Miben segíthetünk?

Több pontban változik a közterületek használatára vonatkozó rendelet

Több pontban változik a közterületek használatára vonatkozó rendelet
2022. november 24.

Változik a közterületek használatáról szóló önkormányzati rendelet 2023. január elsejétől. Ez érinti díjszabást és bizonyos szabályokat is. A témát múlt héten tárgyalta a Képviselő-testület, és el is fogadta az előterjesztést.

A rendelet – a szabályok tekintetében – a közterülethasználati kérelmek terén szorult elsősorban „frissítésre”. Az egyik jellemző probléma ugyanis, hogy azok, akik közterülethasználati engedélyt kérnek – például állványzat felállítására, munkaterületek elhatárolására, konténerek kihelyezésére, építőanyagok tárolására – sokszor csak utólag teszik ezt meg, vagyis akkor, amikor már használatba vették az adott területet. A rendelet eddig ezeket, vagyis a késve benyújtott közterületi kérelmek elbírálását nem szabályozta. A módosítás szerint azonban 2023. január elsejétől nem lesz lehetőség visszamenőlegesen kérelmet beadni. Amennyiben az mégis utólag érkezik, úgy az igénylőnek késedelmi pótlékot kell fizetnie, egységesen bruttó 10 ezer forintot.

A tapasztalatok azt mutatják, sok esetben nem csak, hogy késve, hanem egyáltalán nem érkeznek be a kérelmek. A szabályozás eddig úgy szólt, hogy három napig nem számolható fel közterülethasználati díj, ám ez a módosítások értelmében szintén megváltozik. Erre azért van szükség, mert a lakosság körében nem tudatosult kellőképp, hogy bejelentési kötelezettségük lenne, így – ahogy fentebb írtuk – azt sokszor elmulasztották megtenni.

Ne feledjék, minden olyan esetben területfoglalási engedélyt kell kérni, amikor telekhatáron kívül, az Önkormányzat tulajdonában lévő közterületre vagy arra átnyúlva kíván elhelyezni valamilyen tárgyat, berendezést, illetve anyagot. Ide sorolhatók a következők: konténer-, állvány-, építőanyag kihelyezés, alkalmi árusítás, forgalomból kivont, üzemképtelen gépjárművek tárolása, 3500 kilogramm össztömegű, vagy annál nagyobb súlyú járművek 4 órát meghaladó tárolása, reklámtáblák kihelyezése vízpart igénybevétel (horgászbódé, stég)

Mindezek mellett a közterületekre vonatkozó díjak mértéke is módosul. Ezeket egyébként a rendelet szerint évente felül kell vizsgálni. A mostani díjszabás lényegében 2018 óta nem változott, csak a Vörösvári napok esetében még 2020-ban. Az új összegeket tartalmazó táblázatot hamarosan feltöltjük weblapunkra.

Az engedélykéréshez szükséges nyomtatványt letölthetik majd a pilisvorosvar.hu oldalról, illetve kérhetik a Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán is. A kérelmen meg kell jelölniük, hogy mikor, pontosan hol, illetve mennyi időre szeretnék a közterületet igénybe venni.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []