Miben segíthetünk?

Meghitt és vidám Idősek Napi ünnepség Vörösváron

Meghitt és vidám Idősek Napi ünnepség Vörösváron
2025. október 2.

Szerda délután a Művészetek Háza nagytermében tartottuk városunk hagyományos Idősek Napi ünnepségét, amelyre sok kedves szépkorú fogadta el a meghívást.

Az ünneplőket elsőként Berényi Ildikó, a Művészetek Háza igazgatója köszöntötte, majd Fetter Ádám polgármester mondott beszédet. A polgármester háláját fejezte ki az idősebb generációnak a sok évtizedes munkáért, a gyermekek felneveléséért és a példát mutató életművükért. Hangsúlyozta, hogy az önkormányzat partnerként tekint a szépkorúakra, és továbbra is számíthatnak a támogatásra és figyelemre.

A köszöntés részeként Fetter Ádám polgármester külön gratulált a 60. házassági évfordulójukat ünneplő Takács házaspárnak és Porkoláb házaspárnak, meghatottan méltatva hosszú közös életútjukat és példamutató hűségüket.

A délután további részében a színpadé volt a főszerep:
– elsőként a Rozmaring Tánccsoport vidám műsorát láthattuk,
– utánuk a Senior Örömtánc csoport következett,
– majd a Német Nemzetiségi Táncegyüttes gyermekcsoportja mutatkozott be, akik később a Rozmaringgal közösen is felléptek,
– a műsort a Nosztalgia Dalkör előadása, valamint Poppre Ádám és Lévai Tímea táncdalos produkciója színesítette,
– a délutánt pedig a nagyszerű Lippai Andrea táncművész flamenco bemutatója koronázta meg.

A rendezvényt finomságaival támogatta a Wiemann Cukrászda, a Vörösvár Húsműhely és a Tácsik Pékség.

A rendezvény jó hangulatban telt, méltó ünnepet ajándékozva azoknak, akik hosszú évtizedek munkájával építették és gyarapították közösségünket.

Köszönjük minden közreműködőnek és támogatónak a segítséget, amellyel szebbé tették az idősek napját!

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []