Pilisvörösvár
Újabb utcában kezdődik járdaépítés
Újabb utcában kezdődik járdaépítés
2021. november 18.

Újabb területen, a Kápolna utcában folytatódik a járdaépítés. A munkálatok a tervek szerint november 24-én kezdődnek a Vásár tér és az első vasúti átjáró közötti szakaszon. Ez az ötödik beruházásban érintett helyszín a Csobánkai, a Szent Erzsébet, a Nagy Imre és a Szabadság utca mellett, ez utóbbi utcában egyébként a napokban kezdett el dolgozni a kivitelező. Ahogy arról már többször beszámoltunk, összesen hat utcában újulnak meg vagy épülnek járdák 2022 januárjáig. A költségeket – 121 millió forintot – az Önkormányzat 100 százalékban saját forrásból finanszírozza. 

A kivitelező az ütemterv szerint a Kápolna utca páratlan oldalán dolgozik majd a telekhatártól egy körülbelül 150-170 centiméter szélességű területen.

Az érintett lakókat arra kérjük, hogy akik az út menti közterületre egynyári növényeket vagy kisebb cserjéket telepítettek, hogy azokat a kivitelezés előtt - de legkésőbb november 24-ig - szíveskedjenek átültetni. A meglévő nagyobb fákat a nyomvonal kikerüli. A munkálatok indulása miatt a megadott időpont után a belógó növényzet eltávolítását a Városgazda Kft. végzi el. Felhívjuk a figyelmet, hogy akinél a járdát keresztezve működik a csapadékvíz-elvezetése a közterületre, ott az új járdában beton folyókát építenek be, amelynek költségét az ingatlantulajdonosnak kell viselnie. Az érintett lakók minderről írásos tájékoztatót kapnak.

A kivitelezésről folyamatosan beszámolunk, ezért kérjük, kísérjék figyelemmel az Önkormányzat hírcsatornáit (pilisvorosvar.hu, facebook.com/pilisvorosvar). Emellett a kivitelező is külön értesíti az érintett ingatlantulajdonosokat a munka üteméről.

A beruházással kapcsolatos elérhetőségek:

Stone Dekor Kft. - stonedekorkft@gmail.com - tel.: 06-70-756-5120
Polgármesteri Hivatal Műszaki Osztály info@pilisvorosvar.hu - tel.: 06-30-816-2224 Önkormányzati képviselő: Strack Bernadett strackbernadett@pilisvorosvar.hu - tel.: 06- 20 371 0428

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []