Miben segíthetünk?

Isten éltesse a ma 90 éves Manhertz Matyi bácsit

Isten éltesse a ma 90 éves Manhertz Matyi bácsit
2026. február 5.

Manhertz Mátyás 1936. február 5-én született Pilisvörösváron, az Iskola utcában. Igazi vörösvári családban nőtt fel: édesapja, szintén Manhertz Mátyás, fuvarozással és földműveléssel foglalkozott, édesanyja, Müller Terézia pedig a munka mellett négy gyermeküket nevelte. Mátyás volt a legidősebb testvér, öccse István ma 88 éves, akivel egy életen át együtt dolgozott, másik öccse József 84 éves, húga Mária pedig 81 éves.

Gyermekéveit a Templom téri iskolában töltötte. A háború idején, amikor a mai Polgármesteri Hivatal – akkori nevén Községháza – kórházként is működött, néhány hónapig iskolaként is üzemelt. Ezek az évek nem voltak könnyűek, mégis már ekkor megmutatkozott benne az a kitartás és szorgalom, amely egész életét végigkísérte.

Az elemi iskola után Pesten, a Nyár utcában végezte el az Ipari Szakiskolát, ahol épületdíszítő és kőfaragó végzettséget szerzett. Nem csupán szakmát tanult, hanem hivatást talált, amelyben majd 70 éven át alkotott maradandót.

Élete párját, a nála hat évvel fiatalabb Gábeli Zsuzsannát 1958-ban, egy esküvőn ismerte meg. Két évvel később, 1960-ban már össze is házasodtak a vörösvári Plébánia Templomban. Tavaly ünnepelték házasságuk 65. évfordulóját – ritka és példaértékű életút.

Három gyermekük született: Zoltán, Mátyás és Zsuzsanna. A családi hagyományt Mátyás fia vitte tovább, aki épületdíszítő céget alapított, ahol édesapja a mai napig besegít a műhelymunkákban.

Munkamorálja legendás. 78 évesen még a Margit híd pillérdíszítésén dolgozott, részt vett a Lánchíd címerdíszítésében és munkája látható a Bazilikán is. A fertődi Eszterházy-kastély különösen közel áll a szívéhez: először az 1950-es években dolgozott ott, utoljára 2005-ben, vagyis csaknem ötven éven át hagyta ott keze nyomát.

Családja ma is élete középpontja. Három gyermeke, nyolc unokája és három dédunokája van és különleges büszkeség, hogy mindannyian Pilisvörösváron élnek. Ez ritka és szép érték.

A munka mellett nagyon szeret kertészkedni: fáit és szőlőjét saját kezűleg gondozza. Feleségének a házimunkában is segít és szívesen megy bevásárolni is. Számára az együtt töltött hétköznapok legalább olyan fontosak, mint a nagy ünnepek.

A fiataloknak is van üzenete: becsüljék meg a munkát, mert „a munka nemesít” – mondja gyakran, majd mosolyogva hozzáteszi, hogy aki rendesen dolgozik, annak még edzőterembe sem kell járnia.
Hosszú élet titkairól is derűsen beszél: „Nyolcvan éve borozom és kilencven éve nem dohányzom” – mondja nevetve. Régebben saját bort is készített otthon.

A kerek évforduló alkalmából személyesen köszöntötte őt Fetter Ádám polgármester is, egy jó hangulatú beszélgetés keretében.

Isten éltesse jó egészségben Manhertz Matyi bácsit!
Élete, munkája és embersége nemcsak családjának, hanem egész Pilisvörösvár közösségének példát mutat.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []