Miben segíthetünk?

Új szellőzőrendszert kap a pilisvörösvári főzőkonyha a gimnáziumban

Új szellőzőrendszert kap a pilisvörösvári főzőkonyha a gimnáziumban
2022. december 7.

Új szellőzőrendszert építenek ki a pilisvörösvári főzőkonyhán. A beruházásról szerda reggel, rendkívüli ülésen döntött a Képviselő-testület. Azért vált szükségessé a mielőbbi átalakítás, mert a konyha légtechnikai rendszere jelen állapotában gyakorlatilag nem látja el feladatát. A több mint 12 millió forintos beruházást saját forrásból finanszírozza a város.

A Friedrich Schiller Gimnázium és Kollégium épületegyüttesének földszintjén található létesítmény 2016-ban, vagyis még az előző ciklusban esett át teljes felújításon pályázati forrásból. Ennek részeként légcserélő berendezéseket építettek be, ám erről időközben kiderült, hogy nem felelnek meg a célnak, mert egyszerűen nem alkalmasak ipari használatra. Szívóereje kevés, és nem tartalmaz zsírfogó, szagtalanító elemeket.

A töményen áradó ételszag miatt többször kapott jelzést a Hivatal az iskolától, illetve a kollégiumtól már az előző ciklusban is. A panaszok pedig igazolódtak, a műszaki osztály megállapította, hogy a szűrőbetétek nagyon gyorsan megtelnek és a gépészeti rendszer nem képes elvezetni a gőzt és a szagokat.

A jelenlegi városvezetés úgy döntött, szeretné orvosolni a helyzetet, hiszen mind a dolgozók, mind a diákok elszenvedői a problémának, illetve a teljes épületegyüttes érintett.

Ennek első lépéseként 2021-ben indikatív árajánlatot kértek be a légtechnikai rendszer hatékonyabbá tételére, ám a költségvetés akkori állapota még nem tette lehetővé, hogy megvalósuljon a beruházás. Idén november végén azonban a műszaki osztály ismét árajánlatkérési felhívást indított. A kiírás szerint egyebek mellett ipari csőventilátort, rozsdamentes mennyezeti elszívó ernyőket, hangcsillapítókat és egy zsírbontó, szagtalanító berendezést szükséges beépíteni a december végi határidővel.

A munkálatokat azért célszerű erre az időszakra tervezni, mert a konyha december végén, az ünnepekhez kötődő intézményi szünetek miatt csak kis kapacitással üzemel.

Határidőre két ajánlat érkezett, a szellőzőrendszer cseréjét végül a kedvezőbb ajánlatot adó Euro Building Service Kft. végezheti el bruttó 12 millió 509 ezer 693 forintért.

„A jelzések évek óta folyamatosak a problémával kapcsolatban, mi magunk is tapasztaltuk, milyen erőteljes ételszag terjeng az épületben. Sajnálatos, hogy egy viszonylag friss, mindössze hat éve lezajlott beruházást kell most ismét elvégezni, mert a gond nem oldódott meg. Sokak mindennapjait teszi kellemetlenné ez a helyzet, ráadásul a kiáramló gőz már az idén felújított tetőt is kikezdte. Ha nem alakíttatjuk át mielőbb a rendszert, jelentős gondokkal nézhetnénk szembe. Mi időtálló és minőségi megoldást szeretnénk, és ezt biztosítja majd az új, ipari teljesítményre alkalmas légtechnikai rendszer” – mondta Strack Bernadett alpolgármester.

 

 

 

 

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []