Miben segíthetünk?

Újabb konténerek teltek meg illegálisan lerakott hulladékkal

Újabb konténerek teltek meg illegálisan lerakott hulladékkal
2021. május 28.
Három helyszín szabadult meg 44 köbméternyi szeméttől városunkban.

Összesen 44 köbméter illegális hulladékot gyűjtöttek össze és szállítottak el a város több pontjáról az elmúlt másfél hétben a városgazdák. Három helyszínt tisztítottak meg múlt hét keddtől kezdődően: a Bende tanya előtti részt, a Sas utca és a Pinty köz, valamint a Dugonics utca és a Szabadság utca sarkát. Ezúttal is kihajított műszaki cikkek, bútorok illetve egyéb tárgyak, valamint tetemes mennyiségű zöldhulladék hagyta el konténerekben a szóban forgó területeket, de akadt veszélyes hulladék, és egy nagy zsák szelektíven válogatott, de ennek ellenére mégis a fák közé hajított műanyag flakon is.

A munkát – a kézi erő mellett – gépek is segítették. Több mint egy tucatnyi ember több tíz munkaórát fektetett abba, hogy ezek a részek megszabaduljanak a szeméttől. A legtöbb illegális hulladékot a Sas és a Pinty utca találkozásánál gyűjtötték össze, összesen 24 köbmétert. A Bende tanya elől további 12, a Dugonics és a Szabadság utca sarkáról pedig 8 köbmétert vittek el – utóbbi helyszínről kizárólag zöldhulladékot.  

Mint ismert, az Innovációs és technológiai Minisztérium, mint Támogató az illegális hulladéklerakók felszámolása érdekében a „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt 2020. évben megvalósítandó I. üteméről szóló 1598/2020. (IX. 21.) Korm. határozatban foglaltak alapján tett közzé nyilvános pályázati felhívást a települési önkormányzat számára. Célként környezetünk megóvását, egészséges életmódunk megőrzését, az illegális hulladéklerakók okozta talaj-, víz-, és levegőterhelés megelőzését és megszűntetését, az úgynevezett tájsebek csökkentését, megelőzését, valamint a közterületeken fellelhető illegálisan lerakott, elhagyott hulladék felszámolását jelölték meg – beleértve az elszállítást, és a további kezelést is.

Pilisvörösvár Város Önkormányzata január végén adta be pályázatát, a kedvező döntésről márciusban számolhattunk be, amely szerint 17 millió 80 ezer 2 forintot sikerült elnyerni az illegális hulladéklerakók felszámolására illetve egy napelemmel működő kamerás védelmi rendszer kiépítésére.

Egyes területeket visszatérően használnak szemétlerakóként a törvényszegők, beleértve a fent említett, frissen kitakarított helyszíneket is. Az elnyert – vissza nem térítendő – összegnek köszönhetően ezeket a problémákat igyekszik orvosolni a város, a kamerák pedig remélhetőleg visszatartó erőt jelentenek a jövőben, ezáltal pedig a szabályszegők számára vonzó területek megőrizhetik tisztaságukat. Ugyanakkor az elkövetők felderítésében is fontos szerepet jászhatnak ezek a napelemmel működő berendezések, amelyek telepítése május első felében meg is kezdődött. Az érintett területek a Háziréti lejáró, a Sirály utca-Pálya tó környéke, a Szent Erzsébet Otthon alatti rész, a Dugonics utca és a Piac tér területe, valamint a Budai úton a parkoló, illetve a Tó dülő.

 

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []