Miben segíthetünk?

Városi elismerések az október 23-i nemzeti ünnepen

Városi elismerések az október 23-i nemzeti ünnepen
2021. október 20.

Az Önkormányzat minden évben díszpolgári elismeréssel és emlékéremmel díjazza a városért kiemelkedő közéleti tevékenységet végzők munkáját. A Képviselő-testület a beérkezett javaslatokat mérlegelve dönt a díjazásra leginkább érdemes személyek kitüntetéséről. Az elismeréseket pedig ünnepélyes keretek között évről-évre a város polgármestere adja át a nemzeti ünnepen tartott városi ünnepségen.


Tavaly a járványhelyzet miatt erre nem kerülhetett sor, így a múlt évi díjazottak is idén október 23-án, a 18 órakor kezdődő ünnepségen vehetik majd át az elismeréseket Fetter Ádám polgármestertől a Művészetek Házában.

A Képviselő-testület 2021-ben Pilisvörösvár Város DÍSZPOLGÁRA címmel tünteti ki:


Molnár Sándor kőfaragó mestert magas szintű szakmai tudása, a város több pontján látható alkotásai, a művészetek iránti elkötelezettsége, városunk közössége érdekében végzett önzetlen munkája, közéleti, mecénási tevékenysége és példás segítőkészsége elismeréseként.

A posztumusz díszpolgári címet pedig

Botzheim István egykori polgármesternek adományozza Pilisvörösvár fejlődéséért végzett lelkiismeretes és maradandó eredményeket örökül hagyó tevékenysége, valamint a testvérvárosi kapcsolatok ápolásában betöltött kiemelkedő szerepe elismeréseként.

A Képviselő-testülete 2021-ben Pilisvörösvárért EMLÉKÉRMET adományoz:

Hoós Sándor zenepedagógus, zenekarvezető részére városunk zenei és kulturális életéért végzett elhivatott, maradandó és kiemelkedően eredményes tevékenysége elismeréseként,

valamint

Zsámboki Szabolcs részére a német nemzetiségi szokások és hagyományok feltárása, dokumentálása, ápolása és továbbadása területén végzett értékmentő és értékőrző tevékenysége elismeréseként.

A Képviselő-testület 2020-ban Pilisvörösvár Város DÍSZPOLGÁRA címmel tüntette ki:

Dr. Für Zoltán háziorvost a Pilisi-Medence Egészségügyi Alapítvány egyik alapítójaként a térség egyészségügyi ellátásnak javítása érdekében végzett tevékenysége, a Pilisvörösvári Mentőállomás létrehozásában szerzett érdemei, valamint lelkiismeretes és magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként.

A posztumusz díszpolgári címet pedig

Wenczl József táncos-koreográfusnak adományozta több, mint fél évszázados kiemelkedő táncművészeti tevékenysége, a magyarországi németek tánckultúrájának megőrzésében és továbbadásában táncosként, koreográfusként és művészeti vezetőként játszott kiemelkedő szerepe elismeréseként.

A Képviselő-testülete 2020-ban Pilisvörösvárért EMLÉKÉRMET adományozott:

Krizsán Pál pedagógus részére magas színvonalú és sokoldalú pedagógiai szakmai tevékenységének, valamint négy évtizedes pedagógusi pályafutásának elismeréseképpen,

valamint

a Pilisi-Medence Egészségügyi Alapítvány részére a Pilisvörösvári Mentőállomás létrehozásában, valamint a térség lakosságának egészségmegőrzésében és gyógyításában vállalt jelentős szerepe elismeréseképpen.

Tisztelettel gratulálunk minden díjazottnak!

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []