„Segítségből vagyok”

Mennyire erős a kötődése Pilisvörösvárhoz?

Bár Budapesten születtem, anyai ágon pilisvörösvári családból származom, minden iskolámat itt végeztem, itt élek, itt van az otthonom. Húsz évig a polgármesteri hivatalban is dolgoztam, tíz éve pedig Budapesten dolgozom, jelenleg a bíróságon.

Már az előző ciklusban is tagja volt a Szociális és Egészségügyi Bizottságnak. Mi vonzotta ehhez a területhez?

Az, hogy érdekel, hogyan tudunk segíteni. A bizottság egy meghatározott keretből dönt például tüzelő- vagy élelmiszer-támogatásokról. Megkapjuk a kérelmeket, megnézzük az élethelyzeteket, és közösen döntünk. Néha vitatkozunk, de jól működő csapat vagyunk. Egészségügyi kérdésekben, például a körzeteket vagy rendeléseket érintő változásoknál is véleményezzük az előterjesztéseket.

A rászorulók segítése különösen közel áll önhöz. Honnan ered ez?

Tizenöt évvel ezelőtt a kisebbik lányom nagyon súlyosan megbetegedett. Évekig jártunk kórházba, volt, hogy szinte ott éltünk. Ott találkoztam először igazán közelről olyan gyerekekkel, akiknek az volt az egyetlen meleg ételük, amit a kórházban kaptak. Az, hogy egy gyerek azt mondja: „éhes vagyok”, bennem nagyon mély nyomot hagyott.

Ebből született később a pilisvörösvári ételdoboz ötlete is?

Igen. Volt, hogy a karácsonyt is a kórházban töltöttük, én vittem be süteményt, ami pedig megmaradt, azt hazahoztam, és elkezdtem kiosztani. Később az interneten találtam egy kezdeményezést, amely ételdobozokat helyezett ki. Arra gondoltam: miért ne lehetne ilyen Vörösváron is? Megkerestem az akkori polgármestert, és azt mondtam: én megcsinálom, csak engedjék, hogy legyen helye. Azóta is működik a doboz, bár nem volt mindig egyszerű. Megrongálták, leverték, volt, hogy már azt mondtam, abbahagyom. Aztán a bizottság is az ügy mögé állt, ma már közösen visszük tovább. Éttermekkel is kapcsolatban vagyok, sokan tesznek bele ételt, és vannak, akik rendszeresen várják.

Mi az, ami ennyi év után is továbbviszi?

Amikor valakinek tényleg szüksége van valamire, nehéz azt mondani, hogy nem. Engem nem érdekel, ki honnan jött, milyen származású, vagy mit gondolnak róla mások. Talán egyszerűen így működöm: én „segítségből vagyok”.

Ducza Kata