, láncfűrész bevetésével.

Kapcsolódó videó
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []