Vissza
Van életút, amely nem csupán egy ember története, hanem egy korszak tükre is.
Zsom Lajosé ilyen. Egy 90 évnyi, regénybe illő élet, amelyben ott a szegénység küzdelme, a tudás ereje, a forradalom bátorsága, a tanári hivatás méltósága és a szeretet, ami mindent átível.
Zsom Lajos 1935-ben született Nádudvaron, egy szegény, dolgos családban. Édesanyját mindössze nyolcévesen vesztette el, édesapja napszámosként dolgozott.
A fiatal „Lali” így nemcsak iskolába járt, hanem két kisebb testvéréről is gondoskodott. Munkát, tanulást és háztartást egyensúlyozott, miközben esténként, amikor minden elcsendesedett, olvasott. Falta a könyveket, és a tudás iránti éhség egész életében elkísérte.
A hajdúböszörményi gimnáziumban hamar kitűnt. Nemcsak tanulmányi eredményei miatt, hanem mert mindenben részt vett: a tornászcsapat tagja, a színjátszókör vezető alakja lett. Egyik legemlékezetesebb szerepe a János vitéz főszerepe volt. A tehetsége és szorgalma a Kossuth Lajos Tudományegyetemre (mai Debreceni Egyetem) repítette, ahol bölcsész diplomát szerzett
A közösség, a mozgás, az önkifejezés mindig része maradt életének. Talán ezért is maradt fiatalos gondolkodású – és talán ezért fut ma is, 90 évesen.
Tanárként egészen fiatalon a Bornemissza Gergely Gimnáziumban kezdett el tanítani. Egy nap sétálgatva meglátott egy fényképet egy fotósüzlet kirakatában.
A képen egy fiatal lány mosolygott – Szabó Pálma.
Néhány nappal később a tanár úr rájött, hogy a lány a gimnázium végzős osztályába jár. Érettségit követően, egy iskolai bál után – kissé régimódi, de annál őszintébb módon – elküldte a diákjait, hogy derítsék ki, hol lakik Pálma kisasszony.
A diákok jelentették: „Tanár úr, tudjuk, hol lakik!”
Nem telt el sok idő, és Lajos már ott toporgott a kapuban virággal a kezében.
Egy év udvarlás után megkérte Pálma kezét. Öt évvel volt nála idősebb, mégis egymásra találtak. Templomi esküvőt tartottak – bátor lépés volt akkor, a kommunista időkben, hiszen tanárként ez tiltottnak számított.
Pálma „x-es származású” volt – édesanyja hivatalban dolgozott, ami az akkori rendszer szerint osztályellenségnek minősült, így a lánynak tiltották a továbbtanulást.
Férjezett nevén később beiratkozott Egerbe, ahol Pálma később matematikatanár lett a főiskolában.
A Zsom családban az álom, amit az édesanya nem élhetett meg – hogy orvos legyen –, a gyermekeikben teljesült:
három gyermekük mindegyike orvosi diplomát szerzett.
A család ma is büszkén őrzi a hagyományt: 7 unoka és 2 dédunoka viszi tovább Lajos bácsi példáját, szorgalmát és emberségét.
1956-ban Lajos fiatal tanárként részt vett a forradalmi események szervezésében a Hajdúságban. Diákjai nem feledték. Évtizedekkel később egyikük könyvet adott ki Lajos bácsi történeteiből, „Két gyerekkori emlék” címmel, melyet lánya, dr. Zsom Marianna, aki orvosi munkája mellett még festőművész is, illusztrált.
Lajos bácsi az Alföld folyóiratban is publikált és a MÜPA-ban irodalmi díjat nyert egy írásával, ráadásul már hetvenéves kora fölött.
Mert az alkotás, az írás mindig ott volt benne, mint egy második lélegzet.
65 év házasság után, két éve, felesége halálát követően költözött Szegedről Pilisvörösvárra, hogy közelebb legyen középső lányához, Mariannához, aki Csobánkán él. Azóta a Szent Erzsébet Otthon lakója, ahol hamar belopta magát mindenki szívébe.
A nővérek és lakótársak szeretettel hívják „Lajos bácsinak”.
Mindig van egy kedves szava, egy humoros megjegyzése, egy dalfoszlány, amit együtt énekelnek a többiekkel. Bár látása megromlott, minden reggel sétál, rádiót hallgat, és gyakran elindul futni.
November 4-én Fetter Ádám polgármester személyesen köszöntötte őt a Szent Erzsébet Otthonban.
Isten éltesse sokáig Zsom Lajost!
Élete nemcsak egy ember története, hanem egy egész nemzedék tanúsága arról, hogy a kitartás, az emberség és a szeretet mindig megtalálja az útját – bármilyen korban is élünk.
