Miben segíthetünk?

Megújuló civilrendelet, ösztönző támogatási rendszer a vörösvári szervezeteknek

Megújuló civilrendelet, ösztönző támogatási rendszer a vörösvári szervezeteknek
2022. november 18.

Megújul Pilisvörösvár „civilrendelete”, melynek megalkotására korábban munkacsoport alakult a Polgármesteri Hivatalban. Az új rendszert elsősorban azért dolgozták ki, hogy az érintett szervezetek konkrét célok, konkrét összeg megjelölésével nyújtsák be támogatásigénylő pályázataikat, másrészt pedig fontos elvárt célként jelenik meg a saját tevékenységen túl, a város közösségi életéhez való intenzívebb kapcsolódás. Az új célkitűzések megvalósítása érdekében egy pontosabb, átláthatóbb, és nem utolsósorban praktikusabb, ösztönzőbb szabályrendszert tartalmazó rendeletet fogadott el csütörtökön a város Képviselő-testülete.

A korábbi gyakorlat szerint a civil szervezetek év végén igényeltek támogatást az Önkormányzattól a következő évi tevékenységük gyakorlásához. A tapasztalatok alapján azonban ezek a pályázatok többségében nem tartalmaztak konkrétan meghatározott célt és költségigényt. A rendeletalkotók azért tartották fontosnak az alapinformációk tisztázását, mert csak ezek ismeretében lehet megalapozott döntést hozni a támogatásokat illetően.

A másik jelentős változás, hogy a megújult rendeletben az alaptámogatás mellett helyet kap az úgynevezett „ösztönző támogatás”. Ennek célja, hogy aktívabb, motiváltabb közösségi életre sarkallja a helyi szervezeteket. Az egyértelműbb bírálat érdekében három kategóriába sorolták a szervezeteket: sportcélú egyesületek, közcélú szervezetek (Magyar Vöröskereszt, egyházak, rendvédelmi egyesületek, látássérültek egyesületei), egyéb szervezetek (nonprofit szervezet, alapítvány). Az ösztönző támogatás lényege, hogy a sportcélú és egyéb kategóriába sorolt szervezeteknek továbbra is biztosítanak egy meghatározott alapösszeget, emellett pedig lehetőség van további támogatás elérésére a városunkért, a közösségért végzett plusztevékenységekért. Így például városi közösségi akciókon, szemétszedések alkalmával, közöségi főzéseken, jótékonysági és sportakciókban való részétellel. Emellett kiemelt lehetőséget jelent a Művészetek Háza rendezvényein a segítségnyújtás szezonálisan jelleggel.

A változások bevezetését az igazságosabb rendszer iránti igény is indokolta, hiszen vannak olyan szervezetek, melyek Pilisvörösvár közösségi életében rendkívül aktívak és mellettük olyanok is, amelyek csak csekély mértékben vagy egyáltalán nem vesznek részt ilyen eseményeken.

A városvezetés a szervezeteket a támogatási összegen túl, évente egy civil nap rendezésével is segíteni szeretné, ahol a résztvevőknek lehetőségük nyílik arra, hogy a vörösvári lakosságnak bemutassák tevékenységüket, népszerűsítsék azt, illetve ezen eseményeken új tagokat is toborozhatnak.

Hasonló rendszer működtetésére más helyeken is van példa, így külföldi testvérvárosaink is ilyen jellegű együttműködést alkalmaznak.

A rendelet részleteit illetően az ösztönző támogatás mértéke a 490 ezer forint alatti támogatások esetében a megítélt összeg 20 százaléka, a 490 ezer forint felett pedig 40 százalék. Hogy ki és mennyi ösztönző támogatásra jogosult, ezután pontrendszer méri. A pontszerzés feltételeit az Önkormányzat, a Művészetek Háza valamint a Városi Könyvtár időben, az aktuális események előtt közzéteszi. Az az egyesület, amely nem gyűjti össze a szükséges pontokat a megjelölt időszakban, annak a következő évi támogatása arányosan kevesebb lesz, illetve - ha a következő évre nem nyújt be támogatási igényt - vissza kell fizetnie az ösztönző támogatás arányos részét az Önkormányzatnak.

A megújult civilrendelet egyéb praktikus, az átláthatóságot, pontosságot segítő módosítást is tartalmaz. Például kategóriába sorolhatja a szervezeteket tevékenységük alapján, emellett változtak a rendelkezések azzal kapcsolatban, hogy a nem vörösvári székhelyű társulások milyen módon pályázhatnak. Létrehoztak egy tartalékkeretet is az év közben felmerülő, előre nem tervezhető igényekre, ezen felül pedig egy civil szervezet tagjaként pályázó magánszemélyek a továbbiakban a polgármesteri keret terhére támogathatók. Egy pályázó - függetlenül a szervezet jellegétől - évente csak egy pályázatot nyújthat be, a rendeltben meghatározott dokumentációval együtt. Ennek részleteiről, és a további változásokról a most csütörtökön elfogadott rendeletben olvashat.

A városvezetés bízik a fenti változások ösztönző erejében, úgy vélik, Pilisvörösvár legfőbb ereje az itt élőkben, a közösségben rejlik.

A fenti változások kapcsán a városvezetők megbeszélést tartottak a pilisvörösvári civil szervezetek képviselőivel hétfőn a Hivatalban. Ezen az egyeztetésen tájékoztatták a résztvevőket a tervezet módosításokról.

Ahogy arról februárban beszámoltunk, az idei, februárban elfogadott költségvetésben a korábbiaknál sokkal magasabb összegű támogatást tervezett a város vezetése a civil szervezetek munkájának segítésére, így a 2022-ben kiosztható keret összesen 20,25 millió forint. Ez 37 százalékkal, mintegy 5,5 millió forinttal magasabb, mint a tavalyi összeg. Az önkormányzati támogatásra összesen 19 vörösvári székhelyű egyesület nyújtotta be igényét, ezek részesülhetnek a fenti keretből.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []