Miben segíthetünk?

Átadták a szakrendelő felújított alagsorát - galériával

Átadták a szakrendelő felújított alagsorát - galériával
2022. március 29.

Ünnepi átadás zajlott kedd délelőtt a Pilisvörösvári Szakrendelőben, miután megújult az intézmény alagsora több mint 54 millió forint állami támogatásból. Az eseményen beszédet mondott Vitályos Eszter államtitkár, Fetter Ádám polgármester, illetve Kóti Tamás, a szakrendelő igazgatója. Mindannyian örömüket fejezték ki, hogy ez a beruházás megvalósulhatott, és bíznak benne, hogy további sikeres, az egészségügyet érintő fejlesztések előtt áll a város.

Az ünnepségen az intézmény több dolgozója is részt vett.

Ahogy arról beszámolunk, Dr. Pálfy Adrienn március elején kezdte meg a rendelést a frissen kialakított háziorvosi rendelőben, ezzel együtt megnyílt a páciensek előtt a szakrendelő alagsora. Az új – harmadik – rendelőhöz kapcsolódóan több helyiséget is kialakítottak: nővérszobát és saját vizesblokkot. A pácienseket pedig új váró fogadja, amely lifttel és lépcsőn is megközelíthető.

A szakrendelő dolgozói emellett külön női és férfi személyzeti öltözőt kaptak saját, zuhanyzós fürdővel és külön WC helyiségekkel, illetve egy közös, minikonyhával ellátott ebédlőt. Mindemellett a takarítószemélyzetnek is öltözőt és mellékhelyiséget alakítottak ki, a karbantartókét mosdóját pedig felújították.

A felújításnak köszönhetően a rendelőktől és a személyzeti öltözőktől elhatárolt területen bonyolíthatják az anyagmozgatást és a raktározást, emellett új zárható helyiségekbe került át a sterilizáló berendezés és az informatikai központ.

Ezeken felül a szakemberek kicserélték a vízvezeték- és elektromos vezeték rendszert, valamint új lámpákat és beltéri ajtókat szereltek fel. A beruházásban érintett terület új padló- és falburkolatot kapott, illetve vakoláson, festésen esett át. Az új kültéri lépcsőt – amely a parkoló felöli és Fő utca felüli oldalt köti össze – pedig már egy ideje használatba vették a páciensek, illetve a járókelők.

Ahogy arról beszámoltunk, Fetter Ádám polgármester tavaly év elején fordult írásos kérelemmel az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkárához, Dr. Horváth Ildikóhoz, amelyben kifejtette, hogy a pilisvörösvári alapellátásban hatalmas problémát jelent a háziorvosi rendelők szűkös kapacitása, vagyis, hogy öt háziorvos két helyiségen osztozik, és a rendelési idők egymásba ütköznek. Azt kérte a minisztériumtól, hogy segítsenek egy harmadik rendelő kialakításának finanszírozásában, tekintettel arra, hogy az alagsorban rendelkezésre állnak a helyiségek, csak a szükséges anyagi forrás hiányzik. A döntés 2021 áprilisában meg is született, a válaszban az állt, hogy Pilisvörösvár megkapja a támogatást, összesen 54 millió 200 ezer forintot. „Köszönjük, hogy kérelmünk pozitív elbírálást kapott” – mondta akkor, az örömhírre reagálva dr. Fetter Ádám polgármester.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []